ÜZENET A KÖZJEGYZŐKNEK-HITELSZÖVETSÉG.

ÜZENET A KÖZJEGYZŐKNEK-HITELSZÖVETSÉG.

ÜZENET A KÖZJEGYZŐKNEK-HITELSZÖVETSÉG.

[good_old_share]


Alakul ez….

Minden közjegyzőnek szép reggelt, derűs napot 🙂 2017-06.

 




Kialakította diszkrét véleményét a "Pénzért Mindent Bagázs"-ról egy ombudsmani vizsgálat is….

" A törvényi rendelkezés értelmében az ügylet létrehozatalában részt vevő közjegyző köteles az előtte szerződéskötés céljából megjelenő felek figyelmét arra felhívni, hogy mit jelent a szerződés valamely konkrét rendelkezése, erre vonatkozóan tájékoztatást nyújtani, és meggyőződni arról, hogy az okirat tartalma és a felek valódi szándéka egybeesik.

Megállapítom, hogy Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, s az annak részeként tekinthető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, továbbá az Alkotmányban rögzített tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogot megsértette az Országos Közjegyzői Kamara, mert elmulasztott olyan intézkedéseket, melyek valóban gondoskodnak a pozíciójukban és felkészültségükben sokszor szélsőségesen kiszolgáltatott ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról, továbbá elmulasztotta figyelemmel követni és helyesbíteni a fenti elveknek és törvényes előírásoknak nem megfelelő gyakorlatot. Álláspontom szerint a formális okiratiság mellett, de azt fontosságában megelőzve, ez a legfontosabb (tartalmi, érdemi) kötelezettség. "

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




Azért ez egy kicsit csúnyán hangzik, azok után meg főleg, amikor az ügyfél levélben megkérdezne néhány, a szerződésben szereplő kifejezést amire a válasz a közjegyző részéről az volt: üsse be a szavakat a Google keresőbe… neki ez nem dolga…. – Hitelszövetség Hivatalos Oldal.

Sokan jeleztétek, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM