PÓKA LÁSZLÓ-SEGÉLYKIÁLTÁS A MAGYAR ÉRTELMISÉGHEZ

PÓKA LÁSZLÓ-SEGÉLYKIÁLTÁS A MAGYAR ÉRTELMISÉGHEZ.

PÓKA LÁSZLÓ – SEGÉLYKIÁLTÁS A MAGYAR ÉRTELMISÉGHEZ

 

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Van úgy, hogy amikor kinyitod a szádat szabadságért, úgy érzed, hogy a világ összeesküdött ellened.
–         El akarnak tiporni a szabadság tiprói.
–         Kínosan nevetnek rajtad, kik még nem elég bátrak hogy ők maguk is kimondják – de érzik – hogy nálad az igazság.
–         Gáncsolnak, kik gyávák, hogy élre álljanak, de irigylik, hogy előttük vagy.
–         Egyetértenek az elnyomókkal, s tipornak ők is, kik megalkuvásuk jutalmaként véres aranyat remélnek.
–         Osztásnál tolongnak, kik harcokban bújtak, s azt hirdetik, hogy mindig is melletted álltak.
–         Szerényen sorakoznak, és félve szólnak, kik ott álltak a tűzben veled. De ők adnak reményt, ők adnak erőt, és értük teszed velük, hogy addig mész, míg az igazság végre győzni fog.
 


De figyelnek ám messziről csendben, kik csak úgy tudnak segíteni, hogy nem állnak nyíltan melléd. Ők azok, akik szintén sírnak sírba szálló szabadság láttán, de csak úgy tudják védelmezni, hogy elrejtik könnyeiket, titkon üzennek, némán kérik, hogy állj ki magadért.

Csak kevesen hallják e hangokat, és még kevesebben elég bátrak ahhoz, hogy tegyenek és kockáztassanak. 
Kockáztassák amit elértek? Kockáztassák, hogy tévedtek? – mert még sincs veszélyben az igazság, a szabadság?
 
De van! Veszélyben van! És hogy harcolhatsz érte, ez magadon kívül köszönhető a bátraknak, kik veled harcolnak, és azoknak, kik némán kiáltanak, és titokban óvják a harcodat.
 
Ez az ő bíztatásuk, és segélykiáltásuk.
Ezt kell meghallani egyre többeknek! Az ebből fakadó cselekvés által lesz egyre hangosabb. Így még többek hallhatják meg. Azok, kik egyre bátrabban mernek cselekedni.
 
Érezd meg a harc, az ellenállás mámorító érzését! Állj ki magadért, állj ki igazságért, és egyre többen állnak melléd.
 
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM