A bankok engedély nélkül végzett tevékenységéről

Dr.Léhmann-A bankok engedély nélkül végzett tevékenységéről

Dr. Róna Péter professzor Úrnak  (Kapcsolódó cikkek a lap alján)   Tisztelt Professzor Úr!               Megtiszteltetés számomra az, hogy a Magyar Nemzetben megjelent írással kapcsolatosan véleményemet kéri, és ezt az alábbiakban igyekszem összefoglalni.   Annak a tudománynak, amit Ön a legmagasabb színvonalon művel és ismer – közgazdaságtan – vetületei azok a jogszabályok amikre Ön…

RÉSZLETEK
Dr Léhmann György- Feljelentés

Dr.Léhmann-feljelentés vesztegetés büntette miatt+hanganyag!

A témának megfelelő előszót lehet hallani részemről a Lánchíd Rádióban elhangzott alábbi címen megnyitható riportban Központi Nyomozó Főügyészség   B u d a p e s t Tisztelt Központi Nyomozó Főügyészség!   1.Nyom.681/2013/1-I. számú vesztegetés és más bűncselekmény miatt Dr. Léhmann György által tett feljelentést elutasító határozat ellen   p a n a s s…

RÉSZLETEK
Megszólalt a Miniszter Úr – de inkább félre beszélt

Dr.Léhmann: Nyílt levél avagy Megszólalt a Miniszter Úr – de inkább félre beszélt

(Nyílt levél a 2013. július 18-i nyilatkozatra)   Dr. Navracsics Tibor   Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Úrnak   B u d a p e s t Tisztelt Miniszter Úr!            Tegnapi napon olyan címen jelent meg az alábbi újságcikk, hogy „Navracsics segítené a devizahiteleseket”,   Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV…

RÉSZLETEK

Dr.Léhmann György:Kifelé a gödörből csak magunkban bízva

(LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK AZ OLDAL ALJÁN!) Julius 7-i, mellékletben olvasható iratomat azzal zártam, hogy már másnap hajnalra befejezem mindazt a tájékoztatást, amit illik tudni minden adósnak ahhoz, hogy a július 4-i Kúriai döntést figyelembe véve törvényes és alapos indokkal a bankokkal szemben igényét devizában nyilvántartott kölcsönszerződéssel kapcsolatosan javaslatom alapján bíróság előtt érvényesítsen, ellenben közbeszólt postás.  …

RÉSZLETEK

“DEVIZA-HITELEK” van kiút! Dr.Léhmann:Kifelé a gödörből a Kúria döntése figyelembevételével

Kifelé a gödörből a Kúria döntése figyelembevételével (LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK AZ OLDAL ALJÁN!) Számos alkalommal ismertettem azt az álláspontomat, hogy a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés semmiségének megállapítása iránti kereseti kérelmeket miért nem látom célszerű igényérvényesítési lehetőségnek, és ennek okából a banki egyoldalú szerződésmódosítási lehetőséget biztosító szerződési feltétel tisztességtelensége miatti, szerződés részbeni érvénytelensége megállapítása iránti kereseti kérelmeket határozom…

RÉSZLETEK

Dr.Léhmann:Fejjel a falnak…közösen beszakítjuk?

Fejjel a falnak bízva abban, hogy beszakítjuk azt               Az Index tegnapi napon szokásának megfelelően beszámolt a Debreceni Ítélőtáblán hozott itéletemről „Jogerősen pert vesztett egy devizahiteles” címen:     Jogerősen pert vesztett egy devizahiteles ·                Index 2013. július 1., hétfő 15:09 | Helyt adott az OTP Bank fellebbezésének a Debreceni Ítélőtábla egy perben, amelyet…

RÉSZLETEK