BÜNTETŐÜGYBEN BEIDÉZTÉK AZ OTP VEZÉRT.

loading...

BÜNTETŐÜGYBEN BEIDÉZTÉK AZ OTP VEZÉRT.

Email


Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Büntető ügyben bíróság elé idézték az otp vezért. – 2019. április. 10 -én 10 órára idézték a BKKB-ra. (Sajtóértesítés és összefoglaló).



Ez már az ötödik eset, hogy az első számú uzsorásnak a Sárgapólósok ügyeiben meg kell jelennie a bíróságon. Eddig minden alkalommal megfutamodott.

Jelen ügy kicsit más, mint a korábbiak. Itt zaklatás miatt indítottak eljárást több Sárgapólós ellen. Ebből adódóan ez közvádas ügy. Itt nem érvényes az a szabály, hogy ha nem jelenik meg, akkor az indítványát következmények nélkül visszavontnak kell tekinteni. Itt meg kell jelennie, vagy elő kell vezetni.

Az biztos, hogy a Sárgapólósok készülnek a találkozásra.
Elértük, hogy SeVizás ügyben a legmagasabb szinten jöjjön létre egyeztetés. A kifosztók fejedelmével fogunk találkozni.

loading...

Kitartó és bátor véleménynyilvánításaink nem csak az aljas kifosztást tartja izgalmas akciókkal a köztudatban, de megkerülhetetlenné tette, hogy az uzsorás a kifosztottak előtt is nyilatkozzon, ne csak a bankárhaverok előtt, bársonyszékeken, zárt ajtók mögött.

A nyomozás öt ével ezelőt, 2014-ben kezdődött abban a szörnyűséges bűntényben, amiben azzal vádolnak SeVizás károsultakat, hogy néhányan a Budapest XII. kerület Laura út 26. szám előtti közterületen időnként kinyilvánítják véleményüket a bankárok gaztettei miatt.



Legalább kétszer abbahagyták a nyomozást, majd valamilyen nyomás hatására újrakezdték.

Hosszú ideig az NNI bátor nyomozói kutakodtak, miután valamiért a BRFK-ról az otp-s haverokhoz került az ügy. Azért otp-s haverok, mert a D. Andrást „kedves András”-nak szólítják az otp bankbiztonsági vezetői a levelezésükben.

Ez az NNI-s nyomozás abban az időben volt, amikor elemezniük kellett volna az embercsempészek lehallgatott telefonbeszélgetéseit. De arra nem volt idejük.

Helyette napokon keresztül a Laura úti akciók videóit nézegették, és Sárgapólósokat, tanúkat hallgattak ki ez ügyben. Néhány tanút nem a rendőrségen, hanem a bankcenterben vagy az otp székházban, esetleg a Laura úti otthonában kérdeztek ki.

Az már senkit nem zavar, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy a teherautóban 71 ember szörnyű kínok között megfulladt. Pedig le is kapcsolhatták volna a csempészeket.

Amikor beidézték a gyanúsítottakat, – személyes, nyomozók általi kézbesítéssel – akkor azt hitték, hogy megijedünk az ügytől.De nem így történt. Ekkor gyorsultak fel igazán az események.

Míg korábban volt, hogy fél évig sem járt egyetlen sárgapólós sem a Laura úton, az NNI-s kihallgatást követően havonta többször is előfordult valamilyen véleménynyilvánítás.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Egy idő után az NNI-nél lezárták a nyomozást vádemeléssel, közben kezdtek egy új ügyet a BRFK-n. Ez utóbbi ügyben engem (Póka Lacit) már több mint két éve 2017. február 22. napján kitiltottak Budapestről. Hat hónapig 17 megyéből is ki voltam tiltva. A tiltást azóta is fenntartották.

Állítólag csak így tudják megvédeni a rettegett Sárgapólósoktól az uzsorást. Ezen kívül különösebb indoklást nem írtak egyik végzésben sem.

loading…


A két ügyet a BKKB-n összevonták. Ennek az eljárásnak lesz most a 6. tárgyalása elsőfokon.
Az előző tárgyaláson a bíró április 10-ére idézte az uzsorást, a feleségét, és fiait.

Az ügyvédjük már akkor jelezte, hogy az uzsorás nem ér rá. De a bíró nem adott másik időpontot. Így, ha szigorúan vesszük az eljárási szabályokat, akkor elő kell állítani.

Mindegyik vallomásból jól látszanak az ellentmondások és a hiszti, ami az miatt történik, hogy – mint a mesében – jelképesen berepülünk az ablakukba, és nem jelképesen követeljük, hogy adják vissza, amit elvettek.

Rajtunk nem múlik, hogy egy igazán izgalmas aktus legyen a 2019. április 10-én 10 órakor kezdődő tárgyalás.
Már néhány sajtó munkatárs és több SeViza károsult jelezte a 16 vádlotton kívül, hogy jelen lesz.

Itt az alkalom, hogy bárki véleményt nyilvánítson a főbankár felé, vagy megnézze, hogyan állja a sarat a Sárgapólósok kereszttüzében.



HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. vagy amennyit tudsz.

Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Tisztelettel: Póka László, Nem adom a házamat mozgalom Tel:0630-931-9802.

loading…


Email

Szólj hozzá

Hozzászólás