GYŐZTES CSATA AZ OTP ELLEN

loading...

A kis Káplár Jancsi győztes csatája a nagy OTP ellen

Hétköznapi álmok, átlagos pénzügyi tájékozottság, milliók által ismert érzések és többévnyi kínlódás állnak a férfi mögött, aki jogerősen pert nyert az ország legnagyobb bankjával szemben. Övé az első, teljesen érvénytelennek mondott deviza alapú lakáshitel-szerződés.
Több napjába telt Káplár Jánosnak, amíg elhitte, hogy valóban pert nyert az OTP-vel szemben. Le kellett ülepednie, hogy miután első fokon elbukott a keresete, másodfokon már mindenben neki adtak igazat a bírák, és ezzel az övé az első olyan jogerős ítélet Magyarországon, amely szerint a devizaalapú lakáshitel-szerződése minden pontjában érvénytelen.

Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozta meg tavaly november 13-án, január közepére megszövegezték, a most Kabán élő férfi pedig elmesélte nekünk az egész históriát. Hogy miért vett fel kölcsönt, mitől borult ki, és hagyta abba a törlesztést, hogy jutott eszébe, hogy pert indítson, mit élt át az elmúlt hat évben, kit hibáztatott, és mit érez most.

Káplár Jánosnak átlagos álmai voltak. Közel a negyvenhez arra vágyott, hogy saját otthona legyen, ezért kinézett magának egy 51 négyzetméteres földszinti lakást Debrecen egyik paneldzsungelében. Két szoba, kis konyha, fürdőszoba, legénylakásnak ideális. Volt bejelentett munkahelye, alkalmazottként dolgozott, semmi akadálya nem volt annak, hogy hitelt kérjen egy banktól. Az OTP ebben partner is volt, a kérelem elbírálása gyorsan ment, az ügyintézőket amúgy is ismerte a helyi bankfiókban, kedvesek voltak, segítőkészek, két-három hét múlva ki is utalták neki az 5,2 millió forintot.

Jenhitel
2007 októberében járunk, így természetesen devizaalapú szerződésről volt szó. Ma már Káplár János is tudja, hogy a devizahitelek legszörnyűbbjét, egy japán jen alapú kölcsönt sikerült felvennie, amelynél az árfolyamok meglódulása nem másfél-kétszeres törlesztőemelkedést okozott, hanem akár két-háromszorost is: az ő esetében az induló 31 ezer körüli havi részlet például 80-90 ezerre ugrott. 
A hitelfelvételt megelőző beszélgetéseken ugyan felmerült a forintkölcsön is, de úgy emlékszik, hogy a bankban ezt fél perc alatt lesöpörték az asztalról. „Nagyon drága, nem ajánljuk” – hangzott a tipikus érvelés, ami az akkori kondíciókat ismerve igaz is volt. A János által kért kölcsön kezdeti kamata 1,75 százalékos volt, a magyar alapkamat ennek több mint a négyszerese volt 2007 őszén, az árfolyamkockázatot pedig 10-15 százalékos elmozdulással írták le a banki dolgozók.


„Nem kérdőjeleztem meg, amit mondtak, úgy voltam vele, hogy a szakértelem náluk van, és ajánlgatták, hogy bátran vegyem fel” – idézi fel az indulást. Ez a konstrukció Világhitel névre hallgatott (2007 őszétől 2008 októberéig volt elérhető, mert utána leállította az OTP, illetve már csak privátbanki ügyfeleknek kínálta), János főleg a reklámokból ismerte.

Tetszett neki, hogy majd váltogathat a japán jen, az euró, a svájci frank és a forint árfolyama között, mikor, melyikben kedvezőbb a törlesztés, de mint később kiderült, sem ő, sem a banki ügyintézők nem értették igazán ennek a hitelnek a működését, vagy legalábbis nem tudták jól elmondani.

Évekkel később, amikor az árfolyamok elszabadultak, próbált matekozni, hogy mi lenne neki a jó, ám ekkor derültek ki bizonyos részletek. Bement a bankba, ahol azt mondták neki, hogy nem négy, hanem valójában csak két devizanem – a jen és a forint – között ugrálhat, és nem akármikor, hanem csak minden hónap 4-én, ám úgy találta, hogy azokon a napokon véletlenül mindig rosszul alakultak az árfolyamok. Összezavarták az úgynevezett türelmi idővel kapcsolatban is, amely eredetileg arra szolgált, hogy öt évig csak a kamatot és a kezelési költséget fizesse az adós, a türelmi idő után kezdje el a tőkét törleszteni, de a gyakorlatban valahogy ez sem így működött, az ügyintézők sem látták át a konstrukciót.

Ötmillió helyett tizenegy
A legnagyobb pofont akkor kapta, amikor úgy istenigazából leesett neki a tartós forintgyengülés következménye. Azt is egyre nehezebben vette tudomásul, hogy a kezdetben jelzett 10-15 százalékos elmozdulás helyett valójában sokkal többről van szó, de hogy ez nemcsak a havi törlesztőt, hanem a tőketartozást is brutálisan megemeli, arra csak jóval később jött rá. Már 80-90 ezer forintot kellett havonta a banknak fizetnie, amikor az első árfolyamgátas lehetőséget bedobta kormány.

„Bementem a bankba, érdeklődtem, és akkor tudtam meg, hogy az eredeti 5 millió forintos tartozásom helyett már 10-11 milliót tartanak nyilván, holott addigra több mint 2 milliót visszafizettem” – idézi fel a 2011 őszén történteket. Számára ekkor lett egyértelmű az, amit elvileg kezdettől fogva tudnia kellett volna, és amire valószínűleg hozzá hasonlóan nagyon sokan nem készültek fel: a deviza alapon történő nyilvántartás azt eredményezi, hogy folyamatosan gyengülő forint mellett hiába törleszt az ember havonta egyre többet, az adósság nőttön-nő.

Ebben a csapdahelyzetben tehát elgondolkozott az árfolyamgáton – „főztem egy hosszú kávét, fogtam egy számológépet” –, aztán nem élt vele. A debreceni fiókban az ügyintéző is csak legyintett, hogy „idiótaság, nem éri meg”, János ezt úgy fordította le magának, hogy „nem szerdán végzünk ki, hanem csak pénteken”. Az azóta átdolgozott és kedvezőbbre gyúrt második árfolyamgátról hasonlóan gondolkozik, szerinte itt is matekozni kell, és ki fog jönni, hogy lassú kivégzésről van szó.

János tehát fizetett, bár egyre többet kellett sakkoznia a csekkekkel, majd arra jutott, hogy megpróbálja eladni a lakását. Meghirdette, akadt is érdeklődő, de be kellett látnia, hogy halva született ötlet volt. A körülmények ismeretében senki nem merte vállalni a vásárlást, ráadásul a lakás ára is lejjebb ment, ha még 6 millióért el is tudta volna adni, még mindig milliókkal tartozott volna a banknak, amely ekkor már 10 milliót követelt rajta.

Volt, hogy bement valamelyik OTP-be, jelezte a problémáját, vagy rákérdezett, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy történnek, de aztán erről is leszokott. Úgy érezte, hogy magas lóról beszélnek vele, hogy valójában nem akarnak neki segíteni, és ők maguk sem tudják levezetni, hogy miért pont annyi a tartozás.


De ezért nem az ügyintézőket hibáztatja. „Ők is belefásultak. Naponta azzal szembesülni, hogy védenek egy hülyeséget, és oda kell tolniuk az arcukat az első sorba, ehhez is kellenek idegek” – mondja. Ha valakit felelősnek tart, akkor az a mindenkori kormány. Mert nem lépett közbe, nem mondta azt, hogy állj. „Egyik kormány sem tett semmit, most is csak a duma van, maszatolnak.”

Jöttek a telefonok
2012 őszéig volt jó adós. Ekkor abbahagyta a törlesztést, mert úgy volt vele, hogy ez az egész ügy elviselhetetlen mértékben belemászott az életébe. Belefáradt a tudatba, hogy élete végéig a bankba hordja a pénzt, ahelyett, hogy élne belőle, és már nem fizette be az esedékes részletet. 
Ami ezután jött, nem volt kellemes. Egy hónap késés után még csak a bankból hívogatják az embert, hol kedvesebben, hol erőszakosabban, aztán átkerül az ügy egy behajtócéghez. „Hívnak reggel 7-kor, este 8-kor, szombaton és vasárnap, de volt, hogy az öreg apámat keresték. Amikor egy 73 éves embert zaklatnak, mert benne van kezesként a szerződésben, hogy a fia nem fizet, hát az elég kellemetlen. Az öregek ilyenkor inkább nem esznek, mert micsoda szégyen!” – mondja János, hozzátéve azt is, hogy ezektől a hívásoktól nem kell megijedni.

Ismerni kell a különbséget a behajtó és a végrehajtó között. Az előbbinek csak „az a dolga, hogy zaklasson és hívogasson, de nem teheti rá a kezét a kilincsre sem, a végrehajtó már bírósági végzéssel érkezik, az más”. Jánost tehát a behajtók keresték, jöttek a telefonok és a levelek, de egy idő után elmaradtak. Ő ezt azzal magyarázza, hogy a behajtók is belefáradtak, és belátták, hogy feleslegesen próbálkoznak.

„Mindig udvariasan elmondtam nekik, hogy amint módomban áll, visszafizetem a kölcsönt”, de aztán megszületett a fejében a per gondolata. Addigra már megismerkedett a párjával, aki gyermeke anyja és később az ügyvédje is lett, és 2013 februárjában beadták a keresetet. Kiss-Gál Éva ügyvédnőnek is teljesen új volt a terület, állítása szerint az elsők között volt, aki devizaalapú lakáshitel miatt egy bankkal szemben lépett fel.




A per
Előtte heteken át csak jegyzetelt, a szerződést olvasgatta, kutakodott a neten, és egyedül a keresetlevél elkészítésére több napot áldozott. Böngészései során ráakadt egy egymástól függetlenül dolgozó ügyvédek levelező társaságára, akik hasonló peres ügyekben kezdték egymást okítani. Megosztották tapasztalataikat egymással, kivesézték egymás ítéleteit, és tartották egymásban a lelket, ha arra volt szükség.

Tavaly május 8-án, amikor az első tárgyalás lezajlott, elkélt a biztatás. János ügyét szűk negyed óra alatt meszelte el a bíróság, a keresetet minden pontban elutasították, az ügyvédnő úgy emlékszik, még az indoklásnál is állva maradt, annyira megdöbbentette, amit hallott. Nem adták fel, fellebbeztek, és készültek a következő körre.

Ebben az időben már nem volt ritka, ha egy bíróság időnként az adósnak adott igazat, bár arányaiban jóval több volt a bankoknak kedvező jogerős ítélet. Kezdett átmenni a köztudatba az árfolyamrés problémája (amikor a hitel folyósításánál és a törlesztésnél alkalmazott árfolyamok közötti különbség feltüntetése és elszámolása a kérdés), volt ezzel kapcsolatban már jogerősen nyert ügy, például Kásler Árpád esetében, és eseti szinten döntött erről a Kúria is. Nagyobb nyilvánosságot kapott már az egyoldalú kamatemelésekkel kapcsolatos dilemma is, amelynél szintén voltak bankkal szembeni ítéletek, mondván, egy átlagos felkészültségű devizaadós számára nem kielégítő az az úgynevezett oklista, amelyet a banki hitelszerződések jellemzően tartalmaztak a kamatmódosítások legitimálására.




A Káplár kontra OTP ügyben több más, kifogásolt szerződésbeli pont mellett ez a két hírhedt momentum is benne volt, és végül mindegyikről kiderült, hogy érvénytelenítik a szerződést. A másodfokon eljáró Budapesti Törvényszék november 13-án hozta a teljes semmisségről szóló határozatát, amelyet maga a nyertes adós úgy foglal össze: „Magyarország első jogerős ítéletét a nagy OTP ellen a kis Káplár Jancsinak hozta ki a törvényszék”.

Hogy a történetnek ezzel még nincs vége, azt ő is tudja. Az OTP az ítélet írásba foglalása után azonnal jelezte, hogy felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordul. A bank érvelése szerint más ítélet született volna, ha a tárgyalást a Kúria jogegységi döntése után tartják, hiszen a legfelsőbb jogi testület több elvi kérdésre válaszul kimondta, hogy a bankok jogszerűen jártak el, és a devizaalapú hitelszerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe, bizonyos kérdésekben pedig – például az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések ügyében – későbbre tolta a jogegységi határozatot.

Hátravan még az is, hogy a felek elszámoljanak egymással, hiszen egy semmis szerződés esetén adósnak és hitelezőjének közösen meg kell találniuk ennek a módját. Káplár János most mindenesetre nyugodtabb, mint az elmúlt években bármikor, és már vannak percek, amikor nem ez az ügy tölti ki a gondolatait. A hazai bírósági gyakorlatot látva azt is tudja, hogy mennyire esetlegesen zajlanak ezek a perek, mert, ahogy mondja, sokféle igazság van, és nehéz kiválasztani egyet közülük.

Forrás: Origo

Szólj hozzá

Hozzászólás