ÁTFOGÓ VIZSGÁLAT A VÉGREHAJTÓK ELLEN.

ÁTFOGÓ VIZSGÁLAT A VÉGREHAJTÓK ELLEN.

ÁTFOGÓ VIZSGÁLAT A VÉGREHAJTÓK ELLEN.



[good_old_share]

Vizsgálat indult a végrehajtó ellen-még a kamatot is vissza kell fizetnie az adósnak.




Sajnos már korábban is számtalan alakommal fény derült arra, hogy az am úgyis tönkrement, megroppant „adósokat” sokan minden lehetséges eszközzel megpróbálják lehúzni.

Most egy újabb esetre derült fény, melynek során az alapvető jogok biztosa, átfogó vizsgálat megindítását javasolja. Hogy lesz-e átfogó és általános vizsgálat, és annak mi lesz az eredménye arra mi is kíváncsiak vagyunk!




Az történt ugyanis, hogy brutális díjat szabott ki a végrehajtó egy lakáshitelesre. Erről a 168 óra számolt be.

Átfogó vizsgálat lefolytatását javasolja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetőjének az alapvető jogok biztosa. Fény derült ugyanis arra, hogy egy önálló bírósági végrehajtó néhány nap munkáért több mint 1,2 millió forintot szabott ki jogtalanul egy adósnak és társának – írja a Magyar Nemzet.

Székely László jelentésében feltárta, hogy a 2015-ben történt esetben a hatósági személy éppen dupla akkora költséget számolt fel, mint amennyire a jogszabályok alapján lehetősége lett volna.

Az Erste Bank adósai azért fordultak az ombudsmanhoz, mert aránytalanul magasnak találták, hogy az ügyükben eljáró önálló bírósági végrehajtó milliós összeg megfizetésére kötelezte őket.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Székely László az ügyben folytatott vizsgálata során többek közt megkereste az eljáró önálló bírósági végrehajtót, aki felülvizsgálta a dokumentumokat és megállapította, hogy tévesen duplaannyi díjat számolt fel, mint amennyire jogosult volt. Továbbá jelezte, hogy az összeget visszatérítette.




Az ombudsman szerint az eset rávilágít arra, hogy a végrehajtóknál érdemes lenne átfogó vizsgálatot tartani a különböző díjak felszámításának gyakorlatáról. Ezért kérte a kar hivatalvezetőjét, hogy tegye megfontolás tárgyává az adósok elleni végrehajtási eljárásban felszámított munkadíjakra vonatkozó, átfogó vizsgálat megindítását. Egyben a szóban forgó ügyben eljáró végrehajtót kötelezte arra, hogy a tévesen felszámolt díjak után járó kamatot is fizesse vissza az adósoknak.

Többen is jelezték, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE! [apss_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM