A VÉGREHAJTÓK SEREGE MÁR KÉSZEN ÁLL, A TÖRVÉNYEK HAMAROSAN ELKÉSZÜLNEK.

A VÉGREHAJTÓK SEREGE MÁR KÉSZEN ÁLL, A TÖRVÉNYEK HAMAROSAN ELKÉSZÜLNEK.

A VÉGREHAJTÓK SEREGE MÁR KÉSZEN ÁLL, A TÖRVÉNYEK HAMAROSAN ELKÉSZÜLNEK.

[good_old_share]


A kormány új törvényekkel vértezi fel a végrehajtókat annak érdekében, hogy egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban "dolgozhassanak".



JÖN A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS, HOGY EGYSZERŰBBEN TEHESSÉK UTCÁRA AZ ADÓSOKAT.

Átláthatóbbá, egyszerűbbé válhatnak a hazai végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés – írja a kormánypárti Magyar Idők.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke arról tájékoztatta a lapot, hogy a napokban harminc új végrehajtó tette le az esküt, így minden most pozícióhoz jutó szakembernek van jogi diplomája és végrehajtói szakvizsgája. Az eskütételen részt vett az igazságügyi tárca több képviselője is.

Korábban olyan személyek is működhettek idehaza végrehajtóként, akik nem végezték el a jogi egyetemet, emiatt értelemszerűen a devizahitel-válságba kerültek között az is felháborodást okozott, hogy jogi ismeretekkel nem rendelkező személyek dönthettek erősen vitatott jogi megítélésű hitelesek vagyoni helyzetéről.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

A most kinevezett harminc fővel együtt kétszáz végrahajtó dolgozik az országban.



A személyi állomány felvérezése mellett ősszel új törvényjavaslat is kerül az Országgyűlés elé, aminek célja, hogy gyorsabb, átláthatóbb és egyszerűbb legyen a végrehajtás folyamata.

Azaz a kormány ahelyett, hogy az adósok érdekeit védené, inkább felpörgeti a kilakoltatásokat.

A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM