Ez már valami! Kúria: Érvénytelenek az UniCredit tisztességtelen szerződési feltételei

érvénytelenek, tisztességtelen, devizahitel, Nemzeti Civil Kontroll, Ez már valami! Kúria: Érvénytelenek az UniCredit tisztességtelen szerződési feltételei

A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók jogainak védelme érdekében vizsgálta az UniCredit Bank általános szerződési feltételeit, majd pert indított azért, hogy a Kúria mondja ki a tisztességtelen feltételek érvénytelenségét.

A Pest Megyei Főügyészség közleményében azt írja, egészen a 2000. évre visszamenőleg vizsgálták át a bank által alkalmazott általános szerződési feltételeket (üzletszabályzatokat, szerződési blankettákat), melyekben több tisztességtelen szerződési kikötést is találtak. Az ügyészség a bíróságtól kérte e feltételek érvénytelenségének megállapítását.

Az ügyészi kereset alapján indult perben hozott jogerős bírósági ítélet megállapította, hogy

érvénytelen az olyan kikötés, amely a fogyasztóval szembeni jogvita esetén egy adott bíróság kizárólagos illetékességét köti ki,
mivel korlátozza a fogyasztó igényérvényesítési jogát. Egy kizárólagosan illetékes bíróság előtt való megjelenés – az ország egészét tekintve – időben és költségben jelentős és aránytalan teherrel járhat, amely visszatartó hatása révén arra indíthatja a fogyasztót, hogy lemondjon a bírósághoz fordulás lehetőségéről.

Tisztességtelennek minősültek azok a szerződési rendelkezések is, amelyek szerint, ha a bank azt állította, hogy küldeményt küldött a fogyasztónak, és azt a fogyasztó nem kapta meg, a megküldés hiányát a fogyasztónak kellett bizonyítania, míg a bank mentesült a kézbesítés, illetve a kézbesítési kísérlet megtörténtének bizonyítása alól.

A kikötések ezáltal megfordították a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára.




Nem voltak elfogadhatók azok a szerződési kikötések sem, amelyek értelmében a bank a fogyasztó bármely kis összegű fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén – ha annak nincsenek is komoly következményei – drasztikus és szükségtelen jogkövetkezményekkel élhetett, azonnali hatállyal mondhatta fel a szerződést.
Az ügyészi kereset szerint tisztességtelen volt több olyan kikötés is, amelyek feljogosították a bankot a szerződési feltételek egyoldalú, utólagos módosítására.

Ezek a kikötések azért voltak tisztességtelenek, mert a körülmények megváltozásának következményeit (a változás milyen módon és mértékben hat ki a fogyasztó fizetési kötelezettségére) tartalmazó rendelkezések nem voltak a fogyasztó számára átláthatók.

Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével az említett szerződési feltételek érvénytelenségét megállapította. A másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség járt el.

A bank a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelemmel élt, azonban a Kúria – amely előtt az ügyészi álláspontot már a Legfőbb Ügyészség képviselte – a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy a bíróság jogerős ítéletében – amennyiben osztja az ügyészi keresetben foglaltakat – megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét.




A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható.

A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítését követelni nem lehet.

A bíróság kötelezte a bankot, hogy a fogyasztók tájékoztatása érdekében az ítéletről közleményt tegyen közzé a saját honlapján. A Pest Megyei Főügyészség már korábban is indított pert banki általános szerződési feltételek tisztességtelensége miatt. 

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM