Dr.Léhmann- levél Doubravszky György úrnak

Pénzügyi Jogok Biztosa részére B u d a p e s t  Tisztelt Miniszteri Biztos Úr, Kedves Gyuri!   Két nappal ezelőtt tudtam meg azt, hogy az Általad, mint házigazda által 2013. február 1. napjára hirdetett „Konferencia a Gólyavárban” elnevezésű rendezvény hirdetésén nevem a meghívottak között olvasható, majd miután felhívtam Makkos Albertet, tájékoztatott arról, hogy…

RÉSZLETEK

Doubravszky levele-Doubravszky–Kásler találkozó Gyulán

TISZTELT KÁSLER ÁRPÁD – akkor vegyük sorjában!… Szomorúan mellékelem Kásler Árpád legújabb blogbejegyzését. Az alaptalan vádaskodásra nem kívánok reagálni, mert nem szokásom. Ugyanakkor egy fontos dolgot el kell mondanom. Kedves Árpád! Kinevezésem után egyik első dolgomnak éreztem, hogy felvegyem Veled a kapcsolatot. Szerettelek volna Gyulán meglátogatni, ezzel is kifejezve tiszteletemet eddigi munkásságod kapcsán. Makkos Albert barátomat kértem…

RÉSZLETEK

Kásler Árpád – Menedékjog Kérése

Kedves …………..Követtanácsos Asszony! Kásler Árpád vagyok a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének és a Rendszerváltó Mozgalom Pártnak az elnöke. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy néhány alkalommal személyesen is találkozhattam Önnel. Ha jól emlékszem akkor már említést tettem Önnek arról, hogy több milliárd dolláros banki csalássorozatra derítettem fényt. A harcom több mint négy éve tart és…

RÉSZLETEK

Kásler Árpád-Vegyük sorjában!

Hát vegyük! Sokan „bepánikoltak” a tegnapi cikk folytán, sokan több információt kértek és sokan bevádoltak, hogy az elején nem ezt mondtam, miért léptem vissza az adósok képviseletét illetően.  Mindenekelőtt engedjék meg, hogy kinyilvánítsam azt, hogy nem léptem vissza! Ugyanaz vagyok aki voltam, sőt, most vagyok igazán önmagam és rákapcsoltunk egy fokozatot. Információt annyit oszthatok meg amennyit…

RÉSZLETEK

Újabb határozatot hoztak a bankok ellen

Tegnap este küldte el egyik kedves levelezőm az írásom után, valamint a mellékletben is látható, OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt végrehajtást kérőnek végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelmét elutasító 2012. augusztus 28-i közjegyzői határozatot. A határozat szerint devizaalapú kölcsönszerződés alapján svájci frank – CHF – összegben határozta meg kérelmező az igényét, majd a közjegyzőnek arra irányuló felhívása…

RÉSZLETEK

Molnár Péter: Tüzet kéne rakni

Állok a baromfiüzlet előtti sorban, a nagycsarnokban. Generációk állnak…Ahogy Voga & Turnovszky megénekelte annak idején. Lassan haladunk, csoszogva, jön Karácsony, ilyenkor mindenki valamivel többet, valami mást, kicsit többért, mint egyébkor. Előttem idős néni hatalmas, gyékényből font szatyorral, ilyet is a hetvenes évek közepén láttam utoljára, akkor is Nyíregyházán, a piacon. Nincs az idős asszonyon semmi különös, vele…

RÉSZLETEK