BEADVÁNY A KÚRIA ELNÖKÉHEZ-DR. DAMM ANDREA

[good_old_share]

Kedves Barátaim!

Az alábbi beadványt juttattam el a Kúria elnökéhez annak érdekében, hogy magam is hozzájáruljak a tisztességes döntés meghozatalához a készülő újabb Jogegységi döntés során. Kérlek Benneteket, osszátok meg!

"DR. DARÁK PÉTER úrnak, a KÚRIA elnökének

1055. Budapest, Markó u. 16.

Tisztelt Elnök Úr!

Dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, jogegységi eljárást kezdeményezett abban a kérdésben, hogy: „Érvényes devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül-e az a szerződés, amelyben a forintban folyósítandó kölcsön összege forintban van megjelölve, a szerződés devizaösszegét pedig a felek megállapodása alapján a szerződés részét képező, a szerződéskötést követően elkészülő külön dokumentum (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv) tartalmazza?”

Ez a kezdeményezés azt követően történt, hogy a Bankszövetség 2016. április 4. napján levélben tiltakozott az I. Pfv. Tanács 21.156/2015 számon meghozott döntése miatt, majd pedig a Kollégiumvezető 2016. április 11-i levelében megnyugtatta a Bankszövetséget arról, hogy azon döntés nem irányadó a Kúria gyakorlatában.

Már több szakember az elmúlt pár hétben kifejtette a Jogegységi Tanács felé álláspontját, amely gondolatok megalapozottak, a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek, a jogalkotó szándékának maradéktalanul megfeleltek. Érdemes minden álláspontra figyelniük, mert olyan jogászemberek adták elő, akiknek ismerete és tudása az ilyen típusú ügyekről megkérdőjelezhetetlen.

Megpróbálom jelen beadványommal bemutatni az Ön útján a Jogegységi Tanácsnak a feltett kérdés és a valóság összevetésével azt, hogy ezen döntés a feltett kérdésnek megfelelő tartalommal nem születhet meg.

A 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdése meghatározza, hogy jogegységi eljárásnak van helye, ha

a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy

b) a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria másik ítélkező tanácsának elvi bírósági határozatként közzétett határozatától vagy közzétett elvi bírósági döntéstől.

A (2) bekezdés kimondja, hogy az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Kúria tanácsa a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását felfüggeszti.

A 33. § (1) bekezdés szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt

a) a Kúria elnöke vagy kollégiumvezetője, illetve helyetteseik, valamint az ítélőtábla elnöke,

b) a 32. § (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Kúria tanácselnöke vagy

c) a legfőbb ügyész

indítványozza.

A (2) bekezdés szól arról, hogy a jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványban az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri a jogegységi tanács határozatának meghozatalát, és a 32. § (1) bekezdés b) pontjában említett esetben javaslatot kell tennie a jogkérdés mikénti eldöntésére. Az indítványhoz mellékelni kell az indítvánnyal érintett bírósági határozatok kiadmányát.

Álláspontom szerint a feltett kérdés és indoklása nem meríti ki a jogegységi döntés meghozatalának indokoltságát, mert nem volt olyan számú, azonos tényállás mellett született, ellentétes tartalmú ítélet, amelyre alapítani lehetne e kérdés feltevésének szükségességét és a döntés indokoltságát.

A feltett kérdéssel önmagában nagyon sok probléma van, sőt, sugalmaz olyan tényeket, amelyek az adott kölcsönügyekben nem állapíthatók meg egyértelműen. Azt állítja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződés részét képezi egy olyan irat, amely majd a kölcsönszerződés megkötését, sőt, a kölcsön folyósítását követően keletkezik, s azt a pénzügyi intézmény állítja ki. Azaz egy legalább kétoldalú jogügylet megkötését követően az adós számára ismeretlen és kiszámíthatatlan, a szerződés teljesítését alapvetően befolyásoló egyoldalú nyilatkozat tartalma váljék mindennemű bizonyítás nélkül a kölcsönszerződés részévé anélkül, hogy a pénzügyi intézménynek bizonyítania kellene, hogy az irat kiállítása jogszerű feltételek mellett, az adós számára közölt módon történt meg. Egy jogegységi tanács, amely egyértelműen jogkérdésben kell, hogy állást foglaljon, miként fogalmazhatna meg olyan, a bíróságokra nézve kötelezően irányadó gyakorlatot, amelynek megállapíthatósága kizárólag bizonyítás útján lehetséges? Az adott peres ügy bizonyítási eljárásában lehet és kell bizonyítani azt, hogy mi vált a szerződés részévé és mi nem. Számunkra, akik ilyen jellegű ügyek sokaságában láttunk és látunk el képviseletet, elemeztünk ki több ezer szerződéstípust, teljesen egyértelmű, hogy ezen jogegységi döntés azért fontos a Bankszövetség, dr. Wellmann György és bizonyos pénzügyi intézmények számára, mert a 6/2013 PJE-ben meghatározott elvek rendkívül sok szerződéses viszonyban nem alkalmazhatók, a szerződések több, mint kétharmadában soha nem határozták meg a felek együttesen sem, s a pénzügyi intézmény a folyósítást követően sem az adóssal közölt módon a kölcsön összegét idegen devizában.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Tájékoztatni kívánom a Tisztelt Jogegységi Tanácsot arról is, hogy még az elszámolási törvények alapján a két tisztességtelenül felszámított költség visszatérítése iránt elkészített elszámolásokban sem hajtották végre a pénzügyi intézmények azt, hogy közölték volna az adóssal a kölcsön összegét idegen devizában, nem hogy a kölcsön folyósítása után. Ennek igazolása érdekében éppen a jelen eljárást elsődlegesen szorgalmazó pénzügyi intézmény egyik, az elszámoláshoz készített hiteltörténeti kimutatását mellékelem, amely láthatóan nem tartalmazza a kölcsön összegét idegen devizában, amely nélkül nem lehetséges elszámolást készíteni, hiszen a nyújtott kölcsön összege egy elszámolás alapja. Nem érthető ezért, hogy a törlesztési évek végén milyen kölcsönösszeg alapján, milyen költségek felszámítása mellett alakultak ki a még fennmaradó tőkeösszegek idegen devizában. Feltételezzük, hogy az elszámolások során a pénzügyi intézmények éppen azért nem tüntették fel idegen devizaösszegben a kölcsön összegét, mert az ügyek legalább 98 %-ában nem egyezne még nagyságrendileg sem a szerződésben feltüntetett idegen devizaösszeggel, vagy ha csak forint összegben szerepelt a kölcsönösszeg a szerződésben, a folyósítás napján irányadó árfolyam alapján történő átszámítással.

A feltett kérdés másik félrevezető és a joggyakorlatra nézve elfogadhatatlan feltevése az a megfogalmazás, hogy „szerződéskötést követően elkészülő külön dokumentum”. Ez a kezdeményezés, számunkra, joggyakorlók számára, egyértelműen azt mutatja, hogy a kezdeményező célja az adós számára soha át nem adott, a pénzügyi intézménytől származó, keletkezését illetően ellenőrizhetetlen irat szerződés részévé történő válása. Ezekben a jogviszonyokban alapvető az információs asszimetria a pénzügyi intézmények és az adósok között. Alapvető az uralmi helyzet a pénzügyi intézmények számára az adósok felett az adósok terhére kiszámíthatatlan és befolyásolhatatlan, a szerződés teljesítését alapvetően befolyásoló külső körülmények fennállása miatt. Emellé jogegységi döntéssel még beemelni egy olyan tényezőt, amely alapjaiban határozza meg, az adós ténylegesen milyen szerződési akarattal kötötte meg a szerződést, s az írásbeliséghez kötött, mellérendelt jogviszonyban a szerződés részévé milyen tartalmú megállapodások váltak, a jogelvek maradéktalan tiszteletben tartása mellett és a jogállami elvárások teljesítésére tekintettel elfogadhatatlan.

Jelen helyzetben nem lehet elmulasztanunk a visszatekintést a 6/2013 PJE döntésre, hiszen az a döntés is alapvetően a Jogegységi Tanács nem elegendő számú és típusú szerződés ismeretéből származott.

Az elszámolási törvények megszületésekor tudta meg a közvélemény a Felügyelet közléséből, hogy kb. 400 pénzügyi intézmény nyújtott ilyen típusú kölcsönöket, ennyi intézménytől várta a bírósági szervezet a vélelmezett tisztességtelen gyakorlatot megdöntő perek megindítását. Ezek az intézmények számtalan típusú kölcsönt nyújtottak valamely idegen deviza tényezőjének bevezetésével. Tapasztalataink szerint legalább 700-féle szerződési akaratkifejezés szerepel ezekben a szerződésekben, más-más jogtechnikai megoldással bevezetve az ügyletekbe az idegen devizát.

A 6/2013 PJE kb. 3-4 pénzügyi intézmény kölcsönügyeire teríthető rá, alkalmazható a rendelkezéseket illetően kimerítően. A többi ügyben ugyan az eljáró bírák – elsődlegesen a pénzügyi intézmények nyomása mellett – próbálják alkalmazni, de az egyedi ügyekben olyan, a döntés rendelkezéseitől teljesen eltérő szerződéses megfogalmazások vannak, amelyek kizárják az alkalmazást. A folyamatban lévő perekben látható az, hogy a 6/2013 PJE kizárólag a pénzügyi intézmények érdekének szolgálatában született, mert minden olyan ügyben is ennek elvei mentén igyekeznek a pénzügyi intézmények a perben a bírákat vezetni, ahol a bizonyított tényállás tartalma miatt nem lehetséges. Miután egyedi szerződés megfogalmazott szerződési akaratát egyetlen jogegységi döntés sem változtathatja meg utólag, annak más tartalmat adva, a 6/2013 PJE nagyon nehéz helyzetbe hozta az első és másodfokon ítélkező bírákat olyan ügyekben, ahol a felek megállapodásának tényleges tartalma nem illeszkedik a PJE-ben megfogalmazott elvekhez.

A jogegységi határozatok alkalmazása kötelező a bíróságokra, de nagyon fontos az, hogy jogszabály tartalmát nem írhatja felül, s nem alkothat jogszabályt. Ez utóbbit a tanács a rövid indoklásban ki is fejtette. Mégis úgy tűnik, azzal, hogy definíciót határozott meg az első döntésében, átlépett egy jogalkotói határt, s sajnos ez úgy történt meg, hogy nem adott választ ügyletek sokaságának adottságaira. Nem ismert, milyen ismeretanyagból állapította meg a tanács azt, hogy ezen ügyletek a forintkölcsönnél kedvezőbb kamatozásúak voltak, amikor a pénzügyi intézmények általában nem mutattak be az adósoknak lehetséges forint kölcsönt, s így annak kamatát sem ismerhették meg. A saját kutatásaim során az idegen devizához kötött kölcsönök szerződésekben rögzített kamata a 4 %-tól a 22 %-ig terjed. Miként mutatható ki ilyen széles határok között mozgó kamatmértékben a kedvezőség? Árfolyamváltozás hatásainak egyoldalú vállalásáról beszélni akkor, amikor tömegesen fordultak elő a szerződések kölcsön összegének meghatározásakor nem a pénzügyi intézmény tényleges árfolyamának számításával megállapított idegen devizában összegek, miként lehetséges? Volt olyan intézmény, amely 2007-ben 1997-es (!) svájci frank árfolyamnak megfelelő összegben határozta meg a kölcsön összegét devizában!

[good_old_share]

Ha a Kúria azt kívánta mondani, hogy akkor deviza alapú kölcsön az ügylet, ha az adott intézmény adóssal ismertetett, igazolt forint kölcsöneinek kamatánál kedvezőbb kamattal nyújtotta azt és ténylegesen meghatározták a felek idegen devizában a kölcsön összegét, amelynek átadásával megvalósult a kölcsön jogviszony, semmi értelme vitatkozni ezzel, mert nincs ügylet, amelynél ezt a pénzügyi intézmény igazolni tudná.

A pénzügyi intézmények egy része annyira nem figyelt arra, hogy legalább illeszkedjenek az általuk elért 6/2013 PJE rendelkezéseihez, hogy az elszámolási törvény végrehajtása során a hiteltörténeti kimutatásaikban elismerték, amelyet mi már az éves beszámolóikból pontosan tudtunk, hogy nem tartották nyilván idegen devizában a kölcsöneiket, semmiféle módon nem jelennek meg pénzügyi rendjükben ezen kölcsönök idegen devizához illeszkedően nyilvántartva, azaz ezen ügyletekre nem lehet alkalmazni a 6/2013 PJE rendelkezéseit. Levelemhez mellékelek egy ilyen hiteltörténeti kimutatást, amelyből láthatják, a kölcsön nyilvántartásának devizaneme forint.

A 4. pontban írtak a mindennapokban használt jogkövetkezmény, nem lett volna szükséges ezt külön jogegységi döntésben kimondani. Nagyon szűk az az érvénytelenségi ok kör, amelyben ezt alkalmazni lehet, a gyakorlat be fogja bizonyítani, mint ahogy már ezt eddig is bebizonyította. Hogyan pótol a bíróság soha meg nem határozott költségeket? Hogyan küszöböl ki olyan érvénytelenségi okot a bíróság, mint a kamat hiánya, amelyről a feleknek a szerződés megkötésekor kell megállapodnia? Hogyan pótol törlesztőrészleteket és azok számát? Reményeink szerint sehogy, mert a felek megállapodását nem pótolhatja a bíróság!

Ha a bíróság a fogyasztói szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, a szerződés azonban az érvénytelen rész nélkül is teljesíthető, akkor ez azt jelenti, hogy az érvénytelennek minősített kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés azonban egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket – mondta ki a tanács. Ezzel csak az a probléma, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése kimondja a szerződés semmisségét azon esetekre, amelyeknek a szerződés nem felel meg. Nem azt mondja, hogy csak azon hiba, hiányosság nem alkalmazható, hanem azt, hogy az egész szerződés semmis. A jogegységi tanács pedig, mint fent írtam, nem jogalkotó és döntése nem írhatja felül jogszabályok tartalmát.

A 6/2013 PJE indoklásában a jogegységi tanács magyarázkodott arról, hogy miért volt kénytelen azon döntést meghozni. Egy jogegységi tanácsnak nem kell magyarázkodnia. Egy jogegységi tanács olyan szintű intézmény egy adott államban, hogy ha döntésében teljesen biztos és hisz benne, ha döntését megalapozottan és körültekintően hozta meg, nem kell döntésének tartalmát illetően szabadkoznia. Mégis ezt tette. A bíráknak nem átéreznie kell a polgárok helyzetét, hanem törekedniük kell arra, hogy a szerződések gazdasági egyensúlyát fenntartsák és semmisítsék meg a jogszabályok megsértése, a megtévesztés, az információhiány útján megkötött olyan szerződéseket, amelyek megkötésének célja az egyik fél részéről a másik fél teljes anyagi kifosztása volt. Abban a szerződésben lehet hinni, s azt kell fenntartani, amelyben a felek egyenrangúak, mellérendelt szerepük nem sérül és amelyek megkötését követően mindkét fél érvényesítheti a másikkal szemben az előre nem látható, tőle függetlenül keletkezett hátrányos következményeket.

Ezekben az ügyekben sajnos általánosságban becsületről, tisztességről beszélni a pénzügyi intézményeket illetően nem lehet. A pénzügyi intézmények évek óta gyakorolt arrogáns, a társadalom széles rétegeit semmibe vevő viselkedése társadalmi és politikai rendszerünk tünete. Láthatóan az volt a cél 2004 és 2009 között, hogy minél több polgárt belerántsanak ennek a rettenetes ügyletfajtájának kelepcéjébe, a pénzügyi intézmények oda sem figyeltek azon törvényhelyekre, amelyeket alkalmazniuk kellett volna a szerződéskötések során, s most, az adósok jogérvényesítésének időszakában, miután felismerték az adósok, hogy milyen jogszabálysértően jártak el az intézmények, minden politikai nyomásgyakorlást bevetnek azért, hogy az igazságszolgáltatás fórumán kizárják az alkalmazandó jogszabályok jogkövetkezményeit.

Egyetlen jogászember avatásakor nem erre esküdött fel. Egyetlen bíró esküje megtételekor nem ilyen cél szolgálatára szerződött.

A Kúria életében természetesen érzékelhető, hogy nem szívesen veszik a kívülről jövő véleményeket, információkat, figyelmet felhívó jelzéseket az úgynevezett egyszerű joggyakorló emberektől. Mégis kérem Önöket, hogy ébredjen fel Önökben a kétely szikrája! Próbálják meg ezt az ügyfajtát komplexebben értelmezni és érteni! Ismerjék fel, hogy ebben az ügyben a kezdeményezett kérdés nem a jogegységi döntések valódi célját meríti ki, hanem egyéni érdekeket szolgál tételes jogszabálysértések következményeinek elhárítása érdekében!

Miután – álláspontom szerint – a 2011. évi CLXI. törvény fent felhívott jogszabályhelyeinek az indítvány nem felel meg, mert a jogegységi határozat meghozatala nem szükséges, alkalmazzák a 40. § (1) és (3) bekezdéseiben megfogalmazottakat, az indítványnak ne adjanak helyt, hozzanak határozathozatalt mellőző végzést.

Kérem, Tisztelt Elnök Urat, hogy jelen beadványomat adja át a Jogegységi Tanácsnak annak érdekében, hogy valóban a jogintézmények rendelkezéseinek megfelelő döntés születhessen!

Köszönettel és tisztelettel: Budapest, 2016. június 2. dr. Varga Andrea ügyvéd