BUKTA! Sem a bank, sem a követeléskezelő már nem kap soha egyetlen fillért sem

BUKTA! Sem a bank, sem a követeléskezelő már nem kap soha egyetlen fillért sem.

BUKTA! Sem a bank, sem a követeléskezelő már nem kap soha egyetlen fillért sem.


A követeléskezelő „hátraarca”

Dr. Ulics Erika – Lassan két éve, hogy pert indítottam egy bank ellen 3 kölcsönszerződés és egy kezesi szerződés miatt.



A kezesi szerződés kapcsán elsőfokon nyertük a pert, a 3 kölcsönszerződés miatt pedig természetesen fellebbeztünk.

Miután elsőfokon a bank elbukta a kezesi szerződést, én azt nyilván nem fellebbeztem meg, hiszen abban a részben nyertünk, az jogerőre emelkedett, mert bizony a bank sem fellebbezett (elfelejtette???).

Na ezt követően adta el a követelését a bank. A követeléskezelő pedig azonnal pert indított ügyfelem ellen.

Az ellenkérelemben természetesen nem kíméltem sem a bankot, sem a követeléskezelőt, s bár az Ítélőtábla az alapperben még nem döntött jogerősen, a tárgyalás előtt két nappal értesültem, hogy a követeléskezelő a keresetétől elállt.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Másodjára nyertük meg ugyanazon követelés miatt a pert, s ráadásul úgy, hogy ezen deviza szerződéshez kapcsolódó kezességvállalásból eredően sem a bank, sem a követeléskezelő már nem kap soha egyetlen fillért sem. Dr. Ulics Erika.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM