ISMÉT AKCIÓBA LÉPTEK A DEVIZAKÁROSULTAK.

ISMÉT AKCIÓBA LÉPTEK A DEVIZAKÁROSULTAK.

ISMÉT AKCIÓBA LÉPTEK A DEVIZAKÁROSULTAK.

[good_old_share]


Újabb ügyfél nyert pert a bankkal szemben / Újra akcióban a devizahitelesek.

 

Ez a fő szempont: …az ügyfél tájékoztatása akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztőrészlet akár jelentősen is megemelkedhet…



Az Alkotmánybíróságnak – egy beadvány nyomán – döntenie kell, kezdeményezi-e az adósok és a bank viszonyát rendező törvény egyes paragrafusainak megsemmisítését – erről számolt be a Népszava.

A devizahitelesek még reménykednek abban, hogy a hazai bíróságok, a Kúria útmutatásai alapján végre rendezik az árfolyamkockázat viselésének ügyfelekre hárítása miatt évek óta húzódó kérdést. Az Európai Bíróság (EUB) e témában hozott legutóbbi ítéletei még inkább erősítették ebbéli várakozásaikat.

Az Országgyűlés ellenzéki képviselői – más jogi eszközük nem lévén -, a minap beadványt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz (AB), amelyet Csitos Eszter kecskeméti ügyvéd és az általa képviselt Hiteles Magyarok Fóruma Érdekvédelmi Egyesület tagja, Bercsényi Mátyás fogalmazott meg arról, hogy a 2014-ben elfogadott, második devizahiteles törvény (DH2) egyes paragrafusai (konkrétan a 37. és a 37/A. §) nemzetközi szabályozásokba ütköznek, és a panaszt benyújtók kérték azok megsemmisítését.

Érvelésük szerint több uniós szerződés is egyértelművé teszi, hogy a közösségi jognak elsőbbsége van a nemzeti joggal szemben.

Jelenleg a devizahiteles törvények alapján a hazai bíróságoknak e szerződések semmisségét indítványozó perek kapcsán azok „életben tartására” kell törekedniük – érveltek a panasz benyújtói.

A devizahiteles törvények szabályai elvették az adósoktól a szerződésük semmissé tételének lehetőségét. Emiatt több hazai bíróság is az Európai Bírósághoz fordult, előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezve, és az EUB több esetben – mint lapunk is megírta – már meghozta a devizahitelesek számára reménykeltő határozatait.



Ezt követően a Kúria közleménye szerint a devizahiteles ügyeket tárgyaló bírókat tömörítő Konzultációs Testületük megállapította: az ügyfél tájékoztatása akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztőrészlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint ha abból az is kitűnik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, és az a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet.

Majd hozzátették, hogy ha ez az írásbeli vagy szóbeli tájékoztatásból nem derül ki, akkor csak eddig a mértékig terhelhető az árfolyamkockázat a fogyasztóra.

Fontos megállapítása volt a Konzultációs Testületnek, hogy a bíróságoknak nem szabad a fogyasztóval szemben túlzottan magas elvárhatósági mércét felállítani, miután a felek között „információs egyensúlyhiány” áll fenn. A fogyasztótól elvárható, hogy a szerződést aláírás előtt alaposan áttanulmányozza, és ha annak valamely rendelkezése nem érthető a számára, azzal kapcsolatban tájékoztatást kérjen.

Ugyanakkor nem értékelhető a fogyasztó terhére, ha ezt azért nem tette meg, mert a szöveg túl bonyolult volt. Azt ígérték, hogy még a nyári ítélkezési szünet előtt a Konzultációs Testület megvizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, illetve a bank és az ügyfél hogyan fog elszámolni egymással.

loading…


A Hitelsikerek Egyesület szerint a Kúria közleményeiből nem olvasható ki egyértelműen, hogy a nemzetközi és a hazai szabályozások közötti ellentmondásokat azonnal feloldják – bár erre minden felhatalmazásuk meglenne, önálló hatalmi ágról lévén szó –, ezért az adósokat képviselő ügyvédek, szakemberek a rendelkezésre álló lehetőségek közül igyekeznek mindent kihasználni, hogy a felborult egyensúly helyreálljon, ezért az AB-hez fordultak.

Újabb ügyfél nyert pert a bankkal szemben

A devizahiteles perekben viszonylag ritkán nyernek az ügyfelek a pénzintézetekkel szemben. Erdősi Éva, a Hitelsikerek Egyesület szakértője mégis egy ilyenről számolt be a Népszavának. Nem jogerősen úgy ítélkezett a bíróság, hogy tízmillió forintot kell fizetnie a banknak, amely a szerződéskötéskor látszólag fogyasztóbarátként járt el.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Olyan szerződést kötöttek, amelynek része volt egy táblázat, amely azt tartalmazta, hogy milyen svájcifrank-árfolyamig éri meg az adósnak a devizaalapú hitelfelvétel, s honnan lenne előnyösebb forintalapúra váltani. Akkor 171 forintnál jelölték meg ezt a pontot.



A bank azonban a hitel futamideje alatt nem jelezte e határárfolyam elérését, az adós pedig tovább fizette a megemelt részleteket, s végeredményben tízmillió forintos kára keletkezett. Ezt az összeget az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a banknak – merthogy nem fogalmazott egyértelműen, azaz a tájékoztatás hiányos volt – meg kell fizetnie.

A hitelszakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy számos kis cég ajánlja szolgálatait a fizetésképtelenné vált adósoknak, gyakran akár félmillió forintos díjazás ellenében.

A „tanácsadók” azt szokták állítani, hogy több neves ügyvéddel dolgoznak, akiket többnyire nem neveznek meg, akik állításuk szerint már pereket nyertek meg. Erdősi Éva ezért azt ajánlja, hogy az adósok mindenképpen kérjék el az ügyvédeknek és azoknak a pereknek a listáját, amelyeket úgymond megnyertek.

Nem szabad elfelejteni – hívta fel a figyelmet a szakember –, hogy a devizahitelesek elkeseredett emberek, akik nehezen ismerik ki magukat a pénzügyi szolgáltatások világában, ezért viszonylag könnyű őket becsapni.

A napokban is előfordult, hogy egy széles nyilvánosságot kapott kilakoltatási ügyben az adós képviselőjeként lépett fel valaki, akit zugírászatért (jogosulatlan ügyvédi tevékenységért) és felbujtásért jogerősen felfüggesztett börtön- és pénzbüntetésre ítélt a bíróság.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM