OTTHONVÉDELEM 2.0

OTTHONVÉDELEM 2.0 - Tatár József

Otthonvédelem 2.0 – Tatár József Otthonvédelmi Tanács

Ahhoz, hogy a lakosság 1/3-át érintő devizahiteles kérdés megoldódjon teljesen más síkon kell gondolkodni és cselekedni, mint eddig. Kőkeményen kell fellépni.

[cn-social-icon]

Előrebocsájtom: Úgy vélem egyetlen ember sem kíván konfrontálódni eleve vesztesnek látszó pozícióból a hatalommal, a társadalom számára a béke, a nyugalom, a törvényes út betartása kívánatos, tehát nem a békétlenséget szítom,
viszont azonnali megoldások kellenek hogy ezt a tragikus folyamatot meg lehessen állítani.

Ami biztos: Magyarországon már régen nincs béke. Egy évtizede háború zajlik 3 millió becsapott ember ellen, amelynek tétje már nem a közvetlenül érintettek jövője, hanem családtagjaik, gyermekeik unokáik jövője. Ennek a háborúnak a következő generáció a legnagyobb áldozata. Amikor kormányzati szinten egy tíz éves manipulált és amúgy megoldható társadalmi krízis lezárását egy újabb 10 éves társadalmi krízis bevezetésével akarják kezelni, amikor a jogállamiság, a tisztesség alapvető normáit gátlástalanul felrúgják, amikor már nem csak a hitelt felvevőkre, hanem a családok, gyermekek százezreire hárítják át egy elhibázott gazdasági stratégia terheit, százezreket elűzve hazájukból otthonukból, akkor ki kell mondani: Itt azért álljunk meg. Eddig és ne tovább.

Ezt a békét ilyen áron fenntartani nem lehet, a társadalom egésze roppan bele ebbe az aljasságba, és a félelembe. Fel kell ismernie minden érintettnek, hogy személy szerint is áldozat szerepre kárhoztatták, el kell fogadni, hogy senki nem fog segíteni rajta, legkevésbé a kormány, ezért meg kell védenie nem csak saját jelenét jövőjét, hanem gyermekei jövőjét is. Tudomásul kell venni, hogy a mindenkori kormányzat és bankok együttesen fosztottak ki minket, nincs itt jobboldal és baloldal, csak politikai és gazdasági hatalomhoz jutó gazemberek vannak, akiknek eszük ágában nincs abbahagyni a fosztogatást. Fel kell ismerni, hogy most éppen egy sötét, aljas kormányzatinak mondott kommunikációs szemfényvesztés zajlik, azért hogy további hosszú évekig fosztogathassanak minket.

A békés, törvényes, jogi utat járok figyelmébe: Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ezt a folyamatot tisztán jogi úton megfékezni nem lehet, csupán időszakosan megakasztani, mert a jogot a hatalom saját érdekei szerint ott és akkor formálja, amikor akarja. Ha a hitelkárosultak ezen a téren bármikor lépéselőnybe kerültek, a 2/3-ad saját érdekei szerint törvényeket módosított. A jogi folyamatokat így évekig el lehet húzni, ráadásul 1,2 millió devizaszerződéses esetre egyszerűen nincs elég ügyvédi kapacitás. Magyarországon összesen 10.000 ügyvéd van, ezekből jó ha 500 érti az ügyeket. A törvényes, békés, jogi út így aztán évtizedekig el fog tartani.

Éppen ezért tisztelet a sziszifuszi munkáért azoknak akik ezt az ösvényt vállalták fel. Az elmúlt évek jogi teljesítménye egy maréknyi – valóban jószándékú, -fanatikus jogvédő, ügyvéd munkája. Az hogy a bíróságokon a jelenlegi helyzet kialakult (a perek felfüggesztése, a "túlterheléses támadás" miatt, illetve a közel 200 első és másodfokú megnyert per) nekik, és annak a 15.000 károsultnak köszönhető akik ki mertek állni a jogaikért. Erre a jogilag megalapozott társadalmi reakcióra a kormányzat jogegységi döntésekkel, Európai Bírósági határozat kikérésével, Alkotmánybírósági határozatokkal nyert 3 évet, miközben a 2/3-os többség elegendő lett volna érdemi intézkedésekre ugyan olyan módon, mint a végtörlesztés esetén. De nem, lett belőle 2014/XXXV-ös törvény, illetve forintosítás 256,5 Ft árfolyamon.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

A pénzügyi szakértői vonal elemzései első sorban a médiafelületeken voltak követhetők, a kormányzati érvekkel szemben, de ennek hátterében ott kellett mindig lennie a jogi és az utcai fellépésnek, hiszen a téma akkor kerül a médiába, ha több irányú nyomásgyakorlás érzékelhető. Ha ilyen nincs, akkor a mostani helyzet áll elő: Nem, vagy alig beszél róla a média.

Nézzük az utcai nyomásgyakorlást. A jogtalan, tisztességtelen, és embertelen kilakoltatások megállítása minden állampolgárnak joga és kötelessége (lenne). Ebbe az irányba szerveződött fel 2012-től az utcai akciókkal fellépő otthonvédelem. Az otthonvédő akciók hatására a média kiemelten kezdett foglalkozni a hitelkárosultak tragédiájával, az ellenzék erre reflexszerűen odafigyelt, a kormány pedig kénytelen volt kommunikálni.

2012 áprilisa óta több mint 500 otthonvédelmi akció és demonstráció zajlott az utcán, ennek eredménye hogy a devizakárosultak kilakoltatási moratóriuma 2013 októbere óta életben van, de ne reménykedjünk, ennek az állapotnak idén nyáron véget vet a kormány, ezt követően 140.000 otthon kerül így válsághelyzetbe, több mint 400.000 honfitársunk.

Hogy ezt megakadályozzuk egységes stratégia szerint kell cselekednünk. A jogi, a szakértői és az utcai vonal között az elmúlt 3 év során nem alakult ki szoros együttműködés, a jogi vonal szigorúan a hatályos törvények mentén próbálkozott, elhatárolódva az újszerű, felelősségre vonást követelő szakértői mondanivalótól, valamint az utcán – otthonokat mentő tevékenység következtében – a rendőrséggel is konfrontálódó otthonvédőktől. A szakértői vonal minden szegmense saját igazát tartotta üdvözítőnek, és saját igényei szerint tartotta a kapcsolatot a jogi, illetve az utcai vonallal. Az otthonvédelem szükségszerűen mind a jogi vonallal, mind a szakértőkkel szoros kapcsolatot kívánt kialakítani, természetesen a cselekvés mentén, ám a nyílt utcai fellépést a jogi és szakértői csoportok alig támogatták, így falakba ütközött, magára maradt. Most ezen a helyzeten kell úrrá lenni, hogy az új kihívásokat kezelni tudjuk, szükségszerűvé vált a három irányzat szorosabb – akár szervezetszerű – együttműködése. Miért is?

A kormány egyoldalúan belenyúlt a bankok és a magányszemélyek kétoldalú szerződésébe, és kiemelte a szerződés semmiségére okot adó pontokat (árfolyamrés, egyoldalú kamatemelést) ezzel a szerződéseket életben tartotta. Ez egyértelmű bankmentés volt, a kormány a lakosság érdekei ellenében a bankokat mentette meg, majd a legutolsó pillanatban az akkori legmagasabb árfolyamon forintosított. (Emlékezzünk arra, hogy azok a hitelkárosultak, akik egyáltalán elfogadták a forintosítást mint alternatívát, a felvétel kori árfolyamot tekintették alapnak, legrosszabb esetben a végtörlesztés iránymutató értékét a 180 Ft-ot.)

A 256,5 Ft árfolyamon való forintosítás gyakorlatilag a hitelek visszafizetésének nulláról való újrakezdését jelenti – forint alapon. Érthetőbben: Aki 2007 februárjában felvett 5 millió forint CHF alapú kölcsönt, annak ellenére, hogy 2015 februárjáig átlag 50.000 forintos havi törlesztőrészlettel visszafizetett 4.800.000 Ft-ot, a csalássorozat miatt (árfolyamemelkedés, egyoldalú szerződésmódosítás, kamatemelés, árfolyamrés, stb) további, mintegy 7.000.000 Ft-al tartozik. A 256,5 Ft való forintosítás után ez a tartozás 5.700.000 Ft lesz "mindössze"

[cn-social-icon]

Ezt nevezi a kormány devizahiteles mentőcsomagnak. Érvként azt hozza fel, hogy csökken a havi törlesztőrészlet, de az nem mondják, hogy ennek az ára további évtizedes eladósodás, a hitelek nem a szerződés szerinti -mondjuk- 10, hanem (jó esetben) 20 év alatt futnak ki, mindez úgy, hogy a kormányzat kötelező alapon egyszerűen egy új szerződést kényszerít a károsultakra. Nem nehéz megjósolni, hogy ez a lakosság 2.0 tönkretételét jelenti. Ezért új stratégiára, taktikára, átgondolt cselekvésre és nyomásgyakorlásra van szükség. Össze is hozzuk.

Tatár József
Otthonvédelmi Tanács

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM