AKÁR KÉTMILLIÓT IS KASZÁLHAT EGY ÁTLAGOS „DEVIZAHITELES”

AKÁR KÉTMILLIÓT IS KASZÁLHAT EGY ÁTLAGOS "DEVIZAHITELES".

Akár kétmilliót is kaszálhat egy átlagos devizahiteles

Azt már korábban kiszámoltuk, hogy mennyi jár vissza a devizahiteleseknek az árfolyamrés miatt, viszont az egyoldalú kamatemelés számításának képleteit még nem ismerjük. Enek ellenére könnyen megeshet, hogy hasonló módszerrel kell majd számolni ebben az esetben is, ezért kiszámoltuk, hogy ezzel mennyi pénzre számíthatnak a magyar családok.

Múlt héten tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt a képletet, ami alapján a devizahiteleseknek járó pénzt el kell számolni. A módszer szerint a hitelszerződést úgy kell újraszámolni, mintha az árfolyamrés nem lett volna, így ennek megfelelően csökken majd a tőketartozás és a törlesztőrészlet.

Ugyan az egyoldalú kamatemelések miatt a perek még nem zárultak le, mégis sejthető, hogy az MNB által ajánlott számítási módszer hasonló lesz az árfolyamrésnél alkalmazottal, ezért kiszámoltuk, hogy mennyi járhat vissza a devizahiteleseknek a kamatemelések miatt.

A számolásunk alapja az összehasonlíthatóság kedvéért a korábban is használt 2007 júliusában felvett, svájci frank alapú, nyolcmillió forintos, 15 éves futamidejű kölcsön. 

Meglepő, mekkora eltérések lehetnek

A felvett hitelek között nagy eltérések lehetnek, a kamatemelések ideje és mértéke nagymértékben meghatározó lehet abban, hogy mekkora összeg jár vissza az ügyfeleknek. Ennek szemléltetésére két számítást végeztünk, az egyik a havi jegybanki adatokra épül. A másik számításnál egyszeri kamatemelés történt, a kezdeti kamat öt százalékos, ami két év után hat százalékra nő a továbbiakra.
Míg a havonta változó jegybanki statisztika alapján 1,7 millió forint is visszajárhat, addig az egyszeri kamatemeléssel számolva ez az összeg mindössze 781 ezer forintot tesz ki.

A törlesztőrészlet és a fennálló tartozás változása is kisebb mértékű a második esetben. Míg az első esetben a törlesztőrészlet 34, a tartozás pedig 14 százalékkal csökken, addig az egyszeri kamatemelés esetén ez csupán 23 és 9 százalékot tesz ki.

Mennyi járhat vissza összesen?

A kamatemelést és az árfolyamrést összeadva azt láthatjuk, hogy korábbi számításainkat alapul véve a végső összeg, ami egy átlagos devizahitelesnek visszajárhat valamivel több, mint kétmillió forint is lehet, de az egyszeri kamatemelés esetén is eléri az egymillió-egyszázezer forintot. Ebből az árfolyamrés miatt 348, illetve 323 ezer forint, míg a kamatemelés jogcímén 1,7 millió, illetve 781 ezer forint jár vissza. Fontos leszögezni, hogy ezektől a számoktól nagymértékben eltérhet a visszatérítés mértéke köszönhetően az egyes szerződések eltérő futamidejének, felvett összegének, a felvétel időpontjának és a kamatemelés mértékének. Pénzcentrum.hu

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM