Az OTP deviza alapú kölcsönszerződése elbukott

Dr. Csikász Levente ügyvéd, Nemzeti Civil Kontroll, devizahitel, Az OTP deviza alapú kölcsönszerződése elbukott, devizahitel

Az OTP deviza alapú kölcsönszerződése elbukott

DR. CSIKÁSZ – Az OTP deviza alapú kölcsönszerződése elbukott Debrecenben



Múlt pénteken volt a második elsőfokú ítélethirdetés az ügyben és ismét nyertünk a Debreceni Járásbíróságon végrehajtás megszüntetési perben.

Az első ítélethirdetésen még azzal nyertünk, hogy a közjegyzői okirat nem minősült közokiratnak, amit a másodfok elkaszált, így folytattuk tovább a pert a további kifogásainkra. Most elsődlegesen az árfolyamkockázat tisztességtelenségével, másodlagosan a felmondás jogellenességével nyertünk az OTP Faktoring Zrt. ellen.

Ez azért is különleges, mivel az OTP kockázatfeltárójáról eddig szinte kivétel nélkül azt mondták a bíróságok (különösen a Kúria), hogy az tökéletes, másrészt Debrecen "híresen" bankpárti bíróság.

A mi ügyünkben eljáró bíró, viszont alapos és szakszerű volt , illetve a jogszabályok helyes értelme és szelleme szerint ítélkezett.

A felmondás jogellenességével mindenképpen megnyertük ezt az ügyet, mivel a szakértői véleményt elfogadta a Faktoring és azt később sem tudja már vitatni. A szakvélemény pedig kimondta, hogy az rPtk-n alapuló számítás szerint ügyfeleim túlfizetésben voltak (méghozzá jelentősben) a felmondás értéknapján.

loading...

A 2014-ben kezdődött per első igazán fontos mérföldkövéhez értünk most el a mindvégig kitartó és az igazsághoz ragaszkodó ügyfeleimmel! A célunk az, hogy jogerősen legyen kimondva az árfolyamkockázat tisztességtelensége e – a végrehajtás megszüntetésére irányuló – perünkben is! DR. CSIKÁSZ LEVENTE



Facebook hozzászólások

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM