SORBAN ZÁRNAK BE A BANKOK, CSAK AZ ÁLLAMI MARADHAT

SORBAN ZÁRNAK BE A BANKOK, CSAK AZ ÁLLAMI MARADHAT

Folyamatosan zárnak be a bankok – csak az állami maradhat Oroszországban?

Az új moszkvai jegybankelnök alatt felgyorsult a magánbankok bezárása Oroszországban, ami az állami nagybankok felé tereli a betéteseket.


Míg 2013 első felében csak három, miután Elvira Nabiullina június végén átvette a központi bank vezetését több mint 30 kis és közepes bank működési engedélyét vonták be Oroszországban. Legutóbb a napokban a moszkvai Rubljovszkijt és az Aszkoldot zárták be – ez utóbbi a korábban megbukott Szmolenszkij bank leányvállalata volt. Az elemzők egyrészt helyeslik a homályos üzletek, a pénzmosás elleni könyörtelen hadjáratot és a bankrendszer konszolidálását, másrészt attól tartanak, emellett az a célja, hogy az állami bankok trezorjait töltse fel a magánbankok betéteseinek pénzével, akik a kisebb pénzintézetek sorának bukását látva hozzájuk menekülnek – írta a The Moscow Times.

A Morgan Stanley oroszországi igazgatója, Jacob Nell szerint a pénzek külföldre juttatásában is szerepet játszó bankok elleni hadjárat szerves része az "offshoretalanítási" programnak, a költségvetési bevételek gyarapításának a gazdasági növekedés lassulásának ellensúlyozására.

A bankbezárások száma önmagában nem példátlan – 2006-ban kétszer ennyi működési engedélyét vonták be -, de pénzügyi elemzők figyelmeztető jelnek tartják a megközelítési mód változását. Nabiullina azt az újdonságot hozta, hogy jól ismert és megbízhatónak tartott pénzintézeteket is bezárat. Jó példa erre az ország bankjainak rangsorában a 72. helyen álló Master Bank engedélyének novemberi visszavonása, amelyet túl nagynak és túl jó kapcsolatokkal rendelkezőnek (Igor Putyin, az államfő unokaöccse is tagja volt igazgató tanácsának) tartottak ahhoz, hogy a bankfelügyelet fel merjen lépni ellene. Ezután valószínűnek tartják, hogy a jövőben a nagybankok sem úszhatják meg kétes ügyleteiket. Ez ugyan örvendetesen megtisztíthatja a pénzvilágot, de mint egy moszkvai bankár rámutatott, a bankrendszer a gazdaság idegrendszere, és részeinek ilyen gyors kivágása visszaüthet a gazdaságra.


Mindenesetre már látszik, kik a haszonélvezői ennek a folyamatnak. A Fitch számításai szerint a kampányt leginkább megszenvedő, a vezető százas listába nem tartozó bankokból egyedül novemberben 430 milliárd rubelt (13 milliárd dollár), betétállományuk 7 százalékát vették ki a betétesek, és vitték át nagy, főleg állami tulajdonban levő bankokba. A pénz több mint 80 százaléka kötött ki a legnagyobb pénzintézetekben: a Sberbanknál, a Gazprombanknál, a VTB csoportnál és az Unicreditnél. Ezek közül csak a legkisebb, az Unicredit van magántulajdonban. A teljes betéti állomány több mint 50 százaléka van az öt legnagyobb banknál, a 20 legnagyobb pedig 70 százalékukat kezeli.

A szakértők úgy vélik, hogy a tőke koncentrálódása önmagában természetes jelenség, orosz változatának problémája, hogy a két legnagyobb, a piacot uraló pénzintézet a centralizált gazdaság maradványaként állami tulajdonban van, annak támogatását élvezi, ami abszolút fölényhez juttatja őket a piacon. Ebben a versenyben a magánbankoknak nincs esélyük. Ennek ellenére nem adják fel. Natalja Orlova, a legnagyobb magánbank, az Alfa Bank vezető közgazdásza szerint igaz, hogy az egyéni betétesek a bezárt bankokból elsősorban az államiakba viszik át a pénzüket, de a vezető magánbankok is részesednek ebből, a vállalati szektor viszont előnybe részesíti a nem állami bankokat, amelyek jobb szolgáltatásokat és magasabb kamatokat kínálnak.

Forrás: Napi.hu

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM