Devizahitel-Közérdekű perek a bankok ellen

Dr. Szabó V. László ügyvéd, devizahitel, Nemzeti Civil Kontroll, Devizahitel-Közérdekű perek a bankok ellen

Devizahitel-Közérdekű perek a bankok ellen

Dr. Szabó V. László ügyvéd – Sok bank kitanította az alkalmazottait sőt még a vele kapcsolatban álló hitelközvetítőket is arra hogy a szerződéskötést megelőzően, a hitelkérelem átbeszélése során számolgassanak együtt a fogyasztóval, készítsenek számukra kedvező grafikonokat, táblázatokat.



Ezekben a tájékoztatókban az szerepel, hogy a futamidő végéig (akár 20-25 éven keresztül) alacsony havi törlesztőrészletek vannak feltüntetve.

Az adós megnyugodott, átbeszélte a családdal a hitel várható terheit és mivel látta, hogy a bevételeikből bőven futja még a 20.év végén is a törlesztésre ezért elmentek a bankfiókba szerződést kötni.

A bankban aztán a szerződésben már benne volt az árfolyamkockázati tájékoztató (de az is csak formális volt és nem minden veszélyre kiterjedő) valamint még külön okiratban is aláírattak a hitelfelvevővel kockázati tájékoztatást.

A hitelfelvevőt ez már nem nagyon érdekelte, nem is kérdezett rá semmire hiszen ő már biztonságban érezte magát mivel a hitelközvetítővel vagy a banki alkalmazottal előzetesen már végigbeszéltek mindent. A törlesztőrészlet a futamidő végéig azonos marad, hiszen ezt neki a grafikonnal is bemutatták.

A laikus fogyasztó azt már nem olvasta el, hogy a grafikonos tájékoztatásban az is benne van, hogy nem minősül ajánlatnak és kizárólag a bank üzletszabályzatában és hirdetményében szereplő kondíciók számítanak. 

A pénzügyi felkészültség hiánya a fogyasztói oldalon és a banki alkalmazottak kitanítása a szándékos félrevezetésre együttesen eredményezte azt, hogy az adós a szerződéskötéskor már feleslegesnek tartott bármit kérdezni, hiszen bízott a bank tájékoztatásában.

Később, amikor már a bíróságon kellett bizonyítania azt, hogy őt megvezették, azt kapja az arcába a banki ügyvédtől, hogy az a bizonyos tájékoztatás csak figyelemfelhívó volt, arra nem lehetett alapozni, valamint felróják az adósnak, hogy nem kérdezett a szerződéskötéskor, vagy nem olvasta végig a szerződést.

A 2/2014 PJE már kimondta, hogy ha a szóbeli tájékoztatás lerontotta az írásbeli tájékoztatást, akkor a tájékoztatás egésze nem világos és nem érthető vagyis tisztességtelen.

Tulajdonképpen arra kellene bizonyíték, hogy a banki alkalmazottat kitanították arra, hogy úgy vezesse elő a hitelfelvevő tájékoztatását, hogy az nem jelent rá veszélyt és feladata volt, hogy ezt grafikonnal is alátámassza.

Ha ezt egy adott bank esetében több alkalmazott tanúsítaná, akkor lehetne olyan közérdekű pereket indítani amelyben külön perek nélkül érvénytelenné lehetne tenni egy bizonyos bank szerződéseit mivel általános gyakorlat volt az adós félretájékoztatása és ezt utasításba is kapták.
Amíg ez nem bizonyítható addig maradnak az egyedi perek. Dr. Szabó V. László ügyvéd

NCK gondolatok: Az ügyvéd úr által fent leírt „bank-technikai” módszerhez hozzátartozik, hogy az ügyfeleket először be is kellett csalogatni a bankokba, vagy a bankok által kitanított, banki tanfolyamot végzett hitelközvetítőkhöz. (ezek a közvetítők a bank instrukció és felhatalmazása alapján képzésüknek megfelelően jogi értelemben szintén a bank nevében jártak el).

A „becsalogatás” célját szolgálta a Magyar Bankszövetség által készített, és a devizahitelezés időszakában a Magyar lakosság széles rétegeihez eljutatott „NEM KELL FÉLNI A DEVIZAALAPÚ KONSTRUKCIÓKTÓL” című felhívása, melyet többek között a Magyar Távirati Iroda, az akkori Origo, és számos más médium is publikált.

Az ügyvéd úr által fent leírt módszer, illetve a Bankszövetség hivatalos közleménye együttesen azt eredményezte, hogy a fogyasztók a Magyar Bankszövetség előzetes tájékoztatása alapján már eleve gyanútlanul mehettek a bankokba, vagy a hitelközvetítőkhöz, hisz a professzionális pénzügyi ismeretekkel rendelkező, állami felügyeleti szerv által ellenőrzött Bankszövetség ilyen irányú közleménye az átlagos, pénzügyi ismeretekkel nem rendelkező fogyasztó minden gyanúját elaltatta. Íme, a közlemény egy részlete:

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM