“DEVIZÁSOK” JÖN A 8 ÓRÁS ÚTZÁR!

"DEVIZÁSOK" JÖN A 8 ÓRÁS ÚTZÁR!

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

8 órás útzár bejelentése – sajtóértesítés

A mai napon a lentre másolt bejelentéssel tudatjuk a rendőrséggel, hogy ígéretünkhöz híven megvalósítjuk a 8 órás útzárat. Az útzár célja, hogy felhívjuk a figyelmet a SeVizahitelekkel kapcsolatos csalásokra, politikusi hazudozásokra.

[cn-social-icon]

Véleményt nyilvánítunk a sajtó nagyobbik részének a hatalom igényei szerinti tényferdítésével, probléma és megoldási lehetőségek elhallgatásával kapcsolatban.

Érdemes lesz eljönniük azon újságíróknak, riportereknek, operatőröknek is, akik mostanában hanyagolják ezt a több millió embert közvetlenül érintő témát.
Az alábbi érdekességeket tudjuk nyújtani: (Ha már a kifosztás, a sok öngyilkos, a készülő kilakoltatások, a gyilkos 256 nem lenne elég ahhoz, hogy tudósítsanak) 

–         Lehet majd a károsultakat fikázni a forgalom ellehetetlenüléséért.

–         Megnézhetik, hogy lesz-e valaki ágyékkötőben, anélkül, festett testtel, esetleg találnak-e azonos neműeket kézenfogva, vagy csólolózni.

–         Érdemes lesz riportot csinálniuk, mert a károsultak között lesznek olyanok, akik ételt osztanak a bevándorlóknak, és olyanok is, akik csak a tűzparancsa várnak, és maguk is lőnének. Ezzel – bármelyik oldal házisajtója is tetszenek lenni – biztosan ki tudják szolgálni gazdájukat.



–         Ha egy kicsit ügyeskednek, és a szokásos módon – ahogyan minden nap látjuk a televíziókban – uszítanak, akkor talán még a károsultak egymásnak is esnek. De legalább egy kisebb vitát biztosan ki tudnak robbantani.

Szóval, ha a „Nefizess! Perelj! Tiltakozz!” jelenleg túl erős is a hatalomnak, akkor is találhatnak bőven témát 2015. július 23-án 9 órától 8 órán keresztül.

Ami szintén fontos: A lezárást a rendőrségi tudomásulvételtől függetlenül megcsináljuk.

A fentiekhez hasonló stílusban készült bejelentést lentebb olvashatják benne a részletes programmal, és a rendőrség, valamint a sajtó részére írt kiegészítéssel.

A független tájékoztatáshoz sok sikert kívánva:

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Tárgy: „NeFizess! Perelj! Tiltakozz!” rendezvény bejelentése

Tisztelt Budapesti Rendőr-Főkapitányság!

Alulírott Golcs Ferdinánd szül.:, XXX. Szig.sz.: XXX Lakcím: XXX. tel: XXX, email: XXX az 1989. évi III. törvény 6. §-a alapján ezúton jelentem be az alábbi közterületi rendezvényt.

Kérem, hogy jelen bejelentést részeiben is szíveskedjenek elbírálni. Valamely napirendi pont esetleges elutasítása esetén a többi napirendi pontot a bejelentésben meghatározottak szerint kívánjuk megvalósítani.

A demonstráció helye: Budapest V – VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződése közterület, ott a résztvevők 8 óra időtartam alatt váltakozva 15 percre a négy gyalogos átkelő helyen az úttestre ülnek úgy, hogy a leülések között 15 perc szünetet tartanak, mely idő alatt a járdán tartózkodva bankok kirakatait plakátolják le, és közben felszólalások, zenék fognak elhangozni.

Időpont: 2015. július 23. napján 9- 19 óráig. Gyülekező 8:00-tól.

A demonstráció jellege: Véleménynyilvánítás, fegyelemfelhívás, forgalomlassító figyelemfelhívó demonstráció.

A demonstráció ideje alatt beszédek, felszólalások fognak elhangozni, a beszédek között zenei betétek lesznek, illetve csoportokban beszélgetések történnek. Jelezzük, hogy az esetlegesen előfordulhat, hogy a rendezvény ideje alatt hideg, és vagy melegétel készítés fog történni saját célra. Amennyiben ételosztásra is sor kerül, azt megfelelő engedélyekkel rendelkező személyek fogják végezni, és azt külön jelezzük.

Demonstráció célja:

–         Minden pénzintézeti kölcsöntartozás miatt indult végrehajtás maradjon leállítva az Európai Unió Bírósága eljárásának befejezéséig, valamint a pénzintézetek által okozott károk megtérítéséig.

–         SeVizahiteles károsultak a károkozók vagyonából történő kártalanításának követelése

–         Figyelem felhívás arra, hogy a devizahitelesek érdekében elfogadott törvények inkább tekinthető bankmentőnek, mint adósmentőnek.

–         Figyelemfelhívás a bankok által elkövetett csalásokra

–         Figyelemfelhívás ara, hogy a sajtó jelentős része politikai megrendelésre tudósít, vagy nem tudósít fontos közéleti eseményekről. A hatalom parancsra időnként szándékosan elhallgat súlyos társadalmi problémákat.

–         Figyelemfelhívás a részvételi demokrácia gyakorlásában való részvételre

Résztvevők:

–         Devizahiteles károsultak

–         Devizahitelesek érdekében fellépő szervezetek

Rendezvény napirendje:

–         8:00 órától érkezés, gyülekezés a Raiffaisen bank előtti közterületen. A feldíszített gépkocsik a Raiffeisen bank előtt a Bajcsy-Zsilinszky út szélső sávjában sorakoznak fel.

–         9 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         9:15 – 9:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         9:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         9:45 – 10 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         10 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         10:15- 10:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         10:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         10:45-11:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         11 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         11:15-11:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         11:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         11:45-12:00 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         12 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         12:15-12:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         12:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         12:45-13:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

–         13 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         13:15-13:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         13:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         13:45-14:00 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         14 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         14:15-14:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         14:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         14:45-15:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         15 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         15:15-15:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         15:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         15:45-16 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         16 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         16:15-16:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         16:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         16:45 -től a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal. Rendezvény bezárása.

–         A járdákon beszédek, zenei betétek fognak elhangozni.

–         A gyalogátkelőhelyeken történő leülések alkalmával szintén zenék fognak elhangozni.



–         Érintett Bankok: Raiffeisen, Sopron Bank.

–         Ragasztás átlátszó ragasztószalaggal történik, mely eltávolítható. A bankok előtt rövid beszédek fognak elhangozni.

–         A ragasztás, és beszédek a bankok forgalmát nem fogják zavarni.

Kelékek:

–         Feliratok –         Táblák –         Zászlók –         Hangosítás –         Sörsátor –         Gépkocsik a forgalomlassításhoz –         Szórólapok  –         Ragasztószalagok

–         Jelmezek  –         Egyéb figyelemfelhívó kellékek

Résztvevők várható létszáma:  –         Változó 100-400 fő

Rendezvényt 5-20 fő rendező fogja biztosítani. Ők „Rendező” kitűzőt fognak viselni.

Szervező: Golcs Ferdinánd

Esetlegesen előfordulhatnak helyszínváltozások később tudomásunkra jutott információk hatására. Ezeket tudomásunkra jutást követően haladéktalanul jelezzük.

Vihar, vagy kedvezőtlen időjárás esetén a szükséges időre a résztvevők biztonságos helyre húzódnak, szükség esetén a rendezvényt bezárjuk. Kérem az érintett területek, valamint a vonulás útvonalának előzetes lezárását a járműforgalom elől. Amennyiben szükséges a forgalom korlátozása, úgy kérjük, szíveskedjenek ezt biztosítani.

Amennyiben a rendezvénnyel kapcsolatban szükséges személyes egyeztetés, arra a legalkalmasabb időpont: 2015. Július 14. napján 8:00 óra. Időpont egyeztetés ügyében Golcs Ferdinándot kérem felhívni az alábbi telefonszámon XXX

Kérem a demonstráció tudomásul vételét, valamint a rendezvény biztosítását.

Megjegyzés a rendőrség és a sajtó részére

A BRFK, különösen Bucsek Gábor felé jelezzük a korábbi forgalomzavarására való hivatkozással történő tiltásokon okulva, hogy:

– amennyiben mások jogainak sérelme kevésbé fontos, ha a résztvevők ágyékkötőben, anélkül, esetleg festett testtel jelennek meg, kérem ezt legkésőbb a személyes egyeztetésen jelezni szíveskedjenek. Megoldjuk.

– amennyiben a tudomásul vétel melletti döntést segíti, úgy jelzem, hogy a résztvevők között bevándorló ellenes, és bevándorlókkal szimpatizáló személyek is meg fognak jelenni.

– jelzem, hogy a rendőrségnek és a sajtónak a rendezvényen részt nem vevők felé van egy fontos kötelezettsége: felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy 2015. július 23. napján a Bajcsy-Zsilinszky út és Andrássy út kereszteződésében kissé változni fog az áthaladás sebessége. Ez akkor is erkölcsi és-vagy jogi kötelessége mind a sajtónak, mind a rendőrségnek, ha nem politikai célú, szexuális irányultságú, faji, területi hovatartozásból eredő nézeteltéréseket bemutató a rendezvény. A rendezvény biztosítása, a rendezvényről való tájékoztatás akkor is fontos kötelezettség, ha csupán a társadalom teljes, szándékos kifosztására, és az attól való szabadulásra kívánja felhívni a figyelmet, és az ezzel kapcsolatos véleményüket kívánják kinyilvánítani a résztvevők.

-Jelzem a rendőrség részére, -még mielőtt lenyomnák a szokásos hisztit a forgalom lehetetlenné válása miatt – hogy a forgalom nem fog beállni. A kereszteződésbe csatlakozó négy útból egyidőben mindössze egy lesz teljes egészében igénybe véve a fegyelemfelhívás, vélemény nyilvánítás céljára mindössze 15 percre. A maradék háromból kettőn akadálytalanul haladhat a forgalom. Legfeljebb az elfoglalt útra való kanyarodás nem lesz megoldható néhány percre. A harmadiknál padig a rendőrség a kanyarodás segítésével egy egyszerű forgalomirányítási feladat elvégzésével tudja biztosítani a folyamatos haladást. Azt is tudom, és mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a rendőri állomány részére a fent írtak megvalósítása nem okoz nehézséget, mint ahogyan korábban más rendezvények alkalmával is – ennél bonyolultabb irányítási, biztosítási feladatokat – példásan megoldották. Legfeljebb a vezetőség részéről lehetnek erkölcsi kérdések: A törvényi kötelezettség szerint biztosítsák a véleménynyilvánítást, vagy a bankárok, politikusok parancsainak engedelmeskedjenek.

Budapest, 2015. 07. 12. Tisztelettel:  Golcs Ferdinánd   Bejelentő” [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM