Banktitkok…

Reggeli iratom után úgy gondoltam, hogy mulasztásaimat az egyedi ügyekkel kapcsolatosn megkisérelhetem pótolni, de az alábbi, hozzám érkezett levél után talán megbocsátják azt nekem, hogy ez nem megy.    Mellbevágott az alábbi hiteles tájékoztatás még akkor is, ha idáig is sejtettem azt, hogy másként nem történhetettek a dolgok a kölcsönszerződéseknek közjegyzői okiratba foglalása során.   …

RÉSZLETEK

Dr.Léhmann- levél Doubravszky György úrnak

Pénzügyi Jogok Biztosa részére B u d a p e s t  Tisztelt Miniszteri Biztos Úr, Kedves Gyuri!   Két nappal ezelőtt tudtam meg azt, hogy az Általad, mint házigazda által 2013. február 1. napjára hirdetett „Konferencia a Gólyavárban” elnevezésű rendezvény hirdetésén nevem a meghívottak között olvasható, majd miután felhívtam Makkos Albertet, tájékoztatott arról, hogy…

RÉSZLETEK

Újabb határozatot hoztak a bankok ellen

Tegnap este küldte el egyik kedves levelezőm az írásom után, valamint a mellékletben is látható, OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt végrehajtást kérőnek végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelmét elutasító 2012. augusztus 28-i közjegyzői határozatot. A határozat szerint devizaalapú kölcsönszerződés alapján svájci frank – CHF – összegben határozta meg kérelmező az igényét, majd a közjegyzőnek arra irányuló felhívása…

RÉSZLETEK

Menekülés a bankok fogságából:2004. május 1-től 2006. március 1-ig aláírt devizaalapú hitelszerződések esetén!

Nyomatékkal felhívomn a figyelmét azoknak az adósoknak, akik 2004. május 1-e és 2006. március 1-e között írták alá szerződésüket arra, hogy ezek a szerződések biztonsággal bíróságok előtt legkésőbb 2013. január 22-ig – a mai naptól számított három hónapig peresíthetők 2004. május 1-től 2006. március 1-ig aláírt devizaalapu hitelszerződések tisztességtelen banki egyoldalu szerződésmódosítási szerződési feltételeinek érvénytelensége…

RÉSZLETEK

Dr.Léhmann-Dr. Róna Péter Professzor Úrral beszélgettem

Megtisztelve érzem magam azzal, hogy reggeli "Muszáj megszólaljak" írásomra Dr. Róna Péter Professzor Úr az alábbiakban tett észrevételeket.  Ezt követően pedig az észrevételre tett gondolataimat ismertetem. —–Original Message—– From: Róna Péter [mailto:xxxxxxxxx]  Sent: Friday, January 18, 2013 9:24 AM To: Dr. Léhmann György Subject: Re: Muszáj megszólaljak   Kedves Dr. Lehmann,   Mint ahogy az…

RÉSZLETEK