Csodálatos emberekkel vagyok körülvéve, és közülük az egyik az alábbi levélíróm. Bár minden honfitársam ilyen lenne. – Léhmann György
Kedves Léhmann Úr!
Mindenek előtt köszönettel tartozom, hogy bokros teendői mellett, válaszra méltatott. Köszönöm!
Azt kell hinnem félreértett, hisz' az általam írt "Temetni jöttem…. nem dicsérni.." – shakespearei idézetben, a …..kipontozott rész helyére semmiképp sem Önt, hanem "szeretett" Miniszterelnökünket szántam, csupán nem írtam ki, de most utólag: "Temetni jöttem Orbánt, nem dícsérni!" – talán más aspektusba vetíti előző levelem.
Istenem, bár tehetném, hogy bármíly hatást gyakorolhassak a Békemenetre, vagy annak szervezőire, kiket bevallom csak a tv képernyőjén keresztül volt alkalmam látni.
Igen, az internet keresőben valóban rámtalálhatott, mint a Békemenet (aláírásával megerősített) "támogatóra", de ha elhisszük, hogy az első rendezvényen ötszázezer ember vonult, nos én mindössze az egy-ötszázezredik része lehetnék és ugyanekkora súlyú befolyással bírnék hatni rájuk.
Egyetlen levélváltásom volt velük, talán másfél éve(?) – az adósmentő jogászcsoport szervezésekor. Így hangzott:
– "Dr Lehmannt kihagyni több volt mint bűn, ez hiba volt! " – Ennyi. A válaszuk hazug volt. Nem is említem, Ön is tudja.
Visszatérve a Békementhez, nem szeretném excusálni magam, mint mondtam, ott voltam, az elsőn. Miután Orbán Strasbourgba utazott,és – szerintem zseniális retorikával – állt ki hazánk érdekeiért. Noha őt akarták megalázni, gáláns nyugalommal verte vissza a támadásokat, lesöpörve, KO- val küldve padlóra ellenfeleit.
Akkor a tv előtt hallgatva, minden szavát elhittem – és mint népünkre jellemző: "a közös ellenség miatt" szolidáris voltam vele, kormányával is, ellenére annak, hogy nem vagyok Fidesz szavazó(!) – mégis kivonultam!
Voltak akik – mint Ángyán József – előbb észlelték azokat a negatív mechanizmusokat amiket én – mint kívülálló – később sem láttam élesen. Betudtam a nyugat nyomásgyakorlásának, de bíztam, Orbán majd visszaveri őket.Tetszett, hogy az erdélyiek végre állampolgárságot kapnak és a Miniszterelnök beszédeiből, valóban a magyarság felemelkedéséhez segítséget nyújtó ember szavaira lehetett következtetni.
Izgatottan vártuk a nagy elszámoltatást, az ügynöklisták felszínre hozását és vártunk valami magasztosat, ami azóta sem következett be…csak a várakozás. Majd elkezdődött a termőfölddel, a trafikokkal, és az adós (bank)mentő csomagokkal, melyre most sütnek majd tüzes koronát.
Azt hiszem Fouche – a Francia forradalom rendőrminisztere mondta: " A beszéd a gondolatok eltitkolására való!" Orbán, -noha most is tökéletes retorikával – hazudja el azt, amit már senki – vagy csak nagyon kevesen hisznek el neki.
Kedves Léhmann úr! Azért gondolom, hogy félreértett – mert e megítélésben is (talán) azonos állásponton vagyunk! ( És nem kérem, hogy ezt írásban erősítse meg!:)
Mint említettem, nem az elkövetők védelmében írtam előző soraim, csupán megragadott Bogár L. cikke, melynek valóságtartalma sem tűnik igaztalannak. Talán emiatt próbáltam egy másik alternatíváról gondolkodni, puszán elméleti szinten, miközben pontosan tudom, a kilakoltatások nem elméleti szinten zajlottak…és Ön ezek ellen küzd.
Mégegyszer bocsánatát kérem, ha levelemből az Ön munkájának bárminemű kritikája érződött volna. Látva áldozatos harcát, az igazság érvényrejuttatásáért – higyje el – minden tiszteletem és őszinte nagyrabecsülésem az Öné. Csupán aggódom e nemzetért, amit – tudva az Ön hitvallását, ugyanolyan fontosnak tart, sőt cselekedeteivel lényegesen többet tesz érte – mint én.
Köszönöm, válaszát
Tovvábbi tisztelője:
C…………………… R………………….
Tisztelt Cs R Úr!
Önnek teljes egészében igaza van abban, hogy előbb nekünk kell nyomást gyakorolni a hatalomra azért, hogy viselkedjenek úgy, ahogy államférfiakhoz illik.
Ennek érdekében mint jól látja, már legalább 10 év óta az aktuálisan hatalmon lévők felé folyamatosan hol kérek, hol könyörgök azért, hogy végre hagyjanak fel önző, önhaszon kereső magatartásukkal.
Mint jól tudja, elmúlt év szeptemberében személyesen a Miniszterelnök Úrnak neki címeztem 1000 ügyemmel érintett magyar ember nevében tett egyezségi javaslatomat, irodája még csak nem is válaszolt levelemre. Vagy idén a bankmentő törvényhozásaik során egyetlen adósnak sem engedték meg azt, hogy akár véleményt mondhassanak az egyébként minősíthetetlen törvényükkel kapcsolatosan, illetve még az adósok jogaival kapcsolatos perekből is kitiltották az adósokat.
Beláthatja azt, hogy a világon minden elkövettem az elmúlt években azért, hogy ebben a banki csalássorozat miatt kialakult nemzettragédiában rávegyem az ország vezetőit arra, hogy emberszámba vegyék azokat a magyar embereket, akiket sikerült a bankoknak becsapni és tartsák tiszteletben az alkotmányos jogokat, valamint az Európai Uniós törvényeket.
Majd az utóbbi időben kiderült, hogy a Kormányzat a Bankszövetséggel paktumozik azért, hogy az adósoknak okozott kár véglegesen a bankoknál maradjon.
Be kell látnia azt, hogy az eltelt 25 év alatt olyan romlottá vált a hatalmi elit pártoktól függetlenül, hogy semmi remény nincs immár arra, hogy tisztességes módon tudjanak viselkedni.
Tudomásul vettem ezt az állapotot és mivel az engem megbízó ügyfeleim felé, de feltehetően ennél nagyobb számú velem együtt gondolkodó magyar ember felé is felelősséggel tartozok azért, hogy a tragédiájukat enyhítsem, különösebben nem érdekel egyetlen olyan szempont sem, amit különböző példákkal alátámasztva minden bizonnyal indokoltan felsorolt.
Már számtalan alkalommal leírtam azt, hogy egyetlen magyar ember élete, többet ér számomra, mint az, hogy holnapután sikerül-e a bankoknak hazánkat működésképtelenné tenni vagy sem. Ez nálam nem matematikai kérdés. Ferencz Ferdinánd és felesége halála miatt egy világháború tört ki, holott számomra egy tisztességes magyar család sokkal többet ér, mint Ferencz Ferdinánd és felesége élete.
Egy percig nem haboznak majd pénteken igen gombot nyomogattatni akkor, amikor az Országgyűléssel megszavaztatják a magyar emberek kifosztását véglegesítő, bankok által diktált törvényüket.
Úgy gondolják, hogy elég erősek ahhoz, hogy a kifosztást véglegesítsék. Ők tudják.
De azt azért ígérem, hogy ilyen fokú erőszakra a törvény által megengedett minden eszközzel, esetleg erőszakos jellegű magatartással is igyekszem válaszolni, ügyfeleim sorsát még mindig jobbá tenni.
Ők nem ismernek kegyelmet a kifosztott embereknél, én pedig ebben a helyzetben nem latolgatok.
Az Ön álláspontját természetesen megértem és tiszteletben tartom. És kérem, hogy vegye rá a békemeneteseket most arra, hogy térítsék végre észhez a hatalmi mámorban szenvedőket azért, hogy a magyar embereket vegyék emberszámba.
Mert azt nem vitatom, hogy nemcsak az adósok élete mehet rá erre a bankok által diktált szörnyűségre, de könnyen lehet az is, hogy más értékek is veszélybe kerülhetnek ebben a kötélhúzásban.
Tisztelettel: Léhmann György
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM