FELMENTETTÉK A SÁRGAPÓLÓSOKAT!

FELMENTETTÉK A SÁRGAPÓLÓSOKAT!

FELMENTETTÉK A SÁRGAPÓLÓSOKAT!

[good_old_share]


Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

A Flórián téri otp sátorozásban minden eljárásban felmentették a Sárgapólósokat.

 

Láthatjátok, hogy bár még karmol a fogatlan oroszlán, de azért lehet csatákat nyerni ellene. HA így folytatjuk, hamarosan megdöglik.




 

Bízom benne, hogy a sajtó a felmentéseket is legalább olyan buzgalommal kürtöli szerte szét, mint a balhét.

Mi történt?

2016. február 12. napján a Sárgapólüsok sátrat vertek az ország egyik legnagyobb otp bankfiókjának ügyfélterében.

Azt kívántuk megmutatni a társadalomnak, hogy akik hagyják magukat azoknak legfeljebb sátor fog jutni.
A bankoknak azt üzentük, hogy amikor sok embert ki fognak tenni az utcára, azok akár a bankokba is beköltözhetnek.
Két órás sátorozást terveztünk.

A kifosztó bankárok hisztijei miatt egy óra után a rendőrség néhány Sárgapólóst ölben vittek ki, a többieket kikísérték.
A jogtalan oszlatás miatt panaszokat adtunk be, amiket elutasítottak.
Eljárást indítottak az otp feljelentései nyomán többünk ellen gyülekezési joggal visszaélés, garázdaság, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.

Első körben a rendőrség felmentett mindenkit a garázdaság szabálysértés miatt még az előkészítő eljárásban.

Másik eljárásba is felmetettek mindenkit gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése alól, de négyünket elmarasztaltak jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt fejenként 30 000 – 50 000 Ft-ra. Ez ellen mindannyian kifogással éltünk.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




Itt a PKKB-n Tófalviné dr. Siki Laura nekünk adott igazat, és ezen vádak alól is felmentett mindanyniónkat.
El kell ismernünk, hogy ez utóbbi esetben kellett némi szerencse is az országgyűlés bénázása miatt. De hát tudjuk, hogy a bátraknak szerencse is tud adódni.

FIGYELEM! Sokan jeleztétek, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

Láthatjátok, hogy bár még karmol a fogatlan oroszlán, de azért lehet csatákat nyerni ellene. HA így folytatjuk, hamarosan megdöglik.

Cselekedjünk! Csak így győzhetünk.

Csak magunkra számíthatunk. A ma beharangozott, és holnap bejelentésre kerülő ellenzéki politikai javaslattal kitörölhetjük a seggünket.
Egyre több bizonyítékot adnak a politikusok, hogy oldaltól függetlenül mind a bankárok idomított majma.

Tisztelettel: Póka László, Nem adom a házamat mozgalom. Telefon: 0630-931-9802.

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM