FELAVATTÁK A DEVIZAKÁROSULTAKAT KORÁBBAN VÉDŐ DR. LÉHMANN GYÖRGY EMLÉKTÁBLÁJÁT

FELAVATTÁK A DEVIZAKÁROSULTAKAT KORÁBBAN VÉDŐ DR. LÉHMANN GYÖRGY EMLÉKTÁBLÁJÁT

FELAVATTÁK A DEVIZAKÁROSULTAKAT KORÁBBAN VÉDŐ DR. LÉHMANN GYÖRGY EMLÉKTÁBLÁJÁT

Emléktáblát állítottak a devizakárosultak Léhmann Györgynek

…dr. Léhmann György már nagyon beteg volt, ereje is alig volt már, de azt mondogatta, neki még el kell mennie Debrecenbe, mert egy adósnak a házát árverezik és ezt ő nem hagyhatja…

 

Legalább százan gyűltek össze szombaton délután Siófokon, a tavaly elhunyt dr. Léhmann György emléktáblájának avatójára. Devizakárosultak állíttattak emléktáblát az őket segítő ügyvédnek.



– Ez a „másik” Magyarország; látja, mennyi agyongyötört, kisírt arcú ember? – mutatott körbe egy idős úr, aki száz kilométerekről érkezett, miközben nem akart vége lenni a fehér virágokat az emléktábla alá helyezők sorának. Legalább százan gyűltek össze szombat délután Siófokon a tavaly elhunyt dr. Léhmann György emléktáblájának avatójára.

A siófoki polgármester éppen hivatalos úton van, a Balaton fővárosának németországi testvérvárosban tartózkodik, így Lengyel Róbert levelet írt az emlékezőknek. A fideszes többségű helyi képviselő-testület viszont nem járult hozzá ahhoz, hogy városi rendezvénnyé nyilvánítsák az avatót.

Az ünnepséget a család szervezte, az emléktáblát a devizakárosultak szervezete állíttatta annak a belvárosi épületnek a falára, ahol a devizás ügyvédként ismertté lett Léhmann György irodája volt. S jöttek az ország minden részéből, akadt, aki hajnalban kelt, hogy ott lehessen az avatón. Tudták, hová kell jönni; az ügyvéd irodája az összegyűltek többségének ismerős volt…

Ravasz László: „Számoljuk fel ezt a magyar kataklizmát!”

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Az első beszédet is egy devizakárosult mondta, aki idővel Léhmann segítője lett a „csatában”. Volt úgy, hogy párhuzamosan több ezer pert vitt az ügyvéd, jó néhányszor már a hajnali órákban az irodája előtt ültek az ország távoli feléből érkező reménykedők…

„Ha örökké kisembereként élünk, meghunyászkodunk, eleget próbálunk tenni a hatalomnak, akkor tudunk-e nyugodt, teljes életet élni? – tette fel a kérdést dr. Ravasz László egykori bíró, az adóskamara vezetője.

loading...



A feleletet is megadta: „Léhmann György élete, munkássága maga a válasz: nem, teljes életet akkor élhetünk, ha kiállunk a magunk és a mások igazáért, ha harcolunk érte, ha küzdünk azokért az embertársainkért, akik segítségre szorulnak, mert nem tudják magukat megvédeni a politikai, pénzügyi, vagy bírói hatalommal szemben. Léhmann ügyvéd emlékének akkor adózunk megfelelően, ha azon az úton haladunk, amit kijelölt a számunkra. És ha megpróbáljuk sikerre vinni azt a „háborút”, amit elkezdett a devizaadósokért. Senki se adja fel, valósítsuk meg Léhmann György álmát, és számoljuk fel ezt a magyar kataklizmát!”

Szepesházi Péter: „A szellemiségedet őrizzük meg”

Beszédet mondott az emléktáblánál dr. Szepesházi Péter volt bíró is, aki tavaly ősszel kérte felmentését a köztársasági elnöktől. A TASZ Szabad Díjra is jelölt férfi a Budai Központi Kerületi Bíróság bírájaként korábban „robbanásközeli állapotokról” beszélt az igazságszolgáltatásban, az egyik leghangosabb kritikusa volt a Handó Tünde-féle Országos Bírói Hivatalnak.

Szepesházi egy sajtóinterjúban „általános, félelemmel teli légkörről” beszélt, ami a bíróságokon uralkodik.

„A szellemiségedet őrizzük meg, Gyuri bátyám, nem az emlékedet” – ígérte Siófokon, hozzátéve: szükség van a devizahitelesek ügyének győzelemre viteléhez politikusra, jogászra, nemzetközi erőkre, „de kellenek utcai gerillák is, a sárga pólósok”.

Akik a szombati avatón is szép számmal jelen voltak, ők azok, akik az ország minden pontján feltűnnek, amikor ki kell állni a kormányoldal szerint „megmentett” devizaadósokért. Egyikük egy táblát tartott a magasba, melyen többek között ez állt: „Léhmann: igazságosság”.

Dr. Léhmann György fia, Zoltán is a jogászi pályát választotta, bíró. Ő arra emlékeztetett: édesapja már nagyon beteg volt, ereje is alig volt már, de azt mondogatta, neki még el kell mennie Debrecenbe, mert egy adósnak a házát árverezik és ezt ő nem hagyhatja.

loading…


Facebook hozzászólások

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM