PARLAMENTBEN: A HAJLÉKTALANSÁG TILTÁSÁRÓL.

PARLAMENTBEN: A HAJLÉKTALANSÁG TILTÁSÁRÓL.

PARLAMENTBEN: A HAJLÉKTALANSÁG TILTÁSÁRÓL.

[good_old_share]


Felfordult a világ.

 

A parlamenti többség logikája: először törvényt hozunk arról, hogy utcára dobjuk a Magyar családokat, majd pedig megbüntetjük őket, mert az utcán élnek.



NCK-8 éve megírtuk, mára végleg beigazolódott: Több, mint húsz éve megindult hazánk újkori gyarmatosítása, melyben az előretolt helyőrségek szerepét többek között a média, a betelepülő bankok, valamint a multinacionális cégek látták el.

A globális nagytőke a politikusaink túlnyomó többsége és médiafölénye segítségével folyamatosan hazug és hamis ígéreteket és üzeneteket küldött a magyar társadalom felé, melyekkel nagyrészt elhitette, hogy az alapvető nemzeti és erkölcsi értékekkel szemben a pénz és profitközpontú szemlélet általános bevezetése, térnyerése és elfogadtatása az üdvözítő és egyetlen járható út.

Mivel a politikusok, döntéshozók nagy része a korábbi árulásaik következményeként mára már képtelen megvédeni a Magyar Nép korábban garantált alkotmányos alapjogait és érdekeit a multinacionális tőkével szemben, ezért inkább törvényekben, rendeletekben szabályozva csorbítja azokat, és így igazítja a kialakult helyzethez. (kieg: Mára már alaptörvényben is)

Ezekkel a lépésekkel, e politikusok és döntéshozók napról napra közelebb taszítják a nemzetet ahhoz a gazdasági és erkölcsi szakadékhoz, ahonnan már nincs visszaút!

A Magyar családok hajléktalanná tétele nem csak tömeges és nagyfokú életminőség romlást, hanem tartós és visszafordíthatatlan egészségromlást, így közvetve emberek halálát is eredményezheti! Ez nemzetbiztonsági kockázat! Mégpedig hatalmas!



A kormánypárti többségnek Ideje eldönteni, hogy a Magyar családok, vagy pedig a bankok érdekeit szolgálja. A kettő együtt nem fog menni, ez biztos! A felelősség az övék! Még akkor is, ha ez nem tetszik egyeseknek. Értjük, hogy jó taktikával, és a parlamenti mandátumok többségét birtokolva egy ideig a felelősségrevonást meg lehet úszni…a kérdés csak az, hogy mennyi ideig!

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/



A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM