DR. LÉHMANN: AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÚJ ÍTÉLETÉNEK JELENTŐSÉGE.

DR. LÉHMANN: AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÚJ ÍTÉLETÉNEK JELENTŐSÉGE

Európai Bíróság új – C-26/13. számú – ítéletének jelentősége Április 26-án volt két éve annak, hogy az Európai Bíróság által ezen a napon kihirdetett C-472/10. számú ítélete alapján és elsősorban a 93/13 EGK Irányelvének ismeretében ténybelileg eldőlt az, hogy a bankok által szándékosan elrontott devizában nyilvántartott kölcsönszerződések magyar tragédiát okozó következményeit jogállami keretek között miként…

RÉSZLETEK
KÉT BANKNÁL SEM TÖRŐDNEK A "DEVIZAHITELES" ÍTÉLETTEL.

KÉT BANKNÁL SEM TÖRŐDNEK A “DEVIZAHITELES” ÍTÉLETTEL

Két banknál sem törődnek a devizahiteles ítélettel Két olyan esetről is ír a Magyar Nemzet, amelyekben első fokon kimondták egy devizahitel-szerződés érvénytelenségét, a hitelezők mégis a hitelszerződés felmondása mellett döntöttek. A lap szerdai számában az egyik ügyben érdekelt Erste Bank azt válaszolta, hogy amíg bíróság jogerősen ki nem mondja a szerződés érvénytelenségét, addig a felek…

RÉSZLETEK
A BANKI TÁJÉKOZTATÁST IS VIZSGÁLNI FOGJÁK "DEVIZA"-"HITELES" ÜGYBEN.

A BANKI TÁJÉKOZTATÁST IS VIZSGÁLNI FOGJÁK “DEVIZA”-“HITELES” ÜGYBEN

A banki tájékoztatást is vizsgálni fogják devizahiteles ügyben Nem csak a devizahitelek jogszerűségét, hanem a bankok tájékoztatási gyakorlatát is vizsgálni fogják – mondta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, az igazságügyi tárca államtitkára. A magyar bíróság ítélheti meg a devizaügyleteket, s a hitelmegállapodások valamennyi lényeges pontját megvizsgálhatják – nyilatkozta Rétvári Bence a lapnak, emlékeztetve az Európai…

RÉSZLETEK
MIT TITKOLTAK A BANKOK A KOCKÁZATFELTÁRÓ NYILATKOZATBAN?

MIT TITKOLTAK A BANKOK A KOCKÁZATFELTÁRÓ NYILATKOZATBAN?

Megdöbbentő!: „Hogy mit kellett volna feltárni a kockázatfeltáró nyilatkozatban? Pld. azt, hogy a 80-as években ausztrál kisvállalkozók és farmerek ezreit tették tönkre azzal, hogy (valódi) CHF hitelt árultak nekik átlag 5 éves futamidőre. Ezen időszak alatt a CHF kétszeresére emelkedett az ausztrál dollárhoz képest. [good_old_share] Nos, ha ezzel az egyetlen ténnyel, hogy 5 éven belül…

RÉSZLETEK
FONTOS FELHÍVÁS - MEGHÍVÓ AZ ÁTVERT "DEVIZA"-KÁROSULTAKNAK!

FONTOS FELHÍVÁS – MEGHÍVÓ AZ ÁTVERT “DEVIZA” – KÁROSULTAKNAK!

Demokrácia ünnep- Add tovább! Mottó: "Hallgattassék meg a másik fél is" Te is állj ki a családodért! helyszín: a Parlament déli kapujánál, a Demokrácia téren. Május 6-24-ig lesz, minden nap 10 óra és 18 óra között, nyilvánosan meghirdetett párbeszéd programokkal.  Mi nem tiltakozni, hőbörögni fogunk, hanem szelíd, de fontos kényszert akarunk kinyilvánítani a magyar polgárok…

RÉSZLETEK
A SORSUKRA HAGYOTT "HITELKÁROSULTAK" ÜZENETE.

A SORSUKRA HAGYOTT “HITELKÁROSULTAK” ÜZENETE

– Hitelkárosultak üzenetei – Rövid bevezető: az alább olvasható üzeneteket a Magyar Szociális Fórum még 2013-ban tette közzé. A probléma a mai napig nincs megoldva! A Magyar Szociális Fórum üzeneteket tett közzé azoktól a Hitelkárosultaktól, akiken az eddigi kormányintézkedések nem segítettek, és állami segítség híján mindenüket elveszíthetik.  A hitelezőik által megkárosított emberek arról számolnak be, hogy miközben…

RÉSZLETEK
"DEVIZAADÓS" SZEMMEL: URAIM, KÖSSÉK FEL A GATYÁJUKAT!

“DEVIZAADÓS” SZEMMEL: URAIM, KÖSSÉK FEL A GATYÁJUKAT!

Okosodik a Kúria…ami végül is nem olyan nagy baj, mert előbb vagy utóbb nekünk is lesz egy olyan Kúriánk, mint másoknak. Tájékozott, bölcs és megfontolt.  Akiket nem zavar, hogy adott esetben a fogyasztó javára kell dönteni, mert gazdasági és tájékozottsági szempontból ő van kiszolgáltatottabb helyzetbe, de az se nagyon érdekli őket, hogy a globális tőkét…

RÉSZLETEK