LEHET, HOGY MEGSEMMISÍTIK A DEVIZAHITELES TÖRVÉNYT?

LEHET, HOGY MEGSEMMISÍTIK A DEVIZAHITELES TÖRVÉNYT?

LEHET, HOGY MEGSEMMISÍTIK A DEVIZAHITELES TÖRVÉNYT?

[cn-social-icon]

Egy banki ügyfél jogi képviselője, Bács Márton ügyvéd kérelmének helyt adva a Fővárosi Törvényszék egyik bírája felfüggesztette a pénzintézet és Bács ügyfele közötti szerződés érvénytelenségének kimondása miatt folyó pert, és az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult.

Azt szeretné elérni, hogy kimondják a rögzített elszámolás szabályairól rendelkező törvény egyes részeinek alaptörvény-ellenességét, ezzel pedig alkalmazásának kizárását.



A Fővárosi Törvényszék lapunkat arról tájékoztatta: a bíróság megítélése szerint a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos törvény egyik paragrafusa sérti a jogállamiság alkotmányos elvét. Alkotmányosan nem feloldható ellentét áll fenn ugyanis a devizahiteles törvény rendelkezése és a polgári perrendtartás egyes passzusai között, és álláspontjuk szerint nem felel meg a jogállamiság tartalmi elemének tekinthető normavilágosság elvének sem.

A 2015 októbere óta hatályos jogszabály Bács Márton szerint több sebből vérzik. Mindenekelőtt sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Több AB-határozat is kimondja: a jogbiztonságot a magánszemélyek körülményeit hátrányosan érintő visszaható jogalkotás sérti. Márpedig a kifogásolt rendelkezés szerint azokra a szerződésekre is az abban leírt elszámolási szabályokat kell alkalmazni, amelyek eseté­ben a bíróság kimondta az érvénytelenséget.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Csakhogy jelenleg akkor semmis egy banki devizahiteles szerződés, ha az jogszabálysértő. Amennyiben pedig a bíróság kimondja a szerződés semmisségét, az eredeti állapotot kell helyreállítani. Más esetekben. A hivatkozott törvénymódosítással ugyanis a parlament olyan helyzetet teremtett, amikor mindegy, hogy a bank törvénysértően­ járt-e el a szerződéskötéskor vagy „csak" tisztességtelenül, esetleg csupán a jogszabályi környezet megváltozása miatt kell szerződést módosítani: az elszámolás alapja és módja ugyanaz. Bács Márton ügyvéd szerint a jogalkotó egyértelműen megjutalmazta a jogszabálysértő bankokat.



Az már csak hab a tortán, hogy a kifogásolt jogszabályból az is következik: a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapításáért pereskedőknek – akiknek a döntő többsége speciális képesítéssel nem rendelkező magánszemély – 30 napjuk van arra, hogy elkészítsék az elszámolást. Nem elég azonban leírniuk egy összeget, meg kell adni a képletet is, hogy miképpen számolták ki. Bács Márton szerint indokolatlan ezt a bizonyítási terhet magánszemélyekre tenni, ráadásul az előírás ellehetetleníti azok jogérvényesítését, akik nem képesek egy ilyen elszámolást a jogalkotó elvárása szerint és a bankok gyakorlatának megfelelően elkészíteni.

A Fővárosi Törvényszék 2014-ben több ezer folyamatban lévő devizahiteles pert függesztett fel a banki elszámolások lezárásáig. Ezek közül volt, ami már tavaly újraindult, de a perek tömegesen várhatóan­ idén folytatódnak majd.
Alkotmányosan nem feloldható ellentét állhat fenn a devizahiteles törvény rendelkezése és a polgári perrendtartás egyes passzusai között.Tömegesen indulhatnak újra a perek.

FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát, ezért a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM

FEL