NYÍLT LEVÉL A CÖF VEZETŐJÉNEK. (Hiteltársulás-Facebook Csoport)

NYÍLT LEVÉL A CÖF VEZETŐJÉNEK (HITELTÁRSULÁS – FACEBOOK CSOPORT)

Mivel a Hiteltársulás Facebook csoportja is hosszú évek óta küzd a bankok és a politikai „elitek” által átvert „deviza”-„hitelesek” érdekeiért, ezért a Nemzeti Civil Kontroll kötelességének érzi, hogy segítséget nyújtson az általuk megfogalmazott Nyílt Levél terjesztésében. Kérjük olvasóinkat, hogy minél szélesebb körben osszák meg az alábbi Nyílt Levelet. Köszönjük. NYÍLT LEVÉL A CÖF VEZETŐJÉNEK Tisztelt…

RÉSZLETEK
Újabb feljelentést tesz a CÖF a devizahitelek miatt

Újabb feljelentést tesz a CÖF a devizahitelek miatt

Újabb büntető feljelentést tesz a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) a devizahitelekkel kapcsolatban, miután korábbi ilyen kezdeményezésüket elutasította az ügyészség. Ismert, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyújtottak be feljelentést a Legfőbb Ügyészséghez. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke szerint emberi egzisztenciákat roppantanak…

RÉSZLETEK