BÍRÓ ICA KIÁLLT A DEVIZAKÁROSULTAK MELLETT-BETÁMADTÁK.

BÍRÓ ICA KIÁLLT A DEVIZAKÁROSULTAK MELLETT-BETÁMADTÁK.

BÍRÓ ICA KIÁLLT A DEVIZAKÁROSULTAK MELLETT-BETÁMADTÁK.

[good_old_share]


Ismét elkezdődött a választási kampány, ez jól érezhető abból is, hogy az ellenségnek kikiáltott személyek ellen a pártok bevetik az összes fegyverüket.




Ha egy ismert személy egy „ellenséges” párt rendezvényén tűnik fel, akkor a támadás nem maradhat el. Ha ez az ismert személy rádásul olyan értékrendet és témát képvisel, amely a kormánypártok számára nagyon kellemetlen, akkor pedig össztüzet zúdítanak rá.

Természetesen ebben a küzdelemben a sajtó az egyik legnagyobb fegyver.

Most az történt, hogy Bíró Icát, aki évek óta kitartóan kiáll a devizakárosultak mellett az Origo igyekezett nem éppen jó színben feltüntetni, vélhetően azéret, mert Ica megjelent a Jobbi egyik rendezvényén. A Jobbikról pedig tudjuk, hogy nem csak a legerősebb ellenzéki párt, hanem a devizakárosultak ügyét is folyamatosan életben tartja a parlamentben (sok kormánypárti képviselő legnagyobb bánatára wink )

Ezen a rendezvényen a kormány számára ellenséges párt, és egy kellemetlen témát képviselő ismert személy került közös légtérbe, és ez már olyan veszélyes elegyet képzett, hogy erre már az Origo is kénytelen volt egy cikket kiizzadni magából.

 

Hogy ez a cikkecske jóra sikeredett-e, azt mindenki döntse el maga. Így veszi fel a vezérfonalat a cikk szerzője:

„Egy hétig úgy nézett ki, hogy a nem kevés jobbikos pénzzel megtámogatott Fonyódi Tibor író személyében végre megtalálta tökéletes értelmiségi arcát a Jobbik. Azonban Vonaék nem most jöttek le a falvédőről, viszonylag gyorsan rájöttek, hogy egy komoly szakmai hátország nem állhat egyetlen sci-fi íróból. Így nekikezdtek újabb értelmiségi személyek keresésének, ez lett a szerencséje Bíró Ica, modellnek, színésznőnek, végső esetben énekesnőnek, aki így bekerülhetett a párt elitklubjába.

Bíró Ica szakmai karrierjének a csúcsát a 2000-es Playboy-címlap jelentette, egyedülálló képességeivel ufókat lát, ráadásul hatvanéves korában is szívesen mutatkozik egy szál bikiniben. Alakul a Jobbik szakértői gárdája.”



Szóval láthatjuk, hogy aki a kormánnyal szemben kiáll a becsapott, kifosztott „deviza”-károsultak és az igazság mellett, az túl sok jóra nem számíthat.

De hát Icát sem kell félteni! Az alábbi gondolatokkal kommentálta az Origo támadását:

 

Bíró Ica: Fura … ! Origo támadás ….! Szánalmasan próbálkoznak, pejoratív értelemben kóstolgatgatni!

Miközben a lényeges és emberi traumákat megpróbálják a fiókban tartani!

Igen is, elmentem a Jobbik által szervezett kerekasztal konferenciára, ahova sok párt képviselője meg volt hívva, de csak az LMP -képviseltette magát.

A nők bántalmazása, családon belül és a kapcsolati, munkahelyi bántalmazás ügyek voltak a fókuszban, és a „deviza-károsultak ügyét is igyekeztem a felszínen tartani!

Igen, ez a téma mindenkit érinthet a szépség iparban is sajnos sűrűn fordulhat elő!

A munkahelyi zsarolásoktól és a megfélemlítésektől mentesíteni kellene a társadalmat és büntetni az elkövetőket!

A fiatalok felvilágosítását úgymond, kiokítását, minél hamarabb el kell kezdeni, hogy védekezni tudjanak az atrocitások ellen!

Modell iskolákban végzett, első oktatói óráimon az élet ezen, nehéz pillanatainak a felkészítésére és a védelem lehetőségeire, nagy intenzitással hívom fel a hallgatok figyelmét!

Mindig kettőn áll a vásár, de, ha a jelekből idejében felismeri az ember a helyzetet, akkor van menekülési út! Van, hogy évekig nem hívják egy munkahelyre pl. fotózni, mert ellenállt …."sajnos volt részem ilyenben" , …de így legalább tiszta marad az ember testileg -lelkileg egyaránt.

Nyíltan ki kell mondanunk: nagyon sok honfitársunk a félelem okán nem szabad!




Ez a téma akárhogy is nézzük, de húsbavágóan érinti a pénz manipulációval becsapott és ellehetetlenített "deviza " kölcsönnek mondott, hitelfelvevők óriási rétegét is!

Az ország kétharmada szenvedő alanya ennek a bankok által megvalósított szándékos becsapásnak, jogellenes eladósításnak! Sajnos a kormány nem mentette meg a "devizásokat", a tripla követelések a 256-os forintositás, ellehetetlenít, mert egyenlő az adósrabszolga sorsba való döntéssel és a Magyar otthonok, családok kifosztásával!

A "devizás "öngyilkosok száma sajnos már meghaladja az 5000 főt.

Mindig, mint most is, a bántalmazottak, /legyen az az állatok védelme / vagy a "devizában "kifosztottak érdekeinek igazságos jogérvényesítése a független és felelősségteljes bíráskodás, mint elsődleges emberi érték kellene, hogy védőhálót képezzen hazánkban!

Igen,… a Jobbik programjában és az elmúlt évek alatt Z Kárpáti Dániel volt az, aki napirenden tartotta a "devizában " eladósítottak probléma megoldását ! Köszönjük!

A "devizások "nagy tábora most és minden nap várja családtagjaikkal együtt 7 év után a gyors és valós megoldást ez több millió magyar állampolgár közös életben maradási ügye lett!

Várjuk a valódi segítséget, a további lépéseket.

A végrehajtások azonnali felfüggesztését sürgősen, még a választások előtt jó lenne megvalósítani.

Minden nap számít, mert a félelemben tartás borzalmas traumák és betegségek forrása!

loading…


Már minden vezető politikus kimondta, hogy rossz és hibás termék, és az Eu-s fogyasztó védelem szerint is megtévesztették a hitelfelvevőket erre paragrafusok is vannak!

Amíg nem tisztázódik minden jogilag, addig mindenképpen szüneteltetni kellene a végrehajtási eljárásokat, hogy nagyobb, visszafordíthatatlan károkat ne okozzanak az otthonaikért rettegő, becsapott hitelfelvevőknek!

Privát meg, úgy gondolom, hogy nincs semmi szégyellni valóm, még ma sem, sem bikiniben, sem másképpen! Tiszta és egyenes ember vagyok, aki kiáll önmagáért és az igazságért.

Van egy magam által kifejlesztett és jól működő Testi-Lelki Megújulást segítő programom, amit, mint mindig, szívesen megosztok azokkal, akik bíznak bennem!

Ica gondolatai után egy lényeges komment az üggyel kapcsolatban:

 

Stregova Erzsébet: Ha a cikk kicsengését vesszük alapul, – akkor a cikk írója Icával kapcsolatos tényeket felhasználva – rossz színben akarta feltüntetni a pártot is és Icát is.

Köszönet az ORIGÓ-nak, hogy bár nem így akarta a cikk írója, de ICA az életével fémjelzi a mondatait és sikeres és követhető személyiség. Ha a pártokban ilyen gondolkodású emberek lennének, akik döntéseket hoznak és a parlamentben a gombokat nyomogatják, akkor nem lenne annyi a saját életével meghasonult lecsúszott ember, hanem az országban élő emberek jobbításán ügyködnének minden szinten.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Az ismeretszerzés és a megélhetés biztosítása szintjén is. Az Ica egész életműve és a lénye azt sugározza, hogy LEGYÉL SZÉP ÉS EGÉSZSÉGES ÉS TÉGY MAGADÉRT!

Amikor kiállt és kiáll a DEVIZAHITELESEKÉRT és hallatja a hangját, azért teszi, mert rá odafigyelnek és eljut hangja a médiába. A MARI NÉNI, JULIKA ÉS PISTÁK hangja kevésbé jut el.

loading…


Az ő útjuk a betegség, és ha már nem bírják a STRESSZ-t, akkor a halál, az öngyilkosságba való menekülés.

Már több mint 5000 ember választotta a földi létből való menekülés ilyen útját. Amikor a barátnője ilyen módon távozott az élők sorából, akkor döntött úgy, hogy hallatja a hangját.

Ica már életében IKON-ná vált és követhető személyiséggé. Ezt nem mondhatja el mindenki az ismert emberek közül.

Őt a tettei igazolják és vállalható az életének minden megnyilvánulása. A KANADAI VÉDELMI MINISZTER egy közmeghallgatáson ismertette a földönkívüliek létezését, amelyről egyébként egyre több információt hoznak nyilvánosságra, mert léteznek, nagyon sok technológiai újítás, főleg a hadászatban tőlük van.

Csak oda kell figyelni a világra egy kicsit. Icának pedig gratulálok, mert szerintem most is készíthetnének róla PLAYBOY fotókat. Hányan vagyunk, akik szeretnének úgy kinézni, ahogyan Ő most 60 évesen.

Ő úgy él egészségesen a testében és a szellemiségében is, hogy a sejtjei ne öregedjenek. Másrészt karizmatikus személyiség, amelyből sajnos egyre kevesebb van.

Köszönjük, amit értünk NŐKÉRT, ÜGYEKÉRT és támogatásra szoruló emberekért és állatokért teszel. Aki hasonlóan gondolja, küldjön like-ot, vagy jelet, hogy VELED VAGYUNK ICA ÉS EGYÜTT MEGOLDJUK A LEHETETLENT IS. AZ ERŐ VELÜNK VAN!!!!!!!!!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM