A “DEVIZÁSOK” KIFOSZTÁSA MELLETT NEM LEHET SZÓ NÉLKÜL ELMENNI!

A "DEVIZÁSOK" KIFOSZTÁSA MELLETT NEM LEHET SZÓ NÉLKÜL ELMENNI!

A "DEVIZÁSOK" KIFOSZTÁSA MELLETT NEM LEHET SZÓ NÉLKÜL ELMENNI!

[good_old_share]

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

A jogász- és bankárbál. – szerintem sokáig emlékezni fognak rá!


Sokan nyilvánítottak véleményt 2017. február 11-én a Nemzeti Galériánál a bál előtt.




Senki nem szervezett oda tüntetést. Senki nem hívott oda másokat. Mégis sok SeVizás érezte úgy, hogy egy ekkora gyalázat mellett nem mehet el szó nélkül.

Igazi egyéni akciók sokasága volt. Látszott ez abból, is hogy sokféle tábla, felirat díszítette a bálozni vonuló árulók útját.
Volt bizony szóbeli véleménynyilvánítás is. Ezek nagy része arról szólt, hogy jelen társadalmi helyzetben elfogadhatatlan, hogy a jogászok díszvendégi címmel tüntessék ki a bankárokat, akik már bizonyítottan elvettek tisztességtelenül az emberektől 1 000 Milliárd Forintot.

Igazi cselekvő összefogás volt ez. Nem duma, nem elmélet, nem szervezkedés, hanem cselekvés.

Nézzük sorjában az eseményeket.




Történt, hogy néhány lelkes fiatal a nagy hagyományokkal rendelkező Jogászbált pár éve sok munkával újjáélesztette.
A szervezők részéről az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy a 2017-es bál díszvendégei közé a 2016-os sorsoláson a bankárokat választották. Nem csak a díszvendégek sorát rondította el becsei andrás – az otp vezérigazgatója, a bankszövetség alelnöke – és kovács levente – a bankszövetség főtitkára- neve, hanem a sorsolás miatt a bál neve is „JOGÁSZ- ÉS BANKÁRBÁL” lett.

Tovább rontott a helyzeten, hogy a fővédnökök, matolcsy györgy, és polt péter lettek, a védnökök bánáti jános ügyvédi kamarai elnök, és tóth ádám közjegyzői kamarai elnök.

A felháborodás már így is érthető volt, de ha megnézzük a díszvendégek sorát, ne csodálkozzunk, hogy néhányan fontosnak érezték, hogy a helyszínen kinyilvánítsák véleményüket.

Díszvendég volt még sumák pali – cib vezér –, legfőbb ügyész helyettesei, a budapest közjegyzői és ügyvédi kamara elnökei.
Szóval, a lista szerint a politikusok nagy részén kívül mind együtt voltak, akik tevékenyen részt vettek a társadalom kifosztásában. Százezrek állnak kilakoltatás előtt azok miatt, kik ott együtt múlattak.

Úgy gondolom, hogy ami ezután történt, az már csak természetes következménye volt a fent vázolt provokációnak.




Legalább két hete jelentek meg az első hírek arról, hogy sokak a helyszínen nemtetszésüket fogják kinyilvánítani. Nyilván tisztában voltak vele, hogy ez mit jelent.
A bankároknak még ekkor sem volt annyi tisztességük, hogy egy közleményt adtak volna ki, hogy ők így nem rontanák el a bulizni vágyók estéjét. Nem, ezek inkább patkány módjára titokban nem mentek el. (vagy valahogy beosontak, de erre kisebb az esély).

Hagyták, hogy megtörténjen, ami már megtörtént az otp konferencián, darákkal az otp bankban, több banki alkalmazottal a bankárfuttatások során, kövérrel a házánál egy reggelen, kovilevivel a bankszövetség irodájában, rogánnal, vargával, és még sok politikussal a Kossuth téren…
Személyes véleménynyilvánítások résztvevői lettek testközelből.

Táblákkal, dudákkal, sípokkal, kamerákkal felszerelt véleménynyilvánítók várták már 16:30-tól a bálozókat.
A merev állami gépezet miatt a taxik nem mehettek a Nemzeti Galéria bejáratáig. A Hunyadi udvarban ki kellett tenni az utasokat. A macskakövön, tiltakozók gyűrűjében kellett eltipegniük a sötét alagúton keresztül kordonok mellett, biztonsági szolgálat kíséretében az áruló bálozóknak a bejáratig.
A felvilágosítás megtörtént.
 

loading…



Néhányan megpróbáltak kiskapukat keresni. Miután meglátták a tiltakozókat, megnézték a személyzeti bejáratot, és más lehetőségeket. Nem jött össze. Mindenütt volt pár ember táblával, dudával. Mert –mint kiderült – sokan végeztek az akció előtt terepszemlét. A bejutási lehetőségekről az információ a jelenlévők körében futótűzként terjedt.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Voltak tiltakozók az alagút előtt, az alagút után, az alagútban. De többen felderítették a Szent György teret is, és a hátsó lépcsőn vagy a garázson keresztüli bejutás lehetőségét is.
 
Érdekes volt látni, hogy sok bátor jogász férfi előre sietett, miközben hölgy partnerét hátrahagyta, és kitette a véleménynyilvánítók szózuhatagának. (Láttunk azért néhány lovagiasan viselkedő személyt is)
Meg egy büdös parasztot is, aki tettlegesen bántalmazott egy idős hölgyet. Erről részleteket később teszünk közzé. Ekkor még nem voltak ott a rendőrök.

Aztán megérkeztek. Mármint a rendőrök. Na nem a bántalmazás miatt, hanem a véleménynyilvánítók miatt. És tették a dolgukat. Őrizték a rendet, vigyázták az alapvető jogok érvényesülését. Megfigyelték több helyszínen is, hogy az egyik alapvető jog gyakorlása, nem korlátozza-e egy másik alapvető jog gyakorlását aránytalanul. Természetesen készek voltak beavatkozni. Nem kellett. Mert több kicsi, békés véleménynyilvánítás volt, aminek tanúi lehettek. Jól végezték a munkájukat. Nem avatkoztak be egyik oldalon sem. Nagyon helyesen csak arra figyeltek, hogy jogsértés ne történjen.
Egyre többször tapasztalom, hogy a rendőrség törvények szerint jár el véleménynyilvánítás terén.
 

loading…



Felmerül a kérdés, – mint ahogyan felmerül sokszor, amikor politikusok, bankvezérek házainál nyilvánítunk véleményt – hogy szabad-e ilyent csinálni. Szabad-e megzavarni bálba igyekvő embereket? Hiszen az oda igyekvők nagy része elvileg nem tehet erről a súlyos társadalmi válságról.

Én úgy gondolom, hogy de igen. Mind tehetnek, és mindenki tehet arról, hogy százezrek feje fölött lebeg a kilakoltatás réme. És mindenki tehet arról, hogy akik látszólag megmenekültek állami segítséggel, azok nagy része az adófizetők pénzéből szabadult, és nem a károkozó bankárokéból.
Mert amíg helyet biztosítunk olyanoknak közöttünk, akik 1 000 Milliárdot elvettek tisztességtelenül, addig mi magunk is bűnösök vagyunk. Ennyi erővel a teljes Magyar alvilágot is meg lehetett volna hívni a bálba. Mert eddig még senki nem vett el 1 000 milliárdot az emberektől, csak a bankárok.
Ebből adódóan lehet, hogy a teljes Magyar alvilág ott volt bálban? Vagy legalábbis a listán rajta volt?
A valódi alvilág?
 
Mátyás Király, aki maga is előszeretettel élvezte a Budavári Palota pompáját így beszélt az egyik monda szerint a Jogász – és bankárbálról:
„Hiszen osztozik a bűnnel, aki vak rá.” Hajrá!

Tisztelettel: Póka László. Nem adom a házamat mozgalom. 0630-931-9802

loading…



Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM