DR. MADARI TIBOR-VIZSGÁLNI KELL A SZERZŐDÉSEK TISZTESSÉGTELENSÉGÉT.

[good_old_share]

Dr. Marari Tibor – A C-51/17 számú ítélet indokolása a C-26/13 és a C-186/16 számú  ítélet lényeges szempontjaira utal vissza, azaz a tájékoztatás megfelelőségének a fokmérője az, hogy a fogyasztó az árfolyamváltozás rá ható gazdasági következményeit is fel tudja mérni a pénzügyi szolgáltató szerződéskötést megelőző tájékoztatása alapján.  Az ítélet kimondja, hogy a DH1-3- tv-ek ezt a kérdéskört nem érintették, és az általuk bevezetett szabályok ellenére is vizsgálható a szerződési feltételek tisztességtelensége.

49 Ezért az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel” fogalmat akként kell értelmezni, hogy az vonatkozik többek között az olyan szerződési feltételre, amelyet valamely kötelező érvényű, a szerződés fogyasztóval történő megkötését követően elfogadott olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés módosított, amely arra irányul, hogy más szabályt léptessenek az említett szerződésben foglalt valamely semmis feltétel helyébe.

Ebből következik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdése is az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek között értelmezendő.

56  Ami közelebbről a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését illeti, a Bíróság már megállapította, hogy jóllehet e rendelkezés annak előírását követeli meg a tagállamoktól, hogy a tisztességtelen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint” ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztókra nézve, ez nem változtat azon, hogy a 93/13 irányelvben a fogyasztók számára biztosított védelemnek a nemzeti jog által történő átvétele nem módosíthatja e védelem terjedelmét, ennélfogva pedig annak lényegét (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 64. és 65. pont).

Ez azt jelenti, hogy  a bírói joggyakorlat ( különös tekintettel a jogegységi döntésekre) nem „butíthatja le” az úniós normát arra a szintre, hogy az ne a fogyasztó, hanem a pénzügyi szolgáltató  érdekeit védje. Így például nem lehet az érvénytelen feltételnek ugyanaz a joghatása, mint az érvényesnek, nem lehet megengedően értelmezi a hazai jogot a kölcsönösszeg meghatározása, a törlesztő részletek meghatározása, a kamat meghatározása tekintetében, mint ahogy azt pl. az 1/2016 PJE teszi, vagy nem mondhatja a hazai jogalkalmazó, hogy egy, a hazai jogban teljes semmisségi okként meghatározott érvénytelenségi ok valójában csak részleges érvénytelenséget eredményez, mint ahogy azt a 6/2013 PJE mondja ki a Hpt. 213.§. (1) bek. egyes rendelkezései esetén.

Ez a fajta, az írott jogot a pénzügyi szolgáltató érdekében felülíró jogegységi döntés így – az úniós jog- és jogalkalmazás primátusának elve miatt- a jövőben nem alkalmazható, mert az a védelem terjedelmét, ezáltal a lényegét módosítja a pénzügyi szolgáltató javára, hisz a tisztességtelen szerződési feltételnek a hazai jog diszpozitív rendelkezésével való helyettesítése a szerződő felek egyensúlyának a helyreállítását kell célozza:

60  A Bíróság ezen ítélet 82. pontjában megállapította, hogy bizonyos körülmények között a tisztességtelen feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítése megfelel a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdése céljának, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsák.

A szerződés teljes semmisségének a megállapítását azért nem tartja célszerűnek az ítélet, mert:

61  Ha ugyanis a nemzeti bíróság nem lenne jogosult arra, hogy a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesítse az olyan tisztességtelen feltételt, amelynek kihagyásával az érintett szerződés nem lenne teljesíthető, e bíróság kénytelen lenne a szerződést teljes egészében semmisnek nyilvánítani. Ez különösen hátrányos következményeknek tehetné ki a fogyasztót, mivel az ilyen semmissé nyilvánításnak főszabály szerint az a következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó kölcsönösszeg azonnal esedékessé válik, ami azzal a kockázattal jár, hogy meghaladja a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt, amely ennek következtében lehetséges, hogy nem lesz annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen az általa kínált szerződésekbe (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 83. és 84. pont).

Azonban az ügy ura a fogyasztó, nem a pénzintézet, és nem a bíróság, hisz a fogyasztóvédelmi irányelv értelmezéséről van szó.

Ha a fogyasztó kifejezi, hogy az ő érdekeinek jobban megfelel a teljes semmisség megállapítása, és annak alapján akár a fennmaradó kölcsönösszeg azonnali visszafizetése, akkor joga van arra, hogy ezt a megoldást válassza.

A magyar perjog egyébként is lehetőséget ad a részletfizetés engedélyezésére a bíróság számára ( r. Pp. 217.§. (2) és (3) bekezdés, új Pp. 344.§. (2), (3) bekezdés), hisz nem a fogyasztó tehet arról, hogy semmis a szerződése, hanem a szolgáltató, és akár a szerződésből hátra lévő futamidőre is kiterjedhet a részletfizetés tartama, hisz a fogyasztó erre az időszakra vállalta a kölcsön visszafizetését, amelyre a szolgáltatónak felróható okból, a megfelelő tájékoztatás hiányában nem képes, így nem feltétlenül eredményez a szerződés teljes semmisségének a megállapítása azonnali fizetési kötelezettséget a fogyasztó számára, másrészt az árfolyamkockázat kiesése a szerződésből Ft-alapú elszámolást tesz csak lehetővé, hisz a fogyasztó ténylegesen csak Ft-összeget kapott.

Az árfolyamkockázat telepítésének vitatását a DH törvények nem zárják ki:

68  Az árfolyamkockázat kérdésére vonatkozó és az e jogszabály‑módosításokkal nem érintett szerződési feltételeket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az ilyen feltételek a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak, és csak akkor mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha az illetékes nemzeti bíróság eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 43. pont).

A DH törvényeket tehát nem tekinti az Irányelvvel ellentétesnek a Curia, az ezekkel rendezett kérdések ( árfolyamrés, egyoldalú szerződésmódosítás) nem vizsgálhatóak, de az árfolyamkockázat kérdése igen:

70  Az eddigiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy ezen irányelv hatálya nem terjed ki a kötelező érvényű nemzeti jogszabályi rendelkezéseket tükröző azon feltételekre, amelyek a kölcsönszerződés fogyasztóval történő megkötését követően váltak a szerződés részévé, és amelyek arra irányulnak, hogy a nemzeti bank által meghatározott árfolyamot előírva más szabályt léptessenek a szerződés valamely semmis feltétele helyébe. Ugyanakkor az árfolyamkockázatra vonatkozó, az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló feltétel e rendelkezés értelmében nincs kizárva az irányelv hatálya alól.

A Curia meghatározza azokat a szempontokat, amelyeket az árfolyamkockázat telepítésekor vizsgálnia kell a nemzeti bíróságnak:

75  Közelebbről, a kölcsönfelvevőnek egyrészt világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik azon devizához képest, amelyben a kölcsönt nyújtották.

Másrészt az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 50. pont).

A C-186/16 számú ítélet 50. pontja így rendelkezik:

50  Amint arra a főtanácsnok az indítványának 66. és 67. pontjában rámutatott, egyrészt a hitelfelvevőnek világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik.

Másrészt az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra, különösen, ha a kölcsönt felvevő fogyasztó nem ebben a pénznemben kapja a jövedelmét. Ezért a nemzeti bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy az eladó vagy szolgáltató az érintett fogyasztók rendelkezésére bocsátotta‑e az ahhoz szükséges valamennyi releváns információt, hogy e fogyasztók felmérhessék az alapeljárásban szereplőhöz hasonló feltételnek a pénzügyi kötelezettségeikre gyakorolt gazdasági következményeit.

A C-186/16 számú ítéletnek a 3. kérdésre adott válasza még tovább pontosít a fogyasztó részére megadandó információk mélysége tekintetében:

3)      A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy szerződési feltétel tisztességtelen jellege az érintett szerződés megkötésének időpontjához viszonyítva értékelendő, figyelemmel mindazon körülményekre, amelyekről az eladónak vagy szolgáltatónak a szerződés megkötésének időpontjában tudomása lehetett, és amelyek az említett szerződés későbbi teljesítésére kihathattak.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárás valamennyi körülményére, és különösen az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak a lehetséges árfolyam‑ingadozásokkal és a külföldi pénznemben folyósított kölcsönben rejlő kockázatokkal kapcsolatos szakértelmére és ismereteire tekintettel megvizsgálja, hogy fennáll‑e az említett rendelkezés értelmében vett jelentős egyenlőtlenség.

Mindezen elvekre és szempontokra figyelemmel rendelkezik a 3. kérésről  a következőképp az 51/16 számú ítélet:

78  A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, arra kötelezi a pénzügyi intézményeket, hogy elegendő tájékoztatást nyújtsanak a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak.

E tekintetben e követelmény magában foglalja, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is.

A negyedik kérdésre adott válaszában a Curia kimondja, hogy a szerződést a megkötésekor ismert körülményekre, feltételekre tekintettel kell értékelni:

83  Ezért a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkét akként kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva értékeljék, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.

A 88. pontban a   Bíróság emlékeztetett a szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók számára biztosított védelemhez fűződő közérdek jellegére és fontosságára, ami miatt a tagállami bíróság hivatalból köteles vizsgálni a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet.

Tehát a bíróság feladata nem az egyenlőtlen helyzet fenntartása a pénzügyi szolgáltató érdekében, hanem annak kiküszöbölése a fogyasztó érdekében.

Lényeges, hogy a fogyasztóknak biztosított védelem közérdekűsége miatt az Irányelv 6. cikkét  a nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, azaz az Irányelv e tekintetben közvetlen hatállyal bír:

89  Másfelől a Bíróság úgy ítélte meg, hogy tekintettel azon közérdek jellegére és fontosságára, amelyen a 93/13 irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelem alapul, ezen irányelv 6. cikkét azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak (lásd ebben az értelemben: 2018. május 17‑i Karel de Grote – Hogeschool Katholieke Hogeschool Antwerpen ítélet, C‑147/16, EU:C:2018:320, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91  A fentiekből következően az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróságnak a felperesként eljáró fogyasztó helyett hivatalból figyelembe kell vennie valamely szerződési feltétel adott esetben tisztességtelen jellegét, amennyiben a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.

A fentiek alapján a C-51/17 számú döntés alapjaiban  kérdőjelezi meg a Kúria 6/2013, 1/2016 számú döntéseit, így azok nem alkalmazhatóak az eljárások során, mivel ellentétesek az ítélet idézett rendelkezéseivel, nem a fogyasztó, hanem a pénzügyi szolgáltató érdekeit védik, nem alkalmasak a felek közti egyensúly helyreállítására. (kiemelések a szerzőtől). Dr. Madai Tibor.

A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

[good_old_share]