Avagy az utolsó előtti üzenet a Nagy Uraknak. Előre is elnézést kérek a vulgáris címért, de… szóval elérkezett a pillanat, amikor azt a szóhasználatot és stílust kell elővenni, ami ellen egyébként jól neveltségünk és kritikai érzékünk tiltakozna, de mivel az értelmes érvekből, a szép szóból nem értenek az Urak, nem marad más hátra, az ő nyelvükön szólítjuk meg őket…
Szóval, tisztelt Urak!
Csak remélni merjük, hogy az őszinte és kendőzetlen, jó magyar ízes szavakból végre tán értenek… Ha ebből sem, hát magukra vessenek, ha elszabadul a pokol. El fog, nagyon hamar… Nem hallják? Már remeg a föld…
Szeretnénk tehát egyértelműen a tudomásukra hozni, hogy a f…t sem érdekel már, hogy „összeül a Milla platform ügyvivői testülete is, hogy megvitassa a Mesterházy–Bajnai-egyezség után előállt helyzetet.„ Ugyanis számunkra, magyar szavazópolgárok számára ez nem „helyzet”. Sőt, a fa…t sem érdekli már, hogy Gyurcsány vagy Mesterházy vagy akárki milyen társelnöki pozícióról mond le, vagy milyen „közös lista ügyében egyeztettek”. Lassan egy éve szarakodnak ezen, tömik ebbéli lufi híreikkel a magyar médiát, miközben az emberek gyomra alig tudja visszatartani a hányást…
Eközben nem veszik észre – de hát mitől is vennék?! -, hogy a f…t sem érdekli már, hogy„megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.” Mint ahogy az sem érdekel már minket, hogy„Bajnai Gordon nyilvánosan is bejelentett háttérbe húzódásával és a többi fél hasonló áldozatvállalásra felszólításával Mesterházy és Gyurcsány is talán önmérsékletet tanúsít majd.”
Tudják, mit? Ne a ”héttérbe húzódjanak”, hanem húzzak el, de nagyon messzire, lehetőleg egy másik földrészre. Olyan messzire, hogy a népítélet utol ne érje önöket, mert ha ez bekövetkezik – és HAMAROSAN BEKÖVETKEZIK! -, akkor sem Rákosi elvtárs, sem Kádár szelleme nem fogja Önöket megmenteni, de még az „eropunió” sem, mert nekik is tele van a tökük önökkel.
Hiszik vagy sem, de a f…t sem érdekli, hogy önök közül ki a f… akar miniszterelnök lenni, (majd utána minket tovább rabolni).
Ebben a cudar és elkeserítő helyzetben – amikor a bankok egy utolsó dühödt rohamot intéznek ellenünk -, a f…t sem érdekli már, hogy önök milyen oldali szerepjátékkal szórakoztatják önmagukat. Mi már ezt a műsort rohadtul unjuk, okádni tudunk tőle, egyáltalán nem élvezzük. Az egész cirkuszt unjuk!
A megtépázott, kirabolt magyar nép már semmilyen oldali sem akar lenni! Pusztán csak élni akarunk, nemzetgyilkos „devizahitel” nélkül, a f…t sem érdekel, hány lépcsős„rezsicsökkentés jöhet”, az érdekelne minket, mikor lesz tisztességes megélhetést biztosító Alapjövedelem! Legalább töredéke annak, amit önök havonta saját maguknak megszavaztak. A mi tudtunk és beleegyezésünk nélkül…
Önöknek igaza van abban, hogy „birka ez a nép”, végtelen hosszútűréssel bír itt, Európa közepén, csak abban tévednek, hogy ez örökké így is marad. Sőt, nem hogy örökké nem, de már hónapok sincs ennek hátra.
Ezt persze önök, nagyurak, nem érzik, az off-shore vagyonuk miatt nem érzik, azt hiszik, az majd megmenti önöket. Keserű és fájdalmas lesz a rádöbbenésük, mekkorát tévednek…
Forrás: PatacsiPilvax
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM