2018-AZ ÁTVERT DEVIZÁSOKNAK TELJES MÉRTÉKŰ KÁRTÉRÍTÉSBEN KELL RÉSZESÜLNIÜK!

2018-AZ ÁTVERT DEVIZÁSOKNAK TELJES MÉRTÉKŰ KÁRTÉRÍTÉSBEN KELL RÉSZESÜLNIÜK!

2018-AZ ÁTVERT DEVIZÁSOKNAK TELJES MÉRTÉKŰ KÁRTÉRÍTÉSBEN KELL RÉSZESÜLNIÜK!

[good_old_share]


Az alábbi sorokat Takács Imre közgazdász írta, és a Népszava hasábjain jelent meg.

 

Számtalan bizonyíték szól az mellett, hogy a bankok a „hitelfelvevőket” nem tájékoztatták arról, hogy a devizahitelnek nevezett „pénzügyi termék” valójában nem hitel, hanem befektetési ügylet.



Sőt a Bankszövetség tanulmánya kifejezetten arra bíztatta az átvert károsultakat, hogy ne féljenek ilyen „hiteleket” felvenni. KATTINTS IDE A TANULMÁNYÉRT.

Most Takács Imre közgazdász magyarázza el, hogy mi történt valójában, és a bankok milyen módszerrel húzták csőbe a „hitelkárosultakat”.

 

A forinttal visszafizethető devizahitelek törlesztési részleteit az adósok az esedékességkor érvényes aktuális piaci árfolyamon "vették meg". Ha az induló helyzethez képest az árfolyam leértékelődött, akkor a törlesztés többe került, mint az induláskor kalkulált érték.

A többletköltséget a vállalatok fedezni tudják. Módjuk van arra, hogy kalkuláltat meghaladó költségeiket ne nyereségük terhére számolják el, hanem értékesítési áraik emelésével fedezzék. Ezt alkalmazhatják a törlesztési részletek növekedésénél is. Így lehetővé válik, hogy a felvett hitelek törlesztését is mindig a kalkulált értéken vegyék számításba.

Más a helyzet a lakossági hiteleknél. A kölcsönök felvevői a megemelkedett törlesztéseket nem tudják fizetésük növelésével fedezni, ezért kénytelenek azokat meglévő fizetésükből tejesíteni. A törlesztések növekedése arányos az árfolyam leértékelődésével. A határ pedig a csillagos ég!

 

A korlátlanul emelkedő törlesztéseket tehát korlátozott havi jövedelemből kell tejesíteniük, ami fogyasztásuk végletes csökkenésével járhat. Ennek lehetőségét azonban az uzsorát tiltó törvény kizárja.



A Btk. 381. § szerint uzsorának olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatás kikötése tekinthető, melynek teljesítése az adott személyt súlyos, vagy további súlyos nélkülözésnek teszi ki. Ez a bűncselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Nem feltétele a bűncselekmény megvalósulásának az, hogy a súlyos vagy a további súlyos nélkülözés bekövetkezzen, elegendő, ha a megkötött megállapodás teljesítése ennek előidézésére alkalmas.

Emlékeztető: A Kúria kimondta: "Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen."

Hitelek esetén ellenszolgáltatásnak a visszafizetés számít. Ha a hitelek törlesztői korlátlanul emelkedhetnek, akkor azok visszafizetése korlátlanul nagy összeget érhet el, ami az adósokat a súlyos nélkülözésnek teheti ki. Ebből következik, hogy véleményem szerint a nem fedezett árfolyamkockázattal működő lakossági devizaalapú hitelek uzsorás hitelnek számítanak.

Az árfolyamkockázat fedezése azonban a hitelező bankok és a jegybank közötti devizacserével megoldható. Ennek keretében a bankok a felvett devizahitelt a jegybanknak adnák át forintért piaci árfolyamon, és ugyanazon az árfolyamon, 2-3 ezrelék árrés alkalmazásával, vennék vissza a törlesztési részleteket. A fedezeti eljárás lehetőségét és szükségességét a jegybank nem ismerte fel. Ez részéről súlyos szakmai hibát jelentett.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Súlyos tévedésnek tekinthető a Kúria 6/2013. számú jogegységi határozata is, melyben a devizaalapú hitelezés egészét törvényesnek ítélte. Azon belül ugyanis csak a vállalati hitelezés volt törvényes. Nem ismerte fel, hogy a lakossági hitelezés a vállalati hitelezéssel azonos törlesztési feltételek mellett is törvénytelen uzsorás hitelezést jelentett.



NCK: a felvétel meghallgatása után sokan azt gondolhatják, hogy semmi baj, mert Orbán is tudja ezt. De ne feledjük, hogy a felvétel készítése után Orbán Viktor paktumot kötött az EBRD elnökével, valamint az Erste Group Bank AG vezérigazgatójával, és ez felülírja a „deviza”-károsultak jogait.

A paktumban többek között ez áll: A kormány vállalja, hogy a devizatörvényt úgy kell biztosítani, hogy annak kivitelezése során a bankszektorra az árfolyamkockázathoz kapcsolódó további költségek ne háruljanak. (Ha most felvételkori árfolyamon váltanák a hiteleket, akkor sok szerződés esetén kiderülne, hogy túlfizetésben van, így nem csak a szerződés szűnne meg, hanem még a banknak kellene fizetnie!)

A paktumban szintén vállalta, hogy az ingatlanárverések és kilakoltatások további szigorításától tartózkodni kell.

A kormány azt is megígérte, hogy a Bankszövetséggel való egyeztetés, sőt, a szervezet jóváhagyása nélkül nem fog új jogszabályokat hozni a magáncsődre és a banki ügyfelek visszamenőleges szerződésmódoítására vonatkozóan. TOVÁBBI RÉSZLETEKET IDE KATTINTVA OLVASHATSZ.

A kormánynak is ki kellene nyilvánítania, hogy a lakosságnak uzsorás hiteleket folyósítottak, továbbá, hogy ebben az adósokat nem terheli felelősség, és teljes mértékű kártérítésben kell részesülniük. – Takács Imre közgazdász.

loading…


[emailpetition id=”1″]
[signaturelist id=”1″]

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM