ALAKUL A “DEVIZÁS” ÖSSZEFOGÁS!

ALAKUL A "DEVIZÁS" ÖSSZEFOGÁS!

ALAKUL A "DEVIZÁS" ÖSSZEFOGÁS!


[good_old_share]

Balogh Béla, a Koppány Csoport vezetője a következőkről számol be:




Tisztelt vezetők, devizás csoportvezetők. 

A napok óta szerveződő összefogás érdekében eddig 17 szervezet vagy devizás érdekvédő jelentkezett. A közös megbeszélés időpontja és helyszíne: 2016.11.18-a 11:00 óra, 1077 Budapest, Dob utca 73. szám alatti Hotel Union-ban a Galéria teremben lesz. A Hotelben parkoló is van.

Tovább várjuk a jelentkezőket. Arra kérek mindenkit, hogy előzetesen jelentkezzen, mert csak azt tudjuk fogadni a terem nagysága és a svédasztal rendelés miatt. A megbeszélés zártkörű, csak szervezetek és devizás csoportok vezetői vehetnek részt.

Fontos, hogy mindenki készüljön fel előzetesen. Hozza magával minden jóindulatát, az összefogáshoz szükséges egységes álláspontját a közös cél meghatározásához, valamint a közös harc feltételeit. A megbeszélésen mindenki szót kap azzal, hogy tiszteletben tartjuk mások véleményét. Egy kulturált és előre mutató összefogás feltétele a másik viták nélküli meghallgatása. Minden résztvevő első körben 5 perc terjedelemben fogalmazza meg mondanivalóját.

A MAGAM RÉSZÉRŐL KIVÁNOK NEKTEK EREDMÉNYES ÖSSZEFOGÁS A KÖZÖS (REMÉLEM, AZ LEHET) ÚTHOZ. HISZEM, HOGY KÉPESEK VAGYTOK ÖNZÉS ÉS SAJÁT ÉRDEK NÉLKÜL CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ EMBEREKET SZOLGÁLNI. A MAGAM RÉSZÉRŐL MEGTESZEM, AMIT AZ EMBEREK ELVÁRNAK TŐLEM.

EDDIGI JELENTKEZŐK:




1) Balogh Béla: Koppány Csoport,
2) Kerékgyártó László és Katalin: Radikális Bankellenes csoport,
3) Zetényi Csukás Ferenc Horthy Miklós Társaság,
4) Hámori Gábor: DÉSZ,
5) Takács András Összefogás Magyarországért nemzeti párt és ernyőszervezetei,
6) Bela, Koppány Jogsegély,
7) Müller Tihamér , Baja-Kecel Otthonvédők,
8) Dr. Polgár Zoltán jogtanácsos,
9) Bárdos Hédi: dr Léhmann György ügyfelei: Szabadulás a Bankoktól a Segítségemmel 
csoport.
10) Gál Zsófia: Összetartó devizások csoport,
11) Dabasi Tamás Fehér Kéményseprők Országos Szövetsége
12) Lipták Lilla: Civil Nemzetvédelmi Szövetség
13) Orosházi Ferenc 
14) Tián: Értünk, Értetek,
15) Buday Zsuzsanna: Lányok, Asszonyok csoport,
16) Soltész Sándor Közgazdász,
17) Varga István közgazdász,
18) Dr. Hubai Margit: Karcagi ügyvédi irodairoda
19) Ürögdiné Kocsis Zsuzsa, Banki adósok,
20) Gonda László, Közhatalom Jégsértettjei Egyesületének

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

[apss_share]




Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM