Visszakozott a kormány a devizahitelek ügyében

Visszakozott a kormány a devizahitelek ügyében

Visszakozott a kormány a devizahitelek ügyében. Miután a kabinet két hónapig azzal revolverezte a bankokat, hogy ügyfeleikkel megállapodva maguk rendezzék a helyzetet és vezessék ki a külföldi fizetőeszközben nyilvántartott jelzálogkölcsönöket, különben november elején saját javaslatot nyújt be a parlamentnek, most elismerte, hogy erre önmagában ő sem képes. [cn-social-icon]

A nemzetgazdasági miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón megerősítette a lapunkban írtakat: a kormány szerdai ülésén tárgyalt a kérdésről és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázása után lehet a devizahitelesek helyzetét gazdaságilag is rendezni. Varga Mihály az MTI beszámolója szerint arról beszélt, hogy az utóbbi időben a témában született ellentétes bírói döntések miatt bizonytalanság alakult ki. A miniszter szerint sokféle gazdasági megoldás létezik arra, hogyan lehet a devizában eladósodott és nehéz helyzetbe került ügyfeleken – magánszemélyeken és vállalkozásokon – segíteni.

A jogi bizonytalanságot azonban a kormány egymagában nem tudja megoldani. A kabinet továbbra is abban érdekelt, hogy mielőbb megoldás szülessen, de ezt csak akkor tudja elérni, ha biztosított, hogy az elképzelés jogszabályi oldalról is megfelelő támaszt kap – hangsúlyozta. Azt azonban, hogy erre mikor kerülhet sor, nem tudta – vagy nem akarta – megmondani.

loading...



Mint arról korábban már beszámoltunk, jelenleg mintegy ezer devizahiteles ügyet tárgyalnak a bíróságok, a különféle vitatott kérdésekben azonban máig nem alakult ki egységes gyakorlat. Ugyanabban a perben az első- és a másodfokon eljáró testületek, illetve hasonló ügyekben a különböző bíróságok gyakran eltérően foglalnak állást. A közelmúltban például egy, az OTP ellen indított perben a Pécsi Ítélőtábla semmisnek mondta ki a kamatok és a kezelési költség egyoldalú módosítását lehetővé tevő szerződési kitételt, míg pár nappal később egy másik OTP-s ügyben, ahol az adós ugyanezt vitatta, a Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Előbbi per már a Kúriához került, amelynél mostanra lassan tucatnyi ügy landolt. A legfelsőbb bírói fórum a nyáron foglalt állást az árfolyamrés kérdésében, s az azenpenzem.hu portál beszámolója szerint még az idén várható jogegységi döntés a szerződések egyoldalú módosításáról, valamint arról, mi a teendő abban az esetben, ha a bíróság semmisnek mond ki egy hitelszerződést. Nagyon valószínű, hogy a kormány a Kúria állásfoglalásaira vár, s ahogyan most elvárja a bankoktól, hogy a devizahiteleseknek szánt mentőcsomagban vegyék figyelembe a testület nyári határozatát az árfolyamrés kérdésében, úgy még az idén várható további állásfoglalásokat is beépítené a helyzet rendezésére összeállítandó csomagba.



Csütörtöki sajtótájékoztatóján a nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy további szakmai megbeszélésekre van szükség a kérdésben, ezért a kormány konzultációt kezd a gazdasági szereplőkkel és mindazokkal, akiket a devizahitelek rossz következményei érintenek. (Érdekes, hogy az elmúlt két hónapban a kabinet többször is hangot adott azon elvárásának, hogy a bankok egyeztessenek a devizahitelesekkel, érdekvédelmi szervezeteikkel, a maga részéről azonban ezt eddig nem tartotta fontosnak.)

loading...

A devizahitelek folyamatos bizonytalanságot jelentenek a gazdaságban, és mindenki abban érdekelt, hogy mielőbb megoldás szülessen. Olyan feloldása a problémának, amely egyaránt biztonságot ad az ügyfeleknek, a bankoknak és az államnak – szögezte le. A kormány ugyan szeptember elején november elsejéig adott időt a bankoknak arra, hogy maguk rendezzék a helyzetet, most úgy tűnik, ebben is visszakozik a kabinet. Varga Mihály legalábbis csütörtökön arról beszélt, hogy a hitelintézeteknek tovább kell dolgozniuk álláspontjukon.

Szerinte a Magyar Bankszövetség eddigi javaslatai nem alkalmasak arra, hogy a jogszabályi szintű módosítás hátterét képezzék. Hozzátette: a kabinet a Magyar Nemzeti Bank álláspontjának figyelembevételével nem számol a devizatartalék csökkentésével, és amennyiben szükséges, a jegybank piaci árfolyamon tud csak devizát biztosítani a megoldáshoz. [cn-social-icon]

Népszabadság

Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
Érdekességek-sport-Kelly McGarry Red Bull Rampage 2013
SPORT elképesztő!Kelly McGarry Red Bull Rampage 2013

SPORT elképesztő!Kelly McGarry Red Bull Rampage 2013

EZ ENNYIRE EGYSZERŰ...Putyin példaértékű beszéde.
Putyin példaértékű beszéde

EZ ENNYIRE EGYSZERŰ... [cn-social-icon] „Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely kisebbség, bárhonnan Oroszországban akar élni, itt dolgozni és Oroszországban lenni, beszélnie...

Close