MIT LÉP A KORMÁNY A DEVIZAHITELESEK ÜGYÉBEN ? A KORMÁNY MOST A KÚRIÁRA VÁR.

MIT LÉP A KORMÁNY A DEVIZAHITELESEK ÜGYÉBEN ? A KORMÁNY MOST A KÚRIÁRA VÁR.

MIT LÉP A KORMÁNY A  DEVIZAHITELESEK ÜGYÉBEN ? A KORMÁNY MOST A KÚRIÁRA VÁR.

[good_old_share]


Jogi földindulásról van szó…Perek ezrei jöhetnek!

 

Az uniós döntés kötelezi a magyar bíróságokat, hogy ne tartsák érvényben a devizahitel-szerződéseknek azokat a rendelkezéseit, amelyek a fogyasztók nyakába varrják a tőketartozás többszöröződését okozó árfolyamkockázat terhét –  ez megváltoztatja a jelenleg futó devizahites perek menetét, illetve több ezer újabb eljárást generálhat.

Nem lép a kormány, amíg a Kúria szakértői testülete nem találja ki, hogyan lehetne rendezni a becsapott károsultak helyzetét.



És talán azután sem. (! ? !) Teszi fel a kérdést a Népszava.

Úgy áll a munkához, hogy más is odaférjen – a mondás igaz lehet a Trócsányi László vezette Igazságügyi Minisztériumra is, ami meglehetős passzivitással figyeli a devizahitelesek kártalanításért és jogaikért folytatott küzdelmét.

Trócsányit a Fidesz EP-listájának vezetőjét az MSZP elnöke, Tóth Bertalan (aki a szocialisták EP-névsorának élén áll) kérdezte arról, milyen kormányzati lépésekkel segítenének a devizakárosultakon – most, hogy az Európai Unió Bírósága egy precedens értékű ügyben, az Dunai Zsuzsanna kontra ERSTE Bank Hungary Zrt. perben kimondta, a devizahiteles szerződéseket meg kell semmisíteni, ha azok nem teljesíthetőek egy tisztességtelen szerződési feltétel nélkül.

Korábban a CÖF (Civil Összefogás Fórum) alkotmányjogásza így látta. A videó után a cikk folytatódik!



Az uniós döntés szembemegy a magyar jogszabályokkal is, amik jelenleg tiltják az akár tisztességtelen pontokat tartalmazó szerződések visszamenőleges hatályú törlését.

Perek ezrei jöhetnek

A döntés főként a lakossági fogyasztókra terhelt árfolyamkockázatra vonatkik , a magyar jogszabályok alapján ugyanis – sokak szerint jogtalanul – az adósokkal fizettetik meg az árfolyamkockázat viseléséből adódó veszteséget.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Az uniós döntés kötelezi a magyar bíróságokat, hogy ahogy ne tartsák érvényben a devizahitel-szerződéseknek azokat a rendelkezéseit, amelyek a fogyasztók nyakába varrják a tőketartozás többszöröződését okozó árfolyamkockázat terhét –  ez megváltoztatja a jelenleg futó devizahites perek menetét, illetve több ezer újabb eljárást generálhat.

loading…


Orbán Viktor pedig így látta a "deviza"-károsultak helyzetét: (a videó után a cikk folytatódik!)



Jogi földindulásról van szó tehát, és itt jön a képbe az Igazságügyi Minisztérium: a kormány és a parlamenti fideszes kétharmad ugyanis rövid úton, szabályozással kezelhetné a hitelkárosultak kártalanítását – a lehetőség adott, hiszen egy nap alatt képesek voltak az Alkotmánybíróság jogköreinek átrendezésére, két nap alatt szüntették az új lakás-takarékpénztári szerződések állami támogatását is.

Majd, ha módjukban áll

Trócsányi helyett ezúttal is Völner Pál államtitkár válaszolt a szocialista politikus megkeresésére: hangsúlyozta, hogy az uniós döntés csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor az általános szerződési feltételekben nem írták le pontosan és világosan az árfolyamkockázat lényegét – hiszen, Völner válasza szerint a fogyasztónak normál esetben tisztában kell lennie a devizahitel-felvétellel járó esetleges rizikókkal.

Válaszának legfontosabb részletéből azonban kiderül: a Kúria Konzultációs Testülete még vizsgálja, hogy milyen jogkövetkezményekkel járhat devizahiteles perek érvénytelensége, és hogy milyen alapon intéznék érvénytelenítés esetén a felek – a bank és az ügyfél – közötti elszámolást.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM