Mi szóltunk! Jönnek a "devizás" nyertes perek
Dr Ulics Erika – Június 2 – Tisztelettel értesítek mindenkit, hogy ismételten sikerült jogerősen pert nyerni szerződés érvénytelensége ügyében.
A Debreceni Törvényszék megállapította, hogy a Lombard Pénzügyi Lízing és ügyfelem között kötött szerződés érvénytelen, mert az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás nem volt megfelelő.
Összegszerűségében lényegesen kevesebb (pár tízezer forint) megfizetésére köteles még Ügyfelem, a Lombard által követelt többszázezer forint helyett.
Elsőfokon ezt a részt elbuktuk, a kamat feltüntetésének hiánya miatt nyertük. Másodfokon sikerült fordítani az árfolyamkockázat miatti érvénytelenség miatt!
Június 24 – Örömmel értesítek mindenkit, hogy a mai napon újabb pert sikerült nyernem, bár még csak elsőfokon.
Az OTP Faktoring követelése elévült, amit sikerült jogilag bizonyítani, az én jogi érvelésemet, állaspontomat fogadta el a Miskolci Bíróság.
Várjuk a jogerőt….. Dr Ulics Erika.
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM