Magyarország-KSH:497.200 Ft. volt a bruttó átlagfizetés augusztusban
A nettó átlagkereset pedig 342 900 forintra jött ki ugyanebben a hónapban a Központi Statisztikai Hivatal számítása szerint.
497 200 forintos bruttó átlagkeresetet jelentett augusztusra a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Ez az összeg a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél volt ennyi a hivatal szerint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig bruttó 507 000 forint volt a nyolcadik havi átlagfizetés.
Mindez nettóban 330 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 342 900 forintot jelent.
Ez azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül mind a bruttó, mind a nettó átlagbér 16,6 százalékkal nőtt egy év alatt, kedvezményekkel számolva pedig a nettó átlagfizetés éves emelkedése 17,3 százalékos.
A reálkereset viszont csak 0,9 százalékkal nőtt, miközben a fogyasztói árak 15,6 százalékkal lettek magasabbak.
A medián kereset – azaz a szám, amelynél a dolgozók fele többet keres, másik fele kevesebbet – augusztusban bruttó 402 200 forint, nettó 280 200 forint volt – éves növekedése az előbbinek 15,6 százalék, utóbbinak 17,5 százalék.
Az előző év azonos időszakához képest idén januártól augusztusig a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset is 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2 százalékkal nőtt.
A nagy növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése (a fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (844 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (314 900 forint). A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 551 700, a nők esetében 456 400 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM