Dr. Csehpál Etelka diagnózisai
„Legyetek átkozottak, döntéshozók!” Egy háziorvos káromolta így a hatalmon lévőket, mert az egyik betege 54 esztendősen meghalt. „Szálljanak már magukba, és ne legyenek annyira elragadtatva az országlásuktól” – írta a doktornő a honlapján. Dr. Csehpál Etelka Szegeden él, de csaknem negyven éve falun gyógyít, most Földeákon praktizál. NEJ GYÖRGY interjúja.
– Netlapok, interjúk, tévészereplés: felkapták, híres lett. Igaz, csak röpke napokra. Láttam: nem igazi stúdióvagány, ha nem sértem meg.
– Igaza van, a rendelőmben érzem igazán jól magam.
– Azért csak büszkébb magára, nem?
– Szó sincs büszkeségről. Távol áll tőlem bármiféle exhibicionizmus. Nem vagyok gyakorlott nyilatkozó, nem is akarok az lenni.
– Könyörtelen stílust választott. Miért? Miért éppen most, sok évtized után?
– Most lett elegem. Sok minden közrejátszott, egyedül élek évek óta, korábban megbeszéltem a férjemmel, ha valami nyomasztott. Közeli ismerősöm volt a beteg, s hát elborzasztott, elkeserített, ahogyan meghalt. Ahogyan meg akart halni. Minden orvosi segítséget elutasított.
– Az ön kifakadása olyan volt, mint egy segélykiáltás. Kihez?
– Az emberekhez. Akik elmennek voksolni. Akik vacillálnak, elmenjenek-e. És persze azokhoz is, akik az általam nem tisztelt Házban a gombot nyomják, akik sokszor nem is látják át, miről szavaznak, mert nem tudják, milyen következményei vannak egy-egy törvénynek. A betegségek mindenkire másként hatnak, nem lehet őket statisztikai adatként nézni. Irritált a taps, amelyet már átéltünk az ötvenes években, amikor „a nagy vezetőt” ünnepelte a nép. De őszintén megmondom, ezt csak most, utólag gondolom. Amikor kifakadtam, inkább felháborodás volt bennem.
– Betegének daganata volt. Nem emiatt lökte el magától a segítséget?
– Nem. Először elvették a járandóságát, amelyet húsz éven át kapott, és azután fedezték fel a daganatot. Nem volt semmilyen jövedelme, nem akart kuncsorogni, fellebbezni, elege lett az orvosokból, bizottságokból. Élettársa elfogadta a döntését, és amit csak lehetett, megtett érte. Pedig ő sem egészséges, alig tud járni. Ha ő nincs, a fal- temeti el. Én sem tehettem mást, tiszteletben tartottam a döntését, de nagyon megviselt, hiszen engem sem engedett magához. Megalázottnak, kitaszítottnak érezte magát. Így halt meg. Azóta szégyellem magam.
– Megértem. A hálálkodó kommentek, levelek vigasztalhatják.
– Elképesztett, milyen visszhangja van a történetnek. Igaz, akiknek címeztem, nem reagáltak. De néhány hét alatt kétezer-hétszázan osztották meg a bejegyzésemet! Fölkeresett a rendelésemen egy közmunkás, aki levelet hozott az önkormányzattól. Montrealban adták fel, gratulálnak, és köszönetet mondanak, mert „vannak még orvosok, akik törődnek a betegek sorsával, lelkével”. Írországból felhívott egy magyar szociális munkás, rengeteg beteg és nem beteg áll ki mellettem.
– Meg a normális, a megbízható egészségügyért…
– Igen, nyilván félnek is, attól tartanak, velük is megtörténhet, ami a betegemmel. Reggelig tudnám sorolni a panaszokat. Ilyen kis faluban közvetlenül átélhető, amit az egyetemen tanulunk: az egészségi állapot nagyrészt a szociális helyzettől függ. Pályám elején egy tanyán dolgoztam. Meglepett, hogy a házakban víz, csempézett fürdőszoba van, ilyet ma egyre kevesebbet látok: ami van, az is a végletekig lerobbant, pedig eltelt harminc év. Most meg tbc-s betegem van, fiatal ember, akinek lejárt volna a munkanélküli-segélye, biztosítása nem volt, és nem engedte, hogy szakorvoshoz küldjem, mert alkalmi munka nélkül marad. Aztán amikor már véreset köpött, kénytelen volt befeküdni hónapokra a szanatóriumba. Ilyen betegem korábban soha nem volt. Mi történt? Megyünk visszafelé?!
– Ugyan! Úgy mondják: jobban teljesítünk.
– Erre mondtam, hogy a temetési vállalkozóknak. Tudom, erős szavak, de bánatában az ember gyakran túloz. Nálam olyan emberek fordulnak meg, akik az olcsóbb gyógyszert kérik, akik nem engedik, hogy betegállományba vegyem őket, mert féltik a munkájukat és a munkahelyüket, s akiknek egy hónap legfeljebb három hétből áll. Nem lett volna szabad idáig jutnunk. Nem tudok rá magyarázatot, és arra sem, miért nem dühösebbek az emberek, amikor látják a valóságot és hallják a sikerpropagandát. Én ezen akadtam ki. Kiveszik az alaptörvényből a szociális biztonsághoz való jogot, és naponta látom, mit jelent ez: betegeim fekszenek otthon, ahelyett hogy agyvérzés után utógondozást, rehabilitációt kapnának. Képzelje, nem mehettem vastagbélrák-szűrésre, mert elmúltam 65! Nem azt halljuk állandóan, hogy megelőzés?! Farizeusok a hatalmon lévők. Az egészségügyi statisztikákban a legrosszabb mutatóink vannak, és épülnek a futballstadionok. Megáll az ész!
– Vészmadár. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének ellensége. Nem kapta még meg?
– Nem tudok róla. Végzem a munkámat, a betegeim érdekelnek. A négygyerekes munkanélküli, aki a családjáért küzd, a kórházból elbocsátott öregember, akin már nem segítenek, mert a gyógyszerét nem támogatja az OEP, azok az asztmás gyerekek, akiktől megvonják a közgyógyellátást, az emelt szintű pótlékot. Azok, akik a statisztika miatt kénytelenek felülvizsgálatokra járni, hátha nem annyira rokkantak, mint korábban, és miközben állapotuk romlik, visszaminősítik őket.
– Negyven éve dolgozik az egészségügyben, nyilván nem 54 éves betege elvesztése volt az első, ami önvizsgálatra késztette, kiábrándította a „rendszerből”. Kereshette volna a hivatalos fórumokat, levelezhetett volna a feletteseivel. Nem fél, hogy hirtelen leépítendő felesleg lesz?
– Hát, egy kicsit féltem. Nem szeretnék ötleteket adni, mitől. De, tudja, végigdolgoztam az életemet, leéltem, amit kellett. Előfordul, a háziorvos nem jön ki a polgármesterrel, és a faluba lassan egy éve hatvan kilométerről jár helyettesítő kolléga, de nem itt. Lehet különféle szerződésekkel, engedélyekkel megkeseríteni az orvos életét. Öt éve nyugdíjas vagyok, vettem egy praxist, tavaly fizettem vissza a kölcsönt, akár meg is nyugodhatnék, őszintén mondom, nem ezért vannak gondjaim. Még sokáig szeretnék dolgozni, és látom, hogy a betegeknek szükségük van rám. Remélem, másoknak is.
– Normális vidéken érthetetlen lenne, kikre céloz. Nekünk meg nehéz nem érteni. Mégsem élhetünk állandó gyanakvásban, oldalvást osonva a terepen, hátha célkeresztbe kerülünk. Amíg nem szórt átkot a politikusokra, a döntéshozókra, magának sem kellett állandóan hátranézni.
– Az egészségügy soha nem volt az elismert, jól ellátott, kiegyensúlyozott munka világa. Altatóorvosként kezdtem, de annyira kevés volt a pénzünk a férjemmel, hogy el kellett jönnünk Ajkáról a csongrádi tanyavilágba, a terepre. Soha nem bántam meg ezt a harminc évet, jó döntés volt. Itt a nehezebb sorsok mellé több szeretet, több ragaszkodás jut. A politikát mindig kihagytam az életemből, bár fordítva ez nem áll: apám kulák volt, nem kaptam körzeti orvosi állást Szegeden. Most megint a politika keresett meg, a Demokratikus Koalíció akarta, hogy belépjek hozzájuk, és jelöltessem magam a választáson.
– Beáll az „átkozottak” közé?
– Legyezgette a hiúságomat a felkérés, arra gondoltam: meg kell mutatnom, létezik hozzáértő, felelős politizálás is, először belementem, aztán meggondoltam magam. Biztosan haragszanak rám, de ezt kellett tennem. Nem érezném jól magam a politikában, sáros lennék. Nem nekem való. És különben is, más terveim vannak.
– Tudom, dolgozni szeretne.
– Persze. És befejezni az El Caminót.
– Vagyis elkezdte, de valami közbejött.
– Pontosan. Három éve megtettem háromszáz kilométert, de a térdem megfájdult, és abba kellett hagynom. Azóta rendszeresen mozgok, és tavasszal nekiindulok, van még hatszáz kilométer előttem.
– Részletekben is teljesíthető?
– Miért ne? Ez mindenkinek a saját vállalása. Olyan, mint maga az élet.
Forrás: 168 óra
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM
