HELYREIGAZÍTÁS ÉS CÁFOLAT A CIVIL HETESNÉL A KITILTÁSI BOTRÁNY KAPCSÁN

HELYREIGAZÍTÁS ÉS CÁFOLAT A CIVIL HETESNÉL A KITILTÁSI BOTRÁNY KAPCSÁN.
loading...

HELYREIGAZÍTÁS ÉS CÁFOLAT A CIVIL  HETESNÉL A KITILTÁSI BOTRÁNY KAPCSÁN

 

Amint arról korábban beszámoltunk, a civilhetes oldalán megjelent egy lista, amely a- civilhetes szerkesztősége szerint az amerikai kitiltási ügy Magyar érintettjeinek névsorát tartalmazta.

A lista máris változott, mert a mai napon a Civilhetes az alábbi közleményt tette közzé:

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozottan cáfolja a http://civilhetes.net/belfold/ime-a-lista-meg-egyszer linken elérhető írásukban foglalt valótlan állítást, Seszták Miklós nem érintett a beutazási tilalomban.

Seszták Miklós nevét lehúztuk a vonatkozó cikkből.”  – áll a közleményükben.

Az jól látszik, hogy a téma rengeteg embert érdekel, (nem véletlenül), éppen ezért reméljük, hogy a hatóságok minél előbb tisztázzák az ügyet, és – ha valóban van alapja a korrupciós vádaknak, akkor megteszik a szükséges lépéseket, és ezzel párhuzamosan felfedik az igazságot.

Bízunk benne, hogy ez az ügy, – annyi sok más üggyel együtt (például olaj-ügyek) nem kerül a titkosított dokumentumok közé. NCK

loading...

Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
ITT A LISTA AZ AMERIKÁBÓL KITILTOTTAKRÓL.
ITT A LISTA AZ AMERIKÁBÓL KITILTOTTAKRÓL

ITT A LISTA AZ AMERIKÁBÓL KITILTOTTAKRÓL   Amint az a civilhetes oldalán megjelent, a német nyelvű Pester Lloyd című lap közzétette...

MÓDOSÍTJÁK AZ INTERNETADÓT + VIDEÓ!
MÓDOSÍTJÁK AZ INTERNETADÓT + VIDEÓ!

MÓDOSÍTJÁK AZ INTERNETADÓT + VIDEÓ!   Október 26-án szervezett és bejelentett tüntetés volt az internet-adó bevezetése ellen. Az internet-adó elleni...

Close