Újabb daganat ugyanott – ismét rosszindulatú

loading… Előző, – május 11-i – Legfőbb Ügyésznek címzett feljelentési iratom ismertetése elé a következőket írtam,   Egyenlőre a rákos daganat jelenléte a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál mutatható ki bizonyítottan…

A rákos daganat jelenléte a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál mutatható ki

loading… Egyenlőre a rákos daganat jelenléte a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál mutatható ki bizonyítottan az alábbi iratomban leírtak szerint. Az pedig, hogy gyógyítható-e a halálos kór, az alábbi feljelentés sorsától is…

Kásler Árpád: KÉRÉS – FELHÍVÁS

Fontos felhívás – Kérjük a megosztást! A 2012-05-04-én létrejött BAÉSZ-RVMP-NCK szövetség jegyében továbbítjuk Kásler Árpád üzenetét. Egyúttal kérjük az NCK tagságát, szimpatizánsait és a honlapunk látogatóit, hogy olvassák el az…

Levél az NCK szerkesztőségének

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!   Meddig tűrhető még ez a fehérgalléros kormányunk által is jóváhagyott szabad rablás? Lehet-e ezt a mérhetetlen kárt, – emberi- és anyagi, – valaha is rendbe…

Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust, kiutasítottak egy vezetőt, és bezáratták a Magyarok Házát

Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezett volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, ám a nem is olyan régen a Zsidó Világkongresszust ajnározó budapesti kormány…

Egy anya levele a Miniszterelnökhöz

Tisztelt Nemzeti civil Kontroll! Rövid levelem elküldtem a miniszterelnöknek, sajnos nem kaptam rá választ… Nagy átverés az árfolyamgát, megint megvezetik az embereket. Hol a segítség? Nem kellene inkább törvényességet gyakorolni? Mi…

Kásler Árpád levele Orbán Viktorhoz

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! A mai napon eltemettek Gyulán egy középkorú férfit, a devizahitelnek nevezett csalást és annak következményeit nem tudta feldolgozni, önkezével vetett véget az életének. Nemrégen a…

Közérdekű pereket kényszerből az Európa Bíróságon kezdeményezek!

KÖZÖS ÉRDEK! KÉRJÜK AZ ERKÖLCSI TÁMOGATÁST, KÉRJÜK A MEGOSZTÁST.A NYILVÁNOSSÁG EREJÉVEL! (letölthető dokumentumok a lap alján!) Közérdekű pereket kényszerből az Európa Bíróságon kezdeményezek   Május 20-i „OTP-től az AXA-ig” című…

Milliókat kapnak vissza a bank ügyfelei

A hitelintézeti törvényt megsértve új díj bevezetésével terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire a KDB Bank Zrt., a PSZÁF tízmilliós bírságot szabott ki rá és megtiltotta a jogsértés folytatását. A…

A Bíróság az adósok ellen folyó végrehajtási eljárást megszüntette!

Precedens értékű ítélet született a Dunaújvárosi Járásbíróságon, deviza, svájci frank alapú kölcsön ügyben. A bank által egyoldalúan megfogalmazott kölcsönszerződést a bíróság jogszerűtlennek ítélte és az adósok ellen folyó végrehajtási eljárást…

“ITT AZ IDŐ!” -Egy továbbított levél Orbán Viktornak és a kormánypárti FIDESZ vezetőknek

(A levelet változtatás nélkül közöljük) Bevezető:  Hogy is mondta volt Krassó György a "Rendszerváltás" hajnalán 1989 június 27-én:  "Minden politikai és gazdasági lépést csak a Magyar nép érdeke vezéreljen! (Krassó…

Leállítanák az EU-csatlakozási tárgyalásokat az új izlandi kormánypártok-avagy “Az okos ember más hibájából tanul, a buta a sajátjából sem”

Népszavazást ír ki az EU-csatlakozásról az új izlandi kormány Népszavazást ír ki az új, kétpárti jobbközép izlandi kormány a szigetország európai uniós csatlakozásáról – derül ki a szerdán aláírt koalíciós szerződésből. …

Újabb jó hír a “deviza-hiteleseknek” Dr.Léhmann Soha jobb, törvényesebb ítéletet ne lássak

(Fővárosi Törvényszék)            Az MKB Bank által 2006. év elejétől 2008. év végéig megkötött, devizában nyilvántartott kölcsönszerződések alábbi szerződési feltételei tisztességtelenségének vizsgálata történt a Fővárosi Törvényszék előtt indult egyik…

Dr. Léhmann: OTP-től az AXA-ig.

OTP-től az AXA-ig               „Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek” címmel hosszabb lélegzetű cikk jelent meg május 10-én Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával.   Bevezetésként az alábbiakat írták,…