200 EZER VÉGREHAJTÁS ÚJRAINDUL

200 EZER VÉGREHAJTÁS ÚJRAINDUL!

200 EZER VÉGREHAJTÁS ÚJRAINDUL

 

Ez hamarosan megtörténhet, mert az átvert károsultak nagy része képtelen összefogni, mástól várja a segítséget, és folyamatosan bízik abban, hogy a kormány törvényesen és erkölcsösen rendezi az évek óta húzódó problémát.


200 ezer devizahiteles végrehajtás indulhat újra tavasszal


A Bírósági Végrehajtók Kamarájának elnöke szerint tavasszal 200 ezer, a devizahiteleseket megsegítő törvény alapján felfüggesztett végrehajtási eljárás indulhat újra – olvasható a szombati Magyar Nemzetben.

Krejniker Miklós, a kamara elnöke szerint a jogszabály végrehajtásakor bizonyos nehézségeket okozott, hogy a törvény nem rendelkezett arról, ki tájékoztassa az ügyfeleket.

Jogi felhatalmazás hiányában a végrehajtó nehézkesen levelezhetett volna az ügyféllel – tette hozzá a szakember.

Ismertetése szerint az ügyek folytatása előtt a bankoknak kell elszámolniuk az ügyfelekkel, és erről igazolást kell benyújtaniuk. Akkor tisztázódhat, hogy az ügyfél egyáltalán tartozik-e még, illetve mekkora a tartozás összege.


Az első esetben az eljárás megszűnik, a másikban a csökkentett összeg erejéig folytatódik – mondta Krejniker Miklós. MTI

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM