Ismét Ujgur…avagy kik szerint terroristák az ujgurok?

Levélben többen is nemtetszésüket, illetve értetlenségüket fejezték ki a 2013-06-05-én másodközlésként megjelent „Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust, kiutasítottak egy vezetőt, és bezáratták a Magyarok Házát” című cikkel kapcsolatban. Többen is úgy vélték, hogy ezzel a cikkel lejáratjuk a Magyar kormányt, illetve a FIDESZ-KDNP-t. Kétségtelen, hogy a hatalom Ujgur delegációval kapcsolatos eljárása sokakban megütközést kelt, de…

RÉSZLETEK

Kommandósok szorongatják a cseh kormányt + hozzászólás

Rövid NCK bevezető:  Úgy tűnik, hogy Európában akad még olyan ország, ahol működik a nemzet ösztönös védekező mechanizmusa. Ahol a rendőri/katonai vezetők nem az őket kinevező politikai feletteseik érdekeit tartják szem előtt, hanem a nemzetük érdekében és elsősorban az esküjüket szem előtt tartva járnak el… Gigantikus razziát indított a cseh korrupcióellenes rendőrség az ország vezető…

RÉSZLETEK

A rákos daganat jelenléte a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál mutatható ki

Egyenlőre a rákos daganat jelenléte a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál mutatható ki bizonyítottan az alábbi iratomban leírtak szerint. Az pedig, hogy gyógyítható-e a halálos kór, az alábbi feljelentés sorsától is függ. Figyelem! Letölthető dokumentumok a lap alján!   Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészének   B u d  a p e s t Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!  …

RÉSZLETEK

Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust, kiutasítottak egy vezetőt, és bezáratták a Magyarok Házát

Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezett volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, ám a nem is olyan régen a Zsidó Világkongresszust ajnározó budapesti kormány ezúttal is kimutatta a foga fehérjét. Csütörtökön este néhány perccel 20 óra után lehajtott fővel, megalázottan távozott mintegy 15-20 ujgur fiatal a Magyarok Világszövetségének Semmelweis…

RÉSZLETEK

Közérdekű pereket kényszerből az Európa Bíróságon kezdeményezek!

KÖZÖS ÉRDEK! KÉRJÜK AZ ERKÖLCSI TÁMOGATÁST, KÉRJÜK A MEGOSZTÁST.A NYILVÁNOSSÁG EREJÉVEL! (letölthető dokumentumok a lap alján!) Közérdekű pereket kényszerből az Európa Bíróságon kezdeményezek   Május 20-i „OTP-től az AXA-ig” című írásomban többek között az alábbiakat írtam:   „Ott ahol mindenki számára jogbiztonság nincs, ott anarchia van, és ennek következtében demokráciáról nem beszélhetünk.   Ön pedig…

RÉSZLETEK

Milliókat kapnak vissza a bank ügyfelei

A hitelintézeti törvényt megsértve új díj bevezetésével terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire a KDB Bank Zrt., a PSZÁF tízmilliós bírságot szabott ki rá és megtiltotta a jogsértés folytatását. A felügyelet szerint a banknak a jogtalanul beszedett több tízmillió forintot is vissza kell fizetnie az ügyfeleknek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) idén januárban rendkívüli…

RÉSZLETEK