DR. LÉHMANN ÚJRA TÁMAD

A kutyába sem vettek képviseletében

Juliusi bankmentő törvény végrehajtásáról szóló, jogegységi határozat egy részével kapcsolatos törvényt szeptember 24-én a 199 fős Magyar Országgyűlés 167 igen, 1 nem, és 2 tartózkodás mellett úgy fogadta el, hogy sem a juliusi, sem a szeptemberi törvény előtt sem a törvény előterjesztője, sem a törvények előkészítése során nyilatkozó kormánytagok, sem az Országgyűlésben szavazók nem voltak kiváncsiak arra, hogy a bankok által becsapott és tönkretett adósoknak, ezek civilszervezeteiknek, vagy ügyvédjeiknek az adósok jogainak rendezésével kapcsolatosan mi a véleményük.

Korábban, 2007. december 17-én ugyanaz a társaság, amelyiknek tagjai ennek a 167 igen szavazatnak többségét leadták, olyan népszavazás kiírását érték el, melyen 100 forintos vizitdíj, képzési hozzájárulás és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatosan szavazhattak. 

2008. március 9-én ennek a szavazásnak eredményeként 82 százalékos eredménnyel eltörölték ezek bevezetését, és meggyőződésem az, hogy a jelenlegi igenlő országgyűlési tagok azért döntöttek most az előzetes bankszövetségi egyeztetés alapján az adósok megkérdezése nélkül, mert tartottak attól, hogy hasonló arányban tartja a nép szándékaikat elfogadhatatlanoknak. 

Inkább kutyába se vették most az adósokat többségében ugyanannak a társaságnak tagjai, amelyik hét évvel ezelőtt még a népre támaszkodva fitogtatta erejét. Most a nép helyett inkább abban bíznak, hogy a hírközlő szervek mindenható erejét felhasználva belesulykolják a nép fejébe azt, hogy az áll érdekükbe, amit a Bankszövetség a törvény előkészítés során megengedett.

Azt sulykolják, hogy a banki csalások áldozatainak mennyivel jobb lesz a törvényt elfogadva jó hasonlattal élve az, hogy nem -40 fokos üres szobában halnak éhen, hanem csak -30 fokos üres szobában halnak éhen. 

A törvények elfogadása után csupán ezt kell a jogtalanság fenntartásához, a bankok által okozott károk leplezése érdekében az adósok torkán a médiának lenyomni végső megoldásként, és akkor szerintük minden rendben lesz.

Ilyen körülmények között köszönettel tartozom annak, hogy a Somogyi Hírlap az alábbi cikkben  lehetőséget adott arra, hogy ügyvédi megbízásaimmal legalább 5.000 magyar ember érdekében illetve többszázezer magyar ember nézetével azonosulva megszólalhattam.

Köszönöm. Siófokon 2014. szeptember 29. napján.

Léhmann György

Adósmentés három aduval: Léhmann György újra támad, ha hagyják

Léhmann György siófoki ügyvéd szerint egyébként nem a törvényhozás, nem is a per volna az igazi megoldás, hanem az egyezség a bank és az ügyfél között.

– Sérül itt minden
: uniós irányelv, törvény, alkotmány – mondja a parlament legfrissebb, szerdai devizaadósmentő törvényéről Léhmann György, de hozzáteszi: mégis jó a kedve, mert egyúttal lehetőséget ad számára a perei folytatására. A siófoki ügyvéd ezt olvassa ki a bankokat elszámolásra kötelező jogszabályból. 
Nemrég még azt írtuk,befellegzett a devizapereknek, ma már azonban ezt nem így látja Léhmann. – Nincsenek illúzióim, elképzelhető, hogy huszonnégy óra alatt „megtorpedózza” ezt a törvényhozás a bankok érdekében, de most úgy látom: arccal előre, folytatódhatnak a bírósági perek!

Új lendületet vesz – magyarázza Léhmann György – és ha hagyják, s ha lesznek megbízói, akkor új stratégiával veszi fel a harcot a bankok ellen. – Ha tisztességtelenek a szerződés bizonyos feltételei, csak úgy teljesíthető a továbbiakban az eredeti megállapodás, ha kérem annak a meghatározását, hogy a kamat a jövőben mi alapján változik. Akárcsak Lengyelországban, idehaza is a svájci frank alapkamatának a változását kell irányadónak tekinteni. 
Kérni fogom továbbá, hogy az árfolyamváltozás kockázatát 200 forintig az adós, e felett a bank viselje; amikor a devizahitel-szerződések elkezdtek felszaporodni, 160 forint volt egy frank, most 240. S van egy harmadik adum is: a bíróságnak kötelessége vizsgálni az összes szerződési feltétel tisztességtelenségét, márpedig akadhat még ilyenből jó pár. Én e három aduval tudok több lenni, mint a szerdán elfogadott törvény. Ha ezeket sikerül érvényre juttatnom, akkor legalább kétszer akkora összeg jár vissza az adósoknak, mint amekkora a friss parlamenti döntésből következhet.

Azt Léhmann György is elismeri: egy per kimenetele bizonytalan és több évig tarthat, mire eredményre vezet. – Az állam ezzel szemben azt ígéri, hogy nagyjából egy éven belül csökken a tőke, az elhangzó politikusi nyilatkozatok szerint 25-30 százalékos mértékben – így a jogász. – Teljesen érthető, ha valaki a kevesebb, de biztosabb pénzt választja. 
Én egyébként azt kérem majd a folytatódó pereimben, hogy addig egyetlen fillért sem fizet az adós, amíg a tartozása jelenidejűvé nem válik, vagyis míg túlfizetésben van. Így akár egy-két évig sem kellene fizetni egyetlen fillért sem, ami már jelentős segítség, könnyítés lehetne az adósoknak. 
Ha meg mégis „elvágná alattam a fát” a parlament, akkor nem marad más lehetőségem, mint „föllármázni” az Európai Unió illetékes intézményeit, hogy nézzék már meg, mi folyik Magyarországon jogállam címszóval. Emlékeztetnék arra: a témában irányadó uniós jogelv részletezi, hogy a szerződési feltételek mikor tekinthetők tisztességesnek. De ez leszögezi azt is, hogy egyes államok ennél szigorúbb feltételeket is megállapíthatnak a fogyasztó javára. Fordítva, a fogyasztóval szemben, a bank javára nem. Vagyis megint csak uniós jogelvbe ütközik, hogy a törvény most megnehezítette  az adós perlési lehetőségeit. Megnehezítette, de végérvényesen el nem vágta, ezért most megint én következem…

Léhmann szerint egyébként nem a törvényhozás, nem is a per volna az igazi megoldás, hanem az egyezség bank és ügyfél között, ahogyan azt már egy éve ilyentájt is javasolta, levelét egyenesen Orbán Viktornak címezve. Az állam azonban nem az egyezség kikényszerítését választotta. A siófoki ügyvéd úgy számol: amilyen egyezséget ki lehetett volna csikarni, ahhoz képest most harmadakkora pénzt garantál az állam a devizaadósok számára..