A BANKOKAT SZORÍTJA AZ IDŐ-EGYEZKEDNI KELL AZ ADÓSSAL

A BANKOKAT SZORÍTJA AZ IDŐ-EGYEZKEDNI KELL AZ ADÓSSAL.

A BANKOKAT SZORÍTJA AZ IDŐ-EGYEZKEDNI KELL AZ ADÓSSAL


[good_old_share]

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) több, mint fél esztendővel ezelőtt megszületett ajánlására megmozdultak a bankok. Tízezer szám küldik ki a késedelmesen fizető, lejárt tartozású, esetleg felmondott jelzáloghiteles ügyfeleiknek a leveleket, abból a célból, hogy egyezkedjenek és fizetésre bírják őket – írja a Népszava.

A tavalyi banki elszámoltatás és a forintosítás után 144 ezer olyan jelzáloghiteles maradt, akiknek helyzete továbbra is rendezetlen. Ők azok, akik késedelmesen vagy egyáltalán nem törlesztik valamikori devizahitelüket, esetleg a kölcsönüket a pénzügyi szolgáltató már fel is mondta, sőt szép számmal akadnak olyanok is, akik tartozása a végrehajtóhoz került.




A hitelintézeteknek most egyenként megkeresik ebbe a csoportba tartozó ügyfeleiket, az MNB ajánlása nyomán nincs lehetőségük a mérlegelésre.

A jegybanki ajánlás alapvetően megfelelő – mondta lapunk érdeklődésére Barabás Gyula. A hitelmoderátor emlékeztetett arra, hogy az egyeztetés során az adós jövedelmét, tartozásának mértékét és tehervállaló képességét szükséges figyelembe venni. Ennek nyomán a bank és ügyfele közösen megvizsgálják azt, hogy mennyire visszafordíthatóak, módosíthatók a közöttük megkötött szerződésben foglaltak. Minden bizonnyal jelentős könnyebbséget jelenthetne az adósoknak, ha az eredeti devizaárfolyamhoz közeli forintértékben állapodhatnának meg.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




Sok új lehetőséget egyébként nemigen lehet már találni, ilyen lehet még a futamidő meghosszabbítása, a tőkefizetési moratórium (egy ideig csak a kamatokat kell megfizetni), fizetési haladék vagy a Nemzeti Eszközkezelő az ingatlan felvásároltatása. Létezik ugyan a magáncsőd intézménye, de ez nem minősül életképesnek. Barabás Gyula ugyanakkor megjegyezte, hogy a magáncsőd önkéntes, mégis "hivatalból" a bank is felajánlhatja ügyfelének ezt az adósmentő formát, azoknak, akik a tőketartozásuk mértékét kívánják csökkenteni, hogy elkerüljék a kényszervégrehajtást. A szakember ugyanakkor megjegyezte: mindezek a lehetőségek jelen voltak a bankok eszköztárában, ezért már korábban is cselekedhettek volna.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a 2009 első negyedévi jelzáloghitel-állomány mára az egyharmadával csökkent. Bár voltak visszafizetések, a csökkenés jelentékeny része a hitelbedőléseknek tudható be. Célszerű lenne az MNB árfolyamnyereségének egy részét az adósok terheinek mérséklésére fordítani – javasolta a szakember -, ez úgy történhetne, hogy a jegybank a költségvetésbe fizetné be a fölös pénzeszközeit.

Barabás Gyula tapasztalatai szerint az adósok nagy része – akárcsak eddig – nem veszi figyelembe a bankok ajánlásait, arra nem is reagálnak. Sok ügyfél ugyanis eleve bizalmatlan a pénzintézetekkel szemben, azok javaslatait nem fogadják el. Van, amikor a tartózkodó magatartás megalapozottnak látszik. A szakember erre egy példát említett: a bank például felajánlja az ügyfelének, hogy árverésen kívül értékesítsék az ingatlanát, ugyanakkor felszámítanak végrehajtási díjat, holott végrehajtó az ügyletben nem is kapott szerepet. Így az egyszeri 25-30 ezer forintos ügyintézési díj azonmód – mondjuk egy 13 millió forintos ingatlannál – azonnal 900 ezer forintra emelkedik.

Mivel ekkora terhet az ügyfél gyakorta képtelen felvállalni, így az ügylet nem egyszer meg sem tud valósulni, pedig elég lett volna a felmerülő díjakkal az ingatlan árát csökkenteni, és így az egyéb költségek kifizetésének nem lett volna semmi akadálya.

Egy másik ügylet során például a pénzintézet az adós ingatlanát a tartozás fejében befogadta, de kiderült, hogy annak értéke az adósságra nem nyújt fedezetet. Az ügyfél úgy hiszi, hogy elszámolt a bankjával, azonban kiderül, hogy ez koránt sincs így. A fennmaradt tartozás fejében, ha nem fizet záros határidőn belül, akkor a végrehajtás szabályai szerint járnak el vele szemben. Barabás Gyula azt javasolja, hogy mielőtt valaki kiegyezik a bankjával, konzultáljon egy a banktól független szakemberrel is, nehogy pórul járjon.

Az idő azonban a bankokat is sürgeti, mert 2017-től szigorúbbá válnak a követelés-értékelés szabályai. A pénzintézeteknek ugyanis a kinnlevőségeik után magasabb tartalékot kell megképezniük a jelenleginél.-Bonta Miklós




Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM