CSODÁT TETTEK A CSEREDI CIGÁNYOK BUDAPESTEN

CSODÁT TETTEK A CSEREDI CIGÁNYOK BUDAPESTEN

Vidéki cigányok hoztak adományt – egy tonna, saját termesztésű zöldséget – budapesti rászorulóknak.

Mindebből annyit kéne csak észrevennünk, hogy olyan emberek, akiknek van miből, adtak olyan embereknek, akiknek nincs. De a helyzetet egyelőre nem kezelhetjük ilyen természetességgel. A cserdi cigányok úttörők.


Cserdi cigány többségű falu Baranyában. Ami röviden nem más, mint a környék legrosszabb hírű falujából Cserdi pár év alatt messze földön híres, irigyelt település lett. Olyan hely, ahol mindenki akar és tud is dolgozni. Olyan hely, ahol magyarok, cigányok közösen újították fel egymás házait. Olyan hely, ahol a jó tanuló és templomba járó gyerekek ötvenezer forint jutalmat kapnak. Olyan hely, ahol mintaszerű biogazdálkodás folyik. A csoda mozgatója pedig a falu első cigány polgármestere, Bogdán László.


Forrás: Hír24

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM