A semmis szerződés miatti kártérítés

A semmis szerződés miatti kártérítés

A semmis szerződés miatti kártérítés


Egészségromlás, a létbizonytalanság, a nélkülözés miatti nem megfelelő orvosi és gyógyszeres ellátás miatti megbetegedések, az emberhez méltó élet hiánya…Ezeket mind forintosítani kell és a még fennálló tartozásokba beszámítani. Ennek megfelelően a még fennmaradó tartozások töredékére csökkennének…



Dr.Szabó László kártérítési ügyvéd – A környező országokban (Horvátország, Szlovénia, Románia) már törvénybe foglalták, hogy a devizehitelek semmisek és az adósok kártérítésre jogosultak.

Mostanában lehet hallani, hogy az MSZP alelnöke új banki elszámolást szeretne törvénybe iktatni amely alapján megfordulna a bizonyítási teher és a bankoknak kellene bizonyítani, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtottak az árfolyamkockázatról és annak adósi viseléséről.

Csakhogy ez most is így van. Ha az adós a perben vitatja, hogy őt az uniós szabályok szerint tájékoztatta a bank akkor a banknak kell bizonyítani a tájékoztatás megfelelőségét.

Ez a kezdeményezés vélhetőan arra szolgál, hogy törvényben kötelezzék az összes bankot arra, hogy a C-51/17 és a C-260/18 alapján vezessék le, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtottak.

Ehhez két észrevételem van.

1. Egyrészt ha ez meg is történne és a bankok nem tudnák a megfelelő tájékoztatást bizonyítani akkor is csak az eredeti állapot lenne helyreállítható (Pl. 10MFt-ból ha már 5-öt visszafizetett az adós akkor már csak 5MFt-tal tartozna)

De hol marad a semmis szerződés miatti kártérítés?

A 8-10 év stressz miatt bekövetkezett egészségromlás, a létbizonytalanság, a nélkülözés miatti nem megfelelő orvosi és gyógyszeres ellátás miatti megbetegedések, az emberhez méltó élet hiánya, a devizaadós családok gyerekeinek hátrányos helyzete, a KHR listára kerülés miatt újabb hitel felvételének kizártsága s emiatt vállalkozás indításának esélytelensége, a családok széthullása, az állandó stressz miatti válások?

Ezeket mind forintosítani kell és a még fennálló tartozásokba beszámítani. Ennek megfelelően a még fennmaradó tartozások töredékére csökkennének.

Egyet ne felejtsünk el!

A Kúria kimondta, hogy minden szerződés tisztességtelen amelyikben árfolyamrés van.

Mindegyikben van.

Az Európai Bíróság kimondta, hogy ha egy szerződés semmis akkor a fogyasztótól függ, hogy életben akarja-e tartani a szerződést vagy nem.

Nem lehet a fogyasztó feje felett – annak akarata ellenére – életben tartani a semmis szerződést, 256Ft-on forintosítani a 142Ft-on felvett hitelt, és az így képzett újabb tartozást BUBOR kamattal terhelni és az adóst újra adósrabszolgaságba dönteni.

A 260/18-as uniós ítélet épp azt mondja ki ha a fogyasztó a szerződés semmissége miatt nem akarja a szerződést életben tartani akkor kamat nélkül el kell vele számolni és nem lehet mindenféle bankmentő trükkökkel az adóst továbbra is a szerződéses jogviszonyban tartani és az életét kilátástalanná tenni.

Ha viszont az így visszafizetendő – a példánál maradva 5MFt – tartozás egyösszegben terheli az adóst akkor érvényesíteni kell azt az adóst megillető kártérítést amit a semmis szerződés számára okozott.

Nem elegendő büntetés az, hogy a bank nem kap kamatot mivel az csak egy professzionális szolgáltatótól elvárható , jogszabályoknak megfelelő szerződés hibás elészítése miatti szankció de nem az adós életét tönkretevő semmis szerződés miatti helytállás az adóssal szemben.

Az így beszámított kárösszeg kioltja a még fennálló banki követelést vagy annak nagy részét.



Javaslom, hogy minden érintett írja össze a devizaalapú hitele miatt őt ért mindennemű kárát és azt árazza be. Legyen egy kész listája és ha perben áll akkor azt érvényesítse.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

2. A második észrevételem az, hogy azok a politikusok akik aláírták az EBRD-vel azt, hogy az adósokkal szemben a bankok, követeléskezelők oldalán állva a magyar népet tönkreteszik és kifacsarják, azoktól nem várható, hogy törvényt fognak alkotni arról, hogy a bankok bizonyítsák azt, hogy megfelelő tájékoztatást adtak.

Nem azért helyeztek nyomást a Kúriára az uniós ítéletekkel szembeni állásfoglalások meghozatala céljából, hogy most törvényt hozzanak a bankok ellen.

Tehát mindenkinek marad az egyéni út, aki nem harcolja ki a saját igazát, az veszít. Mindenki csak magára számíthat, felülről nem jön segítség mert a paktum miatt nem jöhet. Dr.Szabó László kártérítési ügyvéd.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM