NÉPSZAVAZÁST A DEVIZAHITELRŐL!

NÉPSZAVAZÁST A DEVIZAHITELRŐL!

NÉPSZAVAZÁST A DEVIZAHITELRŐL!

[good_old_share]


Tessék, kérem! Itt a nagy lehetőség!




Látszólag mindenki meg akarja menteni a „deviza”-károsultakat.  A parlamenti ellenzéki pártok tülekednek a károsultak kegyeiért. Az egyik fórumokat, és panasznapokat tart, a másik pedig kerekasztalokon szeánszozik a károsultakkal.

De érdemi változást, kézzel fogható eredményeket egyik sem tud felmutatni!

Egyik sem szervez országos megmozdulást, pedig országos lefedettsége van minden parlamenti pártnak, így akár minden megyében mozgósíthatná a megyei szervezeteit. De egyik sem teszi!

Fizikailag egyik sem akadályozta a kilakoltatásokat, az ellenzéki pártok hatalmas létszámuk ellenére tétlenül végignézték, hogy gyerekes családokat és idős, beteg embereket az utcára dobjanak a végrehajtók.

A politikusaik maximum a parlamentben duzzogtak, pedig a teljes parlamenti frakció kivonulhatott volna egy-egy kilakoltatás helyszínére, és akár élő kordonnal is körbe vehette volna a szerencsétlen kifosztott és átvert családokat, hogy fizikailag is védje őket.

Ezt minden további nélkül meg is tehették volna, mert védi őket a mentelmi joguk, amit mellesleg tőlünk, kifosztott károsultaktól (is) kaptak, amikor rájuk szavaztunk.



De természetesen ezt sem tették meg. Csak megy az eredmények nélküli szájtépés a parlamentben. Készülnek a jövő évi választásokra.

A FIDESZ-KDNP médiagépezete pedig mindeközben telekürtöli az országot azzal, hogy ők bizony megmentették a „deviza”-károsultakat, elszámoltatták a bankokat, és kártalanították az átvert, kifosztott áldozatokat.

Természetesen a 734 milliárd forintos kár miatt, amit a bankárok okoztak az átvert károsult családoknak és a hazai gazdaságnak is a „tisztességtelenül felszámított összegekkel”, egyetlen bankárnak sem görbült még a haja szála sem!

Ez a mai Magyar valóság!




Valóban meg akarják menteni a „deviza”- károsultakat? Akkor itt a nagy lehetőség!

Annyi minden miatt szerveztek már népszavazást! Tartsunk népszavazást a „deviza”-hitelek következményeiről, a bankárok és a politikusok felelősségéről, és a károsult családok sorsáról!

Mivel a devizás érdekvédő szervezetek sem remekeltek eddig, ezért szerkesztőségünk úgy határozott, hogy annak a parlamenti pártnak, amelyik felvállalja, hogy tagsága segítségével megindítja ezt a folyamatot, minden segítséget megadunk.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Több százezer károsultat értesítünk a népszavazási kezdeményezésről, és megyei, valamint helyi szinten megpróbáljuk megszervezni a „deviza”-károsultak csoportjait (amennyiben a károsultakban van még aktivitás és hajlandóság).  Ha nincs, akkor természetesen mi sem tudunk mit tenni.

Ez hamarosan kiderül!

loading…


Mert a károsult társainkat pedig arra kérjük, hogy ezt a felhívást ossza meg minél több helyen, és a megosztások során a politikusok, pártok Facebook oldalait se hagyja ki! Ez nagyon fontos!

Mutassuk meg, hogy valóban változtatni akarunk a sorsunkon, és ezért hajlandóak vagyunk egy apró kis áldozatra.

Ha a megosztások nagy száma miatt a pártok valamelyikétől felkérés érkezik a szerkesztőségünkhöz, akkor az adott párttal részletesen áttárgyaljuk a tennivalókat, és elindítjuk a folyamatot.

Ehhez viszont Te is kellesz! Lássuk, hogy közösen mire megyünk!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM