Soha nem látott összegben áll rendelkezésre devizatartalék a Magyar Nemzeti Bankban. A csaknem negyvenmilliárd euró hazánk éves nemzeti termékének (GDP) jó negyven százaléka, egyenlő a központi régió, a fővárost is beleértve, éves előállított értékével. Ez az irdatlan pénztömeg közel likvid, azonnal készpénzzé tehető formában, de alacsony hozammal áll a bank mérlegében. A jegybank a tartalékokból a legmagasabb bonitású országok (AAA) adósságleveleit vásárolja, illetve hasonló megítélésű bankoknál képez betéteket. Tartalékként az euró és a dollár jön számításba. Az euró hivatalos kamata egy százalék, míg a Federal Reserve szinte nulla százalék szinten tartja a kamatot. Így a tartalékok hozama sem lehet több, mint éves fél százalék, bár erről a kimutatások soha nem kerülnek be a közgazdasági diskurzusba.
Ha a tőke átlagos elvárt megtérülését vesszük alapul, a devizatartalékok tartása jelentős nemzetgazdasági áldozattal jár. (Ne felejtsük el a Horn-kormány az energiaipar befektetőinek éves nyolcszázalékos megtérülést garantált, amit itt is vehetünk nyugodtan zsinórmértéknek.) A devizatartalékok tartása a jelenlegi mértékben az adott számokat figyelembe véve mintegy hárommilliárd euró (900 milliárd forint) hozadéktól fosztja meg az országot. Ez a nemzeti jövedelmünknek mintegy három százaléka. Ebből kitelne a főváros és azon felül minden százezret meghaladó lakosságú nagyvárosunk éves költségvetése.
A jegybanki tartalékba kerülő devizákat ugyanis a magyar gazdaság és a társadalom termeli ki hatalmas áldozatokkal. Az exportőrök az importhoz már nem szükséges devizát eladják, ami végső soron forintkibocsátás ellenében kerül a jegybankba. Az állam, a cégek és a háztartások által devizákban felvett hitelek is a jegybankba kerülnek, hiszen a hitelfelvevőknek forintra van szükségük, ezért pénzt váltanak. Ők a devizahitelért nyolc-tíz vagy magasabb százalékot fizetnek, amíg ugyanaz a pénz a jegybankban csak fél százalékot hoz.
A kamaton túl a hitelfelvevőket az árfolyamromlás is terheli. A devizakészletek magas költségeit a hazai gazdaság és a háztartások viselik, míg a csekély hozam a jegybank könyveiben landol. Az áldozatért cserébe a társadalom a jegybankkal szemben elvárásokat fogalmaz meg. Ezeket rögzítik a törvényhozók a jegybankról szóló törvényben. Elvárják, hogy őrködjön a forint külső és belső értékének stabilitásán, ne engedje azt inflálódni és árfolyamát romlani. Elvárják azt is, hogy a jegybank támogassa a kormány gazdaságpolitikáját. Ez csak stabil forinttal lehetséges. A jegybankkal szembeni elvárás tehát röviden: a stabil forint. A romló forint ugyanis sérti a hazai szereplők, a cégek és a háztartások érdekeit, csak a többnyire külföldi tulajdonú exportőr cégeknek kedvez.
A jegybank akkor látná el a törvényben is megfogalmazott feladatát, ha akcióba lépne, amikor külső tényezők, a spekulánsok haszonszerzés céljából a forint rontásába kezdenek. A spekulánst az különbözteti meg a hazai gazdaság többi szereplőjétől, hogy deviza adásvételi műveleteit kizárólag azért végzi, hogy azokon hasznot csináljon. Műveleteinek a gazdaság természetes folyamataihoz nincs közük. Miközben műveleteivel magának hasznot hajt, a hazai gazdaság és a társadalom szereplőinek kárt okoz. Ezekben az esetekben kellene a jegybanknak fellépnie, és a tartalékokat igénybe véve a spekuláció kártevéseit elhárítani. A közelmúlt több ízben is szolgált példákkal a spekuláció kártevéseit illetően, amikor a jegybank nem végezte a rábízott feladatot. Megtámadták a forintot, és rövid időn belül mintegy tizenöt százalékkal rontották az árfolyamát. A kártétel nyilvánvaló: az emelkedő üzemanyagárak és az infláció meglódulása minden belföldi szereplő kára. Ha a jegybank 300 forint alatti euróárfolyamon eurót ad el néhány százmillió euró értékben, megállíthatta volna a romlást, és visszatéríthette volna az árfolyamot a természetes szintjére. Ráadásul hasznot is ért volna el, hiszen készleteit korábban 260-280 forintos árfolyamon képezte.
A magyar államkötvények piacát is megtámadták (megshortolták), azzal a nyilvánvaló céllal, hogy magasabb kamatfizetést csikarjanak ki az államkasszából, s ennek terhét a hazai adófizetők viselik. A célok között szerepelt az is, hogy a jegybank tovább emelje a hivatalos kamatot, ami meg is valósult azóta. Mondani is felesleges, hogy ez is tetemes hazai károkkal járt, és jár ma is. A jegybanknak lehetősége volt, hogy devizakészletei ellenében jól bevásároljon a megemelt hozamú hazai papírokból. Tekintettel arra, hogy több ezer milliárd kereskedelmi banki betéttel is rendelkezik, azok terhére pedig forintkötvényeket vehetett volna. Az akciók a jegybank mérlegében tetemes nyereséggel jártak volna, egyben elhárították a forintra irányuló nyomást. Ne felejtsük el, a forintra irányuló növekvő nyomást megállítandó került sor arra a döntésre, hogy újra meg kell nyitni a tárgyalást a hitelfelvételről az IMF-fel. Ez is elkerülhető lett volna, ha a jegybank végzi a törvényben meghatározott dolgát, de nem végezte.
De mire kell a jegybanknak az irdatlan devizatartalék? A választ a hazánkban működő ugyancsak tetemes külföldi érdekeltségekben kereshetjük. A jegybank már 2003-ban is példát adott arról, hogy miként kell a spekulatív tőkét előzékenyen kiszolgálni, amikor az erősödő forintra spekulálva szembe ment a hazai kormányzatnak éppen a forintot gyengítő szándékával. A jegybank ma is ilyen fejjel gondolkozik, amikor a hazaiak teherviselése mellett óriási devizakészleteket képez arra az esetre, ha a hazánkban működő külföldi tőke a készletek igénybevételére szorul.
Ennek fényében talán érthető az is, miért szeretnének eltekinteni a jegybanki vezetők hagyományos eskütételétől is az EU vezetői. Ők velünk szemben a „piac” érdekeit védik. Nincs másról szó, mint hogy elérkezettnek látják az időt, hogy a magyar jegybankot is idő előtt hivatalosan is a „piac” szereplői közé sorolják, és mentesítsék a magyar törvények által rárótt kötelezettségeitől, miközben ennek költségeit továbbra is ránk zúdítják. Nekünk úgy kellene viselnünk az eurózóna kötöttségeit, hogy annak előnyei, mint például az alacsony kamat, nem járnak. Erre azonban az idő még nem jött el, és az eurózóna burjánzó válsága miatt lehet, hogy soha nem is jön el. Amíg a forint a fizetőeszköz, maradjunk a jegybank hazai felelőssége mellett, és ezt kérjük is számon a bank vezetőitől.
Boros Imre
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM
