DR. LÉHMANN-EURÓPA ALJÁN I. RÉSZ

[good_old_share]

Csak most jutott el hozzám Dr. Fülöp Botond ügyvédnek „C-42/15 sz. ügy – a fogyasztóknak a hitelszerződés kötelező tartalmi elemeivel kapcsolatos tájékoztatása (2016. november 9.)” című tájékoztatója, és ennek alábbi szövegrészével teljes egészében egyet értek:

Az összefoglaló tárgyát képező ítélet ugyanis ismételten bizonyítja, hogy milyen alapvető fontosságot tulajdonít az Európai Unió Bírósága a fogyasztók azon tartalmi elemekkel kapcsolatos, egyértelmű és világos, vagyis érthető tájékoztatásának, melyek szükségesek ahhoz, hogy a fogyasztó pontosan fel tudja mérni a hitelszerződésből rá háruló kötelezettségek mértékét.

Ellenben azzal a megállapítással, hogy „Jóllehet az ítélet a 2008/48/EK irányelv rendelkezéseit értelmezi”, illetve azzal, hogy a tanulmány hosszasan ismerteti az időbeliségi és jogharmonizációs problémákat részben azért nem értek egyet, mivel az Európai Bíróság értelmezés esetén nem ítéletet, hanem végzést, vagy irányelvet hoz létre. Az ítéletben is egy szlovák bírónak kérdésére adott választ – bíró kérdez bírót eljárásban. A feltett kérdés ebben a körben pedig a következő volt:

7)      Úgy kell‑e értelmezni a 2008/48 irányelv 1. cikkében foglalt rendelkezést – amely szerint az irányelv a szóban forgó terület teljes harmonizációjára irányul –, illetve a 23. cikkében foglalt rendelkezést – amely szerint a szankcióknak arányosaknak kell lenniük –, hogy az említett irányelvvel ellentétes az a nemzeti jogi rendelkezés, amelynek értelmében a hitelmegállapodásnak a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésében előírt tartalmi elemei többségének hiánya azt eredményezi, hogy a nyújtott hitelt kamat‑ és költségmentesnek kell tekinteni, és ily módon az adós kizárólag a szerződés alapján kapott tőkét köteles a hitelező részére visszafizetni?”

A kérdés világos a szlovák bíró részéről. Tehát azt kérdezi, hogy amennyiben egy bíróság előtti ügyben a bíró azt állapítja meg, hogy a 2008/48. Irányelv 10. cikke 2. bekezdésben felsorolt tartalmi elemek közül a többséget nem tartalmazza a bíró előtt lévő kölcsönszerződés, akkor ellentétes-e az irányelv 1. cikkével az a nemzeti bírói ítélet, mely úgy rendelkezik, hogy csupán a kapott tőkét köteles az adós a hitelező részére visszafizetni kamat és költség nélkül akkor, ha a tartalmi elemek tehát hiányoznak. 

Ebből következően tehát eszébe sincs a kérdést feltevő szlovák bírónak az, hogy a 2008/48/EK Irányelv rendelkezéseinek értelmezését kérje az Európai Bíróságtól, csupán kiragadott két passzust az Irányelvből és ezek figyelembevételével kérdezte meg azt, hogy a szerződés hibáira tekintettel helyes-e az az Európai jogrend alapján, ha az adóst csak a tőke visszafizetésére kötelezi.

Az Európai Bíróság pedig november 9-én erre a kérdésre a következő választ adta:

4)      A 2008/48 irányelv 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely tagállam nemzeti szabályozásában előírja, hogy amennyiben valamely hitelmegállapodás nem tartalmazza az ezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében megkövetelt összes tartalmi elemet, úgy ezt a megállapodást kamat‑ és költségmentesnek kell tekinteni, ha olyan tartalmi elemről van szó, amelynek hiánya kétségessé teheti a fogyasztó azon lehetőségének meglétét, hogy a kötelezettségvállalásának mértékét értékelje.

Azaz ebből a válaszból következik az, hogy Európai Bíróság szerint a szlovák és minden Európai Unióhoz tartozó ország nemzeti bírója helyesen jár el akkor, ha a 2008/48. Irányelv 10. cikkének 2. bekezdésében felsorolt tartalmi elemeket nem tartalmazó, bank által szerkesztett, adóssal egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmazó szerződés alapján követelőzik a bank.

Ebből következően pedig az a bíró, aki ilyen körülmények között mégis kötelezi az adóst kamat és költség megfizetésére, az nem az Európai Jogrend alapján jár el.

Ami pedig Dr. Fülöp Botondnak időbeliséggel kapcsolatos fejtegetéseit illeti, ennek azért nincs jelentősége, mert többek között az Európai Bíróság az alábbi végzést hozta minden Európai Uniós ország számára kötelezően betartandóan:

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE  1978. március 9. (*)

„A nemzeti bíróság általi eltekintés a közösségi joggal ellentétes törvény alkalmazásától”

A 106/77. sz. ügyben, a Bírósághoz a

Pretore de Susa (Olaszország) által az EGK-Szerződés 177. cikke alapján benyújtott, az e bíróság előtt

az Állami Adóhatóság és a Simmenthal Részvénytársaság (székhelye: Monza)

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

24     Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a közösségi jogi rendelkezéseket – hatáskörének keretei között – alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – anélkül eltekintve a nemzeti jogszabályok közösségi joggal ellentétes, akár azt követő rendelkezéseinek alkalmazásától, hogy kezdeményeznie kellene, vagy meg kellene várnia, hogy a nemzeti jogszabályt előzetesen, jogalkotási vagy bármely más alkotmányos eljárás útján megsemmisítsék.

25     A második kérdés lényegében arra irányul, hogy – feltételezve, hogy a közösségi rendelkezések által biztosított jogok védelme elhalasztható lenne addig az időpontig, amíg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság ténylegesen megsemmisíti az esetlegesen ellentétes nemzeti intézkedéseket – e megsemmisítésnek minden esetben teljes és korlátlan visszamenőleges hatállyal kell-e történnie a szóban forgó jogok bárminemű sérelmének elkerülése érdekében.

26     Az első kérdésre adott válaszból következik, hogy a nemzeti bíróság köteles gondoskodni a közösségi jogrendszer rendelkezései által biztosított jogok védelméről, anélkül hogy kezdeményeznie kellene, vagy meg kellene várnia, hogy az e jogkörrel felruházott nemzeti hatóságok ténylegesen megsemmisítsék az olyan esetleges nemzeti rendelkezéseket, amelyek akadályozzák a közösségi szabályok közvetlen és azonnali alkalmazását.

A BÍRÓSÁG a Pretore de Susa 1977. július 28-i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

A közösségi jogi rendelkezéseket – hatáskörének keretei között – alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – anélkül eltekintve a nemzeti jogszabályok közösségi joggal ellentétes, akár azt követő rendelkezéseinek alkalmazásától, hogy kezdeményeznie kellene vagy meg kellene várnia, hogy a nemzeti jogszabályt előzetesen, jogalkotási vagy bármely más alkotmányos eljárás útján megsemmisítsék.

Ebből következően 1978. március 9-e óta az Európai Unió minden országának minden bírója tudja azt, hogy semmiféle jogharmonizációs eljárást, vagy egyéb nemzeti jogi gyötrődést nem kell bevárni ahhoz, hogy  az Európai Bírósági ítéletek tartalmát kötelezően alkalmazza az eléje kerülő ügyekben.

Kivéve az emberek millióinak üzletszerű kifosztását lehetővé egyetlen európai országban. Magyarországon.

Ez már nem Mária országa. Ez Dr. Trócsányik és Dr. Handó Tündék országává lett. Világosan fogalmaz az alábbi, hibátlan bírósági megállapítás is:

A felperesek kereseti kérelme tehát az uniós jog alkalmazását igényli, ezért jelentősége van a Bíróság gyakorlatának is, mely szerint a nemzeti joghoz képest az uniós jog elsőbbséget élvez („Costa con ra E.N.E.L” ügy), a nemzeti jogot az irányelvekkel összhangban kell értelmezni függetlenül attól, hogy a hazai jogalkotásra az irányelv elfogadása előtt vagy után került-e sor, amennyiben pedig ez nem lehetséges, úgy a nemzeti jogszabályt figyelmen kívűl kell hagyni („Colson” ügy, C-106/98., C-441/93., C-194/94.).

Ebből következik az, hogy tökéletesen mindegy az, hogy mikor voltak kegyesek a magyar jogalkotók bármiféle jogharmonizációs kötelességnek eleget tenni. Tisztességes bírót az uniós jog érdekli, és ha ezzel ellentétes a magyar jog, akkor utóbbit figyelmen kívűl hagyja.

Egyetlen időpont a fontos. Az, hogy a jogviszony az Európai Uniós tagság kezdete – 2004. május 1. – előtt, vagy után keletkezett.

Az pedig folyamatosan érdekel, hogy ha a törvényt előterjesztő Dr Trócsányi Úr, valamint valamennyi Országgyűlési párt minden országgyűlési képviselője egy kivételével tudta azt 2014. július 4-én a XXXVIII. törvény elfogadásakor, hogy ennek a törvénynek alábbi rendelkezése alapján

11. § (1) A bíróság az eljárásban kizárólag azt vizsgálja, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés a 4. § (1) bekezdése szerint tisztességes-e.

(2) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés nem felel meg a 4. § (1) bekezdés szerinti bármelyik feltételnek, és ezért a szerződéses kikötés tisztességtelen, a keresetet elutasítja.

(3) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés megfelel a 4. § (1) bekezdés szerinti valamennyi feltételnek, megállapítja, hogy a szerződéses kikötés tisztességes és ezért érvényes.

egyszerűen kizárták törvénnyel azt, hogy az általuk jól tudott, 2008. április 23-án hozott 2008/48. Európai Irányelv alábbi rendelkezései alapján a bíróság vizsgálhassa az elébük kerülő szerződéseknek vizsgálandó feltételeit, megtiltották a bíróságok számára ezek vizsgálatát, vajon miért nem féltek:

TOVÁBB A II. RÉSZHEZ

[apss_share]