Kásler Árpád – Menedékjog Kérése

Kedves …………..Követtanácsos Asszony!

Kásler Árpád vagyok a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének és a Rendszerváltó Mozgalom Pártnak az elnöke. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy néhány alkalommal személyesen is találkozhattam Önnel. Ha jól emlékszem akkor már említést tettem Önnek arról, hogy több milliárd dolláros banki csalássorozatra derítettem fényt. A harcom több mint négy éve tart és minden jel arra mutat, hogy a dolgok kezdenek eldurvulni. Erről több információ olvasható a honlapomon, a www.kaslerarpad.hu-n. Sem pénz, sem ármány, sem erő meg nem félemlíthet és a Magyar Nemzet érdekeinek védelmétől el nem tántoríthat

Ahhoz, hogy befejezhessem mindazt amit elkezdtem, biztonságban kell tudnom a családomat. Van egy három éves és egy hét éves kisfiam és a kedves feleségem. Az Ő részükre, az Ő nevükben három személyre kérek menedékjogot mindaddig, amíg befejeződik az aminek be kell fejeződnie. Úgy érzem, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb biztonságban lennének mint Európában.

Kérem mielőbb tájékoztassa az illetékes hatóságokat kérelmemről, bízva annak kedvező elbírálásában.

Köszönettel, Kásler Árpád


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM